Azt hiszem, nem túlzás azt mondani, hogy a szerbiai oktatásügyben uralkodó jelenlegi állapotok lassan kezelhetetlenné válnak, és nemcsak a megállíthatatlannak tűnő kortársi és iskolai erőszak okán kell ezt mondanunk, amelyről naponta érkeznek újabbnál újabb hírek, amelyek arra utalnak, hogy az iskola lassan az agresszív viselkedésre hajló felnőttek számára is kezd népszerű gyakorlótérré válni. A múlt héten két esetben is közelítettünk a „világszínvonalhoz”. Immár nemcsak Amerikából vagy a fejlett európai országokból érkezik hír iskolai ámokfutásról, Szerbia is felzárkózott a tanintézmények elleni fegyveres támadások dicstelen helyszínei sorába.

Egy hőstett és a jutalma

Mint arról a hazai sajtó részletesen beszámolt, Velika Planán egy férfi automata fegyverrel ment be az egyik középiskolába, ahol két lövést is leadott. Szerencsére az éppen ügyeletes tornatanárnak sikerült megfékeznie, így nem történt tragédia.

Az elszánt testnevelő tanár esete külön érdekessége a szerbiai, és nem csak tanügyi állapotoknak. Egyrészt mindenki hősnek tekinti, mert volt bátorsága puszta kézzel szembeszállni a felfegyverzett támadóval, ami honi értékrendünkben akkor is magasra értékelt erkölcsi cselekedet, ha jószerével a fordítottját szokták errefelé így nevezni és gyakorolni. Másrészt jókora szerencséje volt, ugyanis határozott magánakciója eredményre vezetett. Ez történhetett volna másképp is, mert egy betárazott gépkarabély nem játék, hovatovább a támadó vitt magával jócskán lőszert. Rágondolni is rossz, milyen következményeknek sikerült elejét venni.

Az incidens természetesen nem maradhatott észrevétlen minisztériumi körökben sem. Mladen Šarčević egyrészt közölte: meg fogják jutalmazni a bátor megmentőt, másrészt meglehetős rezignációval kijelentette: „az ilyen rendkívüli eseteket nem lehet előrelátni“.  És „mivel az incidens idején az iskolában nem volt őr, nem okolhatunk az eset miatt senkit.“ A maga részéről ezzel le is tudta a kérdést. (Mellékesen: a hatályos pénzelési szabályok szerint portás, éjjeliőr, biztonsági őr vagy hasonló munkakör a tanintézményekben nem létezik.)

A jutalmazás kérdése is jellemzően egyedi. Ha nem történik e súlyos incidens, hivatalos helyen senki fel nem figyelt volna rá, hogy a hirtelenében megmentővé avanzsált tanár – sorstársainak százaival, sőt akár ezreivel egyetemben – idestova húsz éve él és dolgozik úgy, hogy nincs állandó munkaviszonyban. Kéthavonta, jobb esetben évente kell aggódnia amiatt, vajon meghosszabbítják-e a munkaszerződését. Most megnyugodhat: az lesz a „jutalma“, hogy végre törvényes módon, pályázattal léphet munkaviszonyba. Pedig erre húsz éven át joga lett volna. Éppen csak az állam nem hagyta, hogy éljen vele.

Pofon az óvónőnek

A másik incidens első olvasatra jóval enyhébbnek tűnik a lövöldözésnél, ellenben helyszínét és érintettjeit tekintve legalább ilyen súlyos következményekkel járhat.

Szintén a múlt héten eddig példátlan eset történt Belgrádban. Az egyik rakovicai óvodában egy apuka óvodás gyermeke szeme láttára felpofozta nyugdíj előtt álló óvónőjét.

Újabban egyre gyakrabban kapunk hírt pedagógusok elleni szülői bántalmazásokról, ám az, hogy immár a legkisebbjeinkre vigyázó, őket pátyolgató óvónők is áldozatokká válhatnak, komoly társadalmi és morális leépülésre utal, a 3–6 éves gyermekek ugyanis sokkal erőteljesebb érzelmekkel kötődnek a nevelőikhez, mint a nagyobbak. A szemük láttára lejátszódó hasonló események egyrészt nehezen feldolgozható élményt jelentenek a számukra, másrészt – főleg, ha szülő követi el – igen ellentmondásos érzelmeket válthatnak ki belőlük, nem beszélve az eset által mutatott magatartásmodellről.

Elúszott a doktorátus

Az oktatásügy állapotának súlyos visszásságai nem kímélik a rendszer vertikumának legmagasabb régióit sem. A közelmúltban a felsőoktatásban uralkodó átláthatatlan állapotok korbácsolták fel a kedélyeket, főként a különféle (gyakran magas pozícióba emelt személyek) végzettségét igazolni próbáló hamis oklevelek. Hosszas tiltakozási hullámnak (közte a Belgrádi Egyetem zárlatának), illetékes szakmai és tudományos fórumok megannyi, ellentmondásoktól sem mentes állásfoglalásának, nemkülönben az egyetem rektor asszonya állhatatos kitartásának eredményeként beigazolódott: Siniša Mali pénzügyminiszter doktori oklevelének „tisztasága” enyhén szólva kívánnivalókat hagy, így azt az illetékes tudományos testület megsemmisítette.

Maga a tény is komoly aggodalmakra ad okot, ugyanakkor várhatóan hasonló ügyek lavináját indítja el, ami a kormányzati köröket sem kíméli.

Petíció a miniszter leváltásáért

A tények mellett nem lehet szó nélkül hagyni azt a legmagasabb szintekről érkező színvonaltalan hozzáállást sem, amely már-már útszélivé züllesztette a tudás, a végzettség, a tudományos titulus, az akadémizmus kérdéskörét.

Az államfő szerint a tudományos teljesítményében immár bizonyítottan bukott pénzügyminiszternek „nem szükséges a diploma, általános iskolával is miniszter lehet”, Ana Brnabić miniszterelnök kijelentette: Mali a kormányban marad, doktorátusának semmissé nyilvánítása „politikai döntés”. Maga az érintett azt mondta: „Uraim, összetépem a doktorátusomat, majd írunk másikat.” (Tomislav Nikolić egykori államfő állítólag meg is tette a sajátjával.) Mindenesetre, ettől függetlenül(?) a pénzügyminisztérium bő félmilliárd dinárral csökkentette a Belgrádi Egyetemnek járó költségvetési támogatást.

Ha az oktatásügyi miniszter lenne Siniša Mali főnöke, „nem engedné meg neki, hogy lemondjon“. Szerinte „az ügy megnyitotta Pandora szelencéjét, és számos hasonló fog kiúszni a felszínre.“

Az utóbbi mondat akár egyfajta beismerés is lehetne. És bár a sajtó nemigen ír róla, a szakszervezetek felróják, hogy az egyre szaporodó ügyek kapcsán eddig nem merült fel a tanügyminiszter felelősségének kérdése. Meg arról sem, hogy az egyik szervezet az interneten petíciót indított Mladen Šarčević leváltásáért.

Beretka Ferenc

A cikk nyomtatott változata a Családi Kör hetilap december 5-ei számában jelent meg.