2019-től évente 1,5 százalékkal csökken a nyugdíjasok száma. 2020-ban 16 ezerrel voltak kevesebben, mint 2019 végén. 2019 végéhez és a járvány kezdetéhez képest 46 ezerrel kevesebb idős ember kap nyugdíjat a nyugdíjbiztosítási alaptól, ami miatt a költségvetésben a nyugdíjra fordított kiadások a tervezettnél alacsonyabbak. (A statisztikai adatok szerint 2021 végén 30 ezerrel kevesebb nyugdíjasunk volt, mint 2020 decemberében, de ez a szám nem végleges, mert az utolsó ismert adat tavaly novemberi.)

A Költségvetési Tanács elemzése szerint a nyugdíjkiadások az idén 5,5 százalékkal nőnek. A büdzsé készítése során azt feltételezték, hogy a nyugdíjasok száma 2022-ben nem változik 2021-hez képest, ami szinte biztos nem fog bekövetkezni, a tanács becslése szerint a 2020-tól és 2021-től tartó csökkenési tendencia folytatódik, és az idei nyugdíjkiadások mintegy 80 millió euróval kevesebbek lesznek a költségvetésben tervezettnél.

Az úgynevezett svájci képlet az egészségügyi válság idején jobbnak bizonyult a nyugdíjindexálásnál, de apróbb fejlesztésekre még szükség van. A nyugdíjakat az elmúlt két évben a svájci képlet alapján halmozottan 11,6 százalékkal (reálértéken 5,6 százalékkal) emelték. Ez egy fenntartható és objektív nyugdíjemelés, amely nagyjából megfelel az ugyanebben az időszakban elért kumulált gazdasági növekedési ütemnek. Az idei 5,5 százalékos nyugdíjnövekedés alacsonyabb lesz, mint a várt nominális GDP-növekedés. A nyugdíj-kiigazítás átmenetileg elmarad a gazdasági növekedéstől, mert az infláció viszonylag erőteljes gyorsulása csak ezt követően, tavaly augusztustól következett be. Hosszú távon a nyugdíjasokat nem éri kár, mert a nyugdíjak indexálásába 2023-ban beépül az infláció utolsó gyorsulása, ami könnyen elérheti a 8 százalékot (tehát a nyugdíjak növekedése 2023-ban valószínűleg valamivel gyorsabb lesz, mint a gazdasági növekedés).

A Költségvetési Tanács rámutat, hogy az infláció aktualizálása mellett a svájci képlet másik hiányossága, amelyet nem építettek be az összehangolásba, hogy 2020-ban és 2021-ben rendkívüli mértékben csökkent a nyugdíjasok száma. A nyugdíjasok száma az idén nagy valószínűséggel mintegy 3 százalékkal lesz alacsonyabb, mint 2019-ben, és ugyanennyivel csökkennek az állami nyugdíjkiadások is. Mindent figyelembe véve a fiskális tanács szerint bizonyos gazdasági érvek szólnak a svájci képlet kisebb módosítása mellett.

A tanács hangsúlyozza, hogy ezt a folyamatot (szükség esetén) nagyon körültekintően kell megközelíteni, mert a nyugdíjak az államháztartás legérzékenyebb részét képezik, és a jelenlegi indexálási módot csak alapos elemzés után kell követni.

TAKÁCS Magda