Első olvasatra bizonyára furán és értelmetlenül hangzik, hogy a jelen állás szerint 2021. július 5-től, amikor elkezdik alkalmazni a károsanyag-kibocsátásáról szóló rendeletet, könnyen előfordulhat, hogy két teljesen egyforma személygépkocsinak különböző feltételeknek kell majd eleget tennie a műszaki vizsga során. Aki viszont Szerbiában él, annak azért ezek a logikátlanságok annyira nem tűnnek felfoghatatlannak, hiszen az élet minden területén találkozhat ellentmondásokkal. A károsanyag-kibocsátásról szóló szabályzatban található ellentmondások azt eredményezték, hogy egyes, külföldről behozott autóknak szigorúbb szabályoknak kell majd megfelelniük, mint más gépjárműveknek.
Megrekedve a gyász folyamatában
A rendkívüli állapot alatt szigorította a tömegrendezvényekre vonatkozó rendeletét a szerbiai kormány. Folyamatosan korlátozták a polgárok számát, akik részt vehettek a nyílt téren vagy a zárt helyen szervezett összejöveteleken. Így megszabták, hogy hányan mehetnek a temetésekre, ahogyan azt is, hogy hány résztvevővel lehet szentmisét tartani – Vígi Zsoldos Zsaklina riportja
Charolais, új esély a marhahizlalásban
Törökfalun a Berze család a charolais szarvasmarhák hizlalása felé fordult, és viszonylag gyorsan a farmjuk tenyésztőközponttá nőtte ki magát. A gyors fejlődés Berze Tibor, valamint felesége, Hargita és fia, Martin érdeme, de hogy a Berze-farm tenyészközponttá váljon, abban az újvidéki Agroprofit keretein belül tevékenykedő termelői csoport is segített – Milorad Mitrović riportja
A magyarok tiszteletkört futnak
A 2012-es elnöki és parlamentáris választások alkalmával az egyik Pirot melletti faluban meggyőző sikert aratott a hetes számú jelölt, aki nem volt más, mint Muamer Zukorlić, a Szerbiai Iszlám Közösség akkori muftija – noha abban a faluban egyetlen iszlám vallású ember sem élt. Mekkora az esélye annak, hogy ilyesvalami megismétlődjék? – Dragoljub Draža Petrović kommentárja
A nagylelkűség ára
Nagyobb tévedés nélkül állítható, hogy alig akadt olyan nagykorú polgár e szűk Balkánon, aki nem örült volna a potyán kapott száz euró dinárértékének. Persze, voltak néhányan, akik – ki tudja milyen megfontolásból – visszautasították, pontosabban nem igényelték az „ajándékot”, teljesen szem elől tévesztve azt a megmásíthatatlan körülményt, hogy az utóbbi három évtizedben a jelenleg regnálók jelentős részének könyékig benne volt a keze a polgárok elszegényítésében. Vagyis ezt a borravalót igenis megérdemeltük – Both Mihály jegyzete
Vezér
Bevallom őszintén, nem sok mindenre emlékszem már a középiskolai szerb irodalmi tanulmányaimból, a Vezérre azonban határozottan igen. Radoje Domanović 19. századi szerb író Vođa (Vezér) című novellája egy olyan népről szól, amelyik egyre inkább éhezik és nélkülöz a szülőföldjén, ezért elindulnak maguknak új hazát keresni – Kókai Péter vezércikke
Mit tudnak a királyfik és királylányok?
Összesen harminc, nyolc és tizenkét év közötti gyerek vett részt abban a napközis mesetáborban, amely a múlt héten zajlott Ludason, a Furioso Élményparkban. Ricz Dencs Tünde, a tábor házigazdája elmondta, hogy a gyermekek olyan dolgokat csinálhattak, amelyekkel a szervezők megítélése szerint régen a királyfik és királylányok is foglalkoztak – Tóth Imre riportja
A hímzett papucsok mestere
Papucs szavunk török eredetű, s a török hódoltságból maradt ránk a készítésének módja. Ez a hétköznapi lábbeli régen olcsóbb viseletnek számított azon hölgyek körében, akiknek nem volt elég pénzük cipőre. Utolsó papucskészítő mesterként a szegedi Rátkai Sándort tartják számon, viszont az adai Szalma Sándor továbbra is élteti ezt a mesterséget – Nagy Valentina interjúja
Vendégségben a Kert rovatunk pályázatának nyertesénél
OKTATÁS: Marad az iskolai hittan – Beretka Ferenc jegyzete
HINTASZÉK: A nyugdíjnövekedés jövőre is ellenőrzött lesz – Takács Magda írása
KÖZÉLET: Tegyünk róla, hogy álmaink (szép) emlékké szelídüljenek! – Balla Lajos jegyzete
(KOR)HATÁROK NÉLKÜL: Vallás/Istentisztelet – Fiatalok és idősebbek véleménye egyazon fogalmakról
JEGYZET: Sok beszédnek sok az alja – Nagy Nándor írása
KÖZÉLET: Egy polgáridomár furcsa kalandjai
Vendégségben Doroszlón, Muzslyán és Topolyán
MAGYAR SORSOK VAJDASÁGBAN: Béla helyett Gyula – Szabó Palócz Attila írása
IRODALOM: Farkas István versei
BUKSI – Sajtótörténeti feljegyzések
KÉPHISTÓRIÁK: Harmincegy esztendő hozadékával a tarsolyunkban
HOROGRA AKADVA: Nyári Mikulás – Huzsvár József cikke
SPORT: Két középpályás is elment – Németh János írása
NEM A GÓLYA HOZZA: Hasznos tanácsok cicatartáshoz
AZ ORVOS VÁLASZOL: Magyar kutatások a koronavírus-fertőzés kezelésére
ÖTLETSAROK: Dinóvilág kinn és benn
KONYHA: Sárga- és görögdinnye
Ezen kívül kis- és óriásrejtvény, sudoku, sakkrovat, fejtörő, műveltségi teszt, gyerekszoba, horoszkóp, apróhirdetések, társkereső, viccek és tévéműsor.
A borítón Révész Róbert fotója látható.