A szerbiai politikai élet az utóbbi időszakban olyannyira egyhangúvá vált, hogy a legtöbb olvasó nyilván már oda sem figyel az aktuális történésekre. Különösen, ha tudjuk, hogy a vajdasági magyar olvasót itthoni és anyaországi ingerek is érik, és ezúttal a magyarországi történések sokkal izgalmasabbak Magyar Péter megjelenése és az általa okozott zűrzavar miatt.

Pedig az elmúlt pár hétben történt néhány érdekes dolog, amelyeket önmagukban és összefüggésükben is érdemes vizsgálni. úgyhogy, ha valaki lemaradt, de esetleg érdekli, mi is történik Szerbiában, az alábbiakban egy gyorstalpalót kaphat a nemzetközi és az itthoni helyzetről.

 A nemzetközi helyzet fokozódik

Ha Aleksandar Vučić államfő beszédeit vizsgáljuk, akkor azt lehetne mondani, hogy a helyzet sok év óta fokozódik, a kilencvenes évekhez hasonlóan most is az egész gonosz világ, de főleg a nyugatiak azzal fekszenek és kelnek, hogy hogyan kéne megsemmisíteni a büszke, békeszerető, ártatlan kis Szerbiát.

A valóságban ez nem egészen így van, az elmúlt pár hétben azonban tényleg történtek olyan dolgok, amelyeket már lehet nyomásgyakorlásként értelmezni.

Az egyik, hogy sor került Koszovó felvételi kérelmének elbírálására az Európa Tanácsban, és az első jelek alapján nagy valószínűséggel ez az igény zöld fényt kap, és a Szerbia által „úgynevezett Koszovó államnak” nevezett terület elérheti első nagy sikerét, és tagja lehet egy jelentősebb nemzetközi fórumnak.

Szerb részről persze hallhatóak a szokásos szólamok, és ha objektíven állunk a dologhoz, tehát Koszovó esetében az emberi jogokat, a korrupció szintjét és a többi ilyenkor szokásos mércét vesszük górcső alá, akkor valóban lehetnek fenntartásaink. És itt van az a bizonyos de…

Attól függetlenül, hogy a Vučić által távvezérelt média erről nem ad hírt, a bölcs államfő számos kötelezettséget vállalt Koszovó kapcsán. Annak ellenére, hogy például a rendszámtáblák kapcsán kisebb polgárháborús hangulatot gerjesztett a koszovói szerbek körében, ez is egy vállalás volt.

Sőt, a Pristina és Belgrád által elfogadott ohridi megállapodás az uniós csatlakozási tárgyalások 35. fejezetének a része lett. Ennek a 4. szakasza konkrétan azt mondja ki, hogy „Szerbia nem fogja ellenezni Koszovó tagságát egyetlen nemzetközi szervezetben sem”. Ehhez különösebb kommentárt nem is kell fűzni, talán csak a múlt század első fele szerb radikális politikusának, Nikola Pašićnak az egyik kedvenc mondását, miszerint: „Obećanje ludom radovanje“. Szerintem nem szükséges a fordítás.

A másik nagy horderejű esemény pedig Srebrenica körül alakult ki. Kissé misztikus módon, de az ENSZ elé került egy határozat, amely népirtásnak nevezi az 1995-ös srebrenicai mészárlást, és annak kezdetét, július 11-ét nemzetközi emléknappá minősíti.

Annak ellenére, hogy egyrészt ez a határozat egyetlen állam számára sem lesz kötelező érvényű, és hogy a szerbek, mint kollektív bűnösök említéséről szó sincs, Vučić propagandagépezete pontosan ezt terjeszti. A napi 24 órát dolgozó államfő napokon át New Yorkban tartózkodott, ahol elmondása szerint a határozat elfogadása ellen harcolt, ugyanakkor Dodikkal közösen egy össznépi szerb szábort is terveznek, és persze nem maradhat el a boszniai szerb entitás kiszakadásával való fenyegetőzés sem.

A folyamatos csúsztatás, hamis propaganda mellett a kulcsfontosságú probléma ezzel az egész üggyel kapcsolatban, hogy pontosan az az ember csapja a legnagyobb kofalármát az ügyben, aki 1995. július 20-án, amikor már napok óta tartott az embertelen mészárlás, a szerb parlament szószéke előtt állva kimondta, hogy „Minden meggyilkolt szerbért MI 100 muzulmánt fogunk meggyilkolni”. A YouTube-on megtalálható a felvétel, a jelenlegi békeharcos államfőtől származik.

Sakk-matt az ellenzéknek

Itthon sokkal komolyabb sikereket könyvelhet el Vučić, bár arról lehetne vitázni, hogy az ő sikeréről, vagy az ellenzék alkalmatlanságáról van-e szó.

Miután a belgrádi megismételt választásokat júniusra írták ki, az ellenzék pedig azt követelte, hogy a fővárosi és az összes többi választás egy időben, szeptemberben legyen, végül egy olyan megoldás született, amely szerint az összes választásra júniusban kerül sor.

Ezzel az egy mesterhúzással az államfő atomjaira robbantotta szét az addig egységes(nek tűnő) ellenzéki szövetséget. A tábor kétfelé szakadt, egyesek bojkottra készülnek, mások pedig részt szándékoznak venni a választásokon, és persze egymást árulózzák.

De hogy igazán elhiteltelenítsék magukat a még érdekelt választók előtt, a bojkottpártiak között is vannak néhányan, akik Belgrádban ugyan nem, de más városokban rajtvonal elé állnak. Ezek után vegye őket komolyan még valaki.

…az emésztőgödörbe?

A bojkottpártiaknak igazuk van abban, hogy komoly rendellenességek voltak a decemberi választásokon, különösen az ide-oda átregisztrált szavazók miatt. A legnagyobb gond, ami miatt nyilván sokan a részvétel mellett döntöttek a júniusi választásokon, hogy az európai és amerikai illetékesek nem különösebben tették mindezt szóvá.

Ez pedig egy érdekes kettősség. A külpolitikai összefoglalóból az látható, hogy a Nyugat úgy döntött, elkezdi satuba szorítani Vučićot, aki folyamatosan megszegi az ígéreteit, főként Koszovó kapcsán, de az oroszokhoz fűződő viszony terén is felmerülnek problémák. A másik oldalon viszont meghagyják neki játszótérnek a belpolitikai térséget, ahol kénye-kedve szerint játszadozhat az ellenzékkel és a néppel.

Feltételezhető, hogy ez ilyen formában egy utolsó jeladás az irányába: ha továbbra is a számára árnyékszéknek tartott keleti és nyugati pozíció között billeg, esetleg a belpolitikai játszótér is beszűkülhet, az uniós csapokat elzárják, és akkor hősünk a történelem és a politika emésztőgödrében találhatja magát.

 BAJTAI Kornél