A múlt hét az általános iskolások számára a bizonyítványosztás és a ballagás jegyében zajlott. E jeles eseményeket rendes körülmények között és a hazai hagyományok kitartóan taposott nyomvonalát követve a szerbség egyik jeles ünnepére, Szent Vid napjára időzítik. Iskolája válogatja, hol mennyire tartják be ezt az inkább ajánlást, mint kőbe vésett szabályt, mindenesetre június 28-a (Szent Száva január 27-ei ünnepéhez hasonlóan) munkanapként szerepel a szerbiai iskolanaptárban. Idén pl. vasárnapra esett, de ez a naptárkészítőket csöppet sem befolyásolta. Persze édeskevés intézmény döntött úgy, hogy a vasárnapi grillezés, családi ebéd, kirándulás, sima lazulás stb. helyett bizonyítványt osszanak. Vajdaságban szerencsére értelmesebb megoldást találtak a kérdésre: Vid napjától függetlenül a vasárnap vasárnap maradt. Így pár nappal későbbre került a bizonyítványosztás és a szokatlan „koronás” ballagás, amelynek kapcsán Šarčević miniszter – megannyi ellentmondó megnyilatkozása dacára – kitartott az iskolaudvarban tartható változat mellett. Az arcmaszk használatára vonatkozó elképzelését viszont túlhaladta az idő (és a válságtörzs kimondva szigorú, voltaképp szófogadóan megengedő álláspontja).

Nyári mikulások

Ilyenkor a közösségi oldalakat elárasztják a színötös diákkönyvecskék és bizonyítványok fotói. Általában nem a diákok, hanem a dagadó keblű szülők teszik közzé ezeket, és izgatottan várják az őszintén örvendő vagy leplezetten irigy ismerősök lájkjait, az ujjongó matricákat, piros betűvel kiírt gépi szerencsekívánatot. Nagy érdeklődéssel számolják és gondosan figyelik, odatette-e a sajátját mindenki, akire „számítanak”, közben keserédes elégedettséggel nyugtázzák, hogy a legtöbb elismerés teljességgel közömbös (fél)ismerősöktől érkezik. Az emberek véleménye megoszlik a jelenségről, de néhány szakértő szokatlanul keményen fogalmaz.

Aleksandra Janković pszichológus szerint például ez a tendencia szorosan kötődik a szülők be nem teljesült vágyaihoz, amikor a saját csalódásaikat a gyermekeken keresztül próbálják gyógyítani. Természetesen van ebben büszkeség is, és ez minden bizonnyal rendben lévő, mivel a szülő joggal büszke a gyermeke sikerére, de tartani kell a mértéket, és ügyelni a jó ízlés határaira. A gyermeket viszont akkor is tanácsos megdicsérni, ha nem csak kitűnő osztályzatok sorjáznak a könyvecskéjében, annak ellenére, hogy a június végi tantestületi ülések, ahol az év végi osztályzatokról döntenek, nyári Mikulás-járásra emlékeztetnek – írja az egyik oktatási portál jegyzetírója: „Uramisten, annyi ajándékjegyet kiosztottunk, mintha mi lennénk a Mikulás!”

@kc = Díjdömping

Van a hazai oktatási rendszernek egy fél évszázados, de mára jócskán elértéktelenedett hagyománya, a Vuk-diploma, ami voltaképpen jó elgondolásként került a rendszerbe, de csak rövid ideig maradt meg a legkiválóbbakat kiemelő és ösztönző mechanizmusként, hovatovább évtizedeken át a mindenkori hiúság fokmérője maradt, ugyanakkor feláldozta a valós érdemeket az egyéni és intézményi becsvágy oltárán.

„Ha például egy általános iskola egyetlen korosztályában 30 Vuk-díjas tanuló van, de a további tanulmányok során közülük csak kevesen érnek el kitűnő eredményt, akkor ez azt jelezheti, hogy az általános iskolában valami nem működik megfelelően” – nyilatkozta nemrég az oktatásügyi miniszter, aki nem kisebb célt tűzött ki maga (vagy utódja?) elé, mint azt, hogy „véget kell vetni a Vuk-díjasok tömeggyártásának”. Elképzelései szerint mindaz, „amit a szerbiai oktatásban az értékelésről és osztályzásról eddig tudtunk, két éven belül meg fog változni.”

Szerinte ez „nagyon egyszerű” feladat. Egyik eszköze a külső értékelés. „Nemcsak számszerűen, de leíróan és százalékban is lehet értékelni. Az osztályzatot kiemeljük a tanár szubjektív környezetéből, és azt a cél tűzzük ki, hogy a tanuló a lehető legjobb eredményt érje el.” A másik eszköz (ami az előzővel szorosan összefügg), a bértábla bevezetése. „Minőségen alapuló díjazás és külső értékelés nélkül nincs előrelépés” – mondja.

Az állami érettségi 2022-re tervezett bevezetése pedig – legalábbis Šarčević szerint – végképp véget vet a Vuk-díjasok „tömeggyártásának”, hiszen minden korábbi eredményt felülír. „Nem lehet tovább szépíteni a valóságot. Egy diák átlagosztályzatát könnyű felduzzasztani azért, hogy esetleg Vuk-díjas lehessen.”

@kc = Mit mutatnak a számok?

Némely iskolák igyekeznek mindenáron kedvező képet kialakítani és fenntartani magukról, ehhez komoly politikai és anyagi hátszél is társul. A külső felmérések azonban olykor egészen mást mutatnak. Érdekességként megvizsgáltuk két Tisza menti község, Óbecse és Zenta általános iskoláinak legfrissebb adatait.

Óbecse hat általános iskolájában például a nyolcadikos tanulók hatodik, hetedik és nyolcadik évi átlagosztályzatai 25–37 százalékkal magasabbak a záróvizsgán elért pontszámaiknál. Zentán kiegyensúlyozottabbak az eredmények, így a négy iskola közötti eltérés is kisebb: 25–30 százalék között mozog, ami nyilván azzal (is) magyarázható, hogy egy évvel korábban még egy intézményt alkottak.

Óbecsén a Vuk-diplomások aránya a nyolcadikos tanulók teljes létszámához viszonyítva elég magas, de iskolánként csaknem ötszörös eltérést mutat: 4,65 és 21,5 százalék között alakul. Zentán ez az arány szintén magas, de intézményenként valamivel kiegyensúlyozottabb: 9,52 és 20,45 százalék között van. Ráadásul Óbecsén az egyik iskola végzőseinek bő egyötöde (20,59 százaléka) megkapta a legjobb tanulókat megillető oklevelet, ugyanakkor a záróvizsgán gyengébben teljesítettek, mint azok, akik közül csak minden huszonkettedik diák részesült ebben az elismerésben.

BERETKA Ferenc