Azonnali és távlati megoldások

Az egyik népszerű újvidéki hírportál a minap úgy fogalmazott: lehetetlen küldetés helyettesítő tanárt találni, ha egy iskolában valaki betegszabadságra megy.

Az idült tanárhiány kérdésével időről időre mi is foglalkoztunk ezeken a hasábokon. A kérdés mára olyan súlyossá vált, hogy a Szerbiai Iskolaigazgatók Egyesülete után immár a Nemzeti Oktatásügyi Tanács, a Szerbiai Matematikusok Egyesülete, hovatovább hét egyetemi kar dékáni testülete is kénytelen volt foglalkozni vele.

Míg az iskolaigazgatók a hosszú távú gond azonnali tüneti kezelését sürgették pl. nyugdíjas szaktanárok „reaktiválásával” és harmad-, negyedéves egyetemisták, illetve abszolvensek bevonásával, addig a többiek tartós érvényű, ám azonnali változást nem ígérő megoldásokban gondolkodnak.

A tanári szakokat is működtető egyetemi karok dékánjainak azért is fontos a kérdés, mert hallgatók hiányában veszélybe kerülhet egy-egy szak további fenntartása. Őket elsősorban ez aggasztja, és most kiváló alkalom adódott arra, hogy az országos probléma farvizén a saját gondjaikra is megoldást keressenek. A matematikusok szakmai testülete számos kérdésben szorosan együttműködik az iskolákkal, így közvetlen rálátása van legalább a megfelelő képesítésű matematikatanárok aggasztóan alacsony számára, míg a NOT egyelőre ugyan „hivatalosan nem értesült a kérdésről”, egyes tagjai által ugyanakkor megfelelően tud tájékozódni. (A rangos, de olykor átláthatatlan okok miatt nem mindig hatékony 35 fős testület jelenlegi elnöke az újvidéki Zmaj – elsősorban matematikai tehetségekkel foglalkozó – elitgimnázium igazgatója.)

A dékánok és a matematikusok öt pontja

A tanárképző egyetemi karok vezetői öt pontba foglalták a javaslatukat. Hasonlóan járt el a matematikusok szakmai testülete is. A két javaslatcsomag több tekintetben fedi egymást.

A dékánok fontosnak tartják, hogy a tanárhiányról készüljön komoly elemzés tantárgyanként és régiónként, amelyre egy regionális ösztöndíjazási rendszert lehetne építeni, és az ösztöndíjasokat az oklevél megszerzése után kötelezni arra, hogy bizonyos időre visszatérjenek dolgozni a saját környezetükbe. Valamennyi megoldás alapfeltétele viszont a tanárok társadalmi és anyagi megbecsülésének jelentős növelése.

A matematikusok javaslata szerint a tanárok bérét a mindenkori köztársasági átlagbérhez kellene kötni, amit egy meghatározott szorzószámmal növelni kell, mert jelenleg alig éri el az átlagbér szintjét. Ezenfelül, főképp a hiányszakmák számára, valamilyen kiegészítést, esetleg egyéb juttatásokat kellene biztosítani, például segíteni a lakhatási gondok megoldását, ami arra ösztönözheti a diákokat, hogy a tanári pályát válasszák.

A hivatás anyagi ösztönzésén túl a társadalmi megbecsülés visszaállítása is nagyon fontos lenne, mert azt az utóbbi évtized viszonyulása oly mértékben lerombolta, hogy immár az egyik fő visszatartó erőnek számít a pályaválasztók körében.

– Az a benyomásunk – nyilatkozta a köztévének Miroslav Marić, a NOT és a matematikusok egyesületének tagja –, hogy a gyerekeknek és a szülőknek ma sokkal több joguk van, mint a tanároknak.

A tanári hivatás népszerűsítésében jelentős szerepet kellene vállalnia a médiának is, mert egy erőteljes médiatámogatás sokat segítene a tanári pálya valós értékeinek bemutatásában, és ösztönző erővel hatna a pályaválasztókra.

@kc = Ha sok a tanár, legyen több óra, de ha kevés?

Vajon a matematika-, fizika-, informatika- és más, hiányszakmának számító tanári munkakörök mellett léteznek olyan tanári állások is, amelyekre sokszoros a túljelentkezés? A jelek szerint igen.

A minap egy szintén tanárokat felölelő szakmai szervezet, a Testnevelő Tanárok Szövetsége meglepő, de korántsem új keletű és példa nélküli javaslattal állt elő. Tekintettel a diákok körében mind gyakoribb gerincferdülés, túlsúlyosság és a túlzott telefonhasználatból következő testi és erőnléti hiányosságokra, indítványozza az általános iskolai tanulók számára a mindennapi, azaz heti öt kötelező testnevelésóra bevezetését.

A legújabb kutatások szerint minden ötödik gyereknek rossz a testtartása, minden negyedik elhízott, és a diákok 70 százaléka iskolán kívül egyáltalán nem sportol.

A felsorolt tények alátámasztják, hogy a gyermekek körében is tapasztalható mozgáshiányos életmód komoly egészségkárosító hatással van a fejlődő szervezetre, így nyilván számos védhető indoka van a felvetésnek. Kevésbé védhető viszont, ha a háttérben más, elsősorban foglalkoztatási indokok húzódnak meg. Míg ugyanis számos tantárgy esetében óriási, a napi iskolai munkát lassan ellehetetlenítő tanárhiány van, testnevelő tanárból Szerbiában jelenleg mintegy 2500-an várnak munkára.

Számos ország iskoláiban naponta van valamiféle mozgástevékenység, ami Európa több országában (pl. az etalonnak számtó Finnországban, de Franciaországban is) a heti teljes órakeret 11%-a körüli, ami a mi viszonyaink között kb. 3-4 tanórának felel meg. Magyarországon 2012 óta heti öt testnevelésórát kell tartani, ám ennek egy része kiváltható pl. „játékos testmozgás keretében”, néptáncoktatással, valamelyik sportággal stb.

Nálunk egyelőre heti három órában van valamiféle testnevelésszerű óra, ám újabban ide próbálnak „elméleti” egészségnevelési tartalmakat (egyebek mellett a genderelmélet és az LMBTQ bizonyos elemeit) beszorítani, sőt még tankönyv is készült testnevelésből. Alsó tagozaton különféle valós okok vagy kreált kifogások (foglalt a tornaterem, rossz idő van a sportpályára menni, kicsi a tanterem stb.) mentén gyakran elmarad nemcsak a tornaóra, de a napi testmozgás is. Jó idő esetén legfeljebb több osztály együttes kivonulása és közös (nem mindig átgondolt és szervezett) játéka révén valósul meg.

Dacára a fentieknek, a testnevelő tanárokból időről időre jelentkező „túlkínálat” piszkálgatásába nem szívesen mennénk bele. Tény, hogy egyes tantárgyakból súlyos a tanárhiány, testnevelőkből viszont többlet, és az is, hogy iskolás gyermekeinknek jóval több mozgásra lenne szükségük. A kétirányú problémát sajnos nem lehet sem az egyik javára, sem a másik hátrányára megoldani.

BERETKA Ferenc