A Szerbiai Pedagógusok Szakszervezeteinek Uniója szellemes szójátékkal jellemezte az idei tanév első heteit. Úgy vélik, bár a hivatalos álláspont szerint a megváltozott körülmények ellenére a tanév sikeresen elkezdődött és rendben zajlik, az első két hét inkább siralmasnak mondható, mintsem biztonságosnak (eredetiben: „više bedan nego bezbedan“). A 021 hírportál szerint ebben az általuk megkérdezett szülők is egyetértenek. Maga a tárcavezető eldicsekedett vele, gyakran kap olyan felvételeket, amelyeken diákok láthatók arcmaszk nélkül. (Két hét elteltével kezdhette unni a dolgot, így hivatalosan felkérte a szülőket, ne küldjenek neki hasonló felvételeket!) De ez szerinte kizárólag „az iskolaigazgatók mulasztása”, így felelősségre vonásuk nem marad el. Kezdetnek mindjárt hármat le is váltott közülük. (Mint utólag kiderült, kissé eltúlozta a saját buzgalmát: hármójuk közül egyik ugyanis maga mondott le, de nem emiatt, hanem mert másik, bizonyára jobb munkahelyre távozott).

Nem szokatlan, hogy Šarčević szigornak álcázott önkénye az igazgatókat állítja célkeresztbe, azt ugyanis a legutóbbi törvénymódosítással sikerült kicsikarnia, hogy egyedül velük szemben léphet fel szinte korlátozások nélkül akár pozitív, akár negatív értelemben. Az viszont már kevésbé érthető, hogy miután szinte az egész országban lezajlott az intézményvezetők rendes mandátumváltása, és még véletlenül sem fordult elő, hogy ne az uralkodó párt (vagy hűséges kisebbségi partnere) által kiszemelt jelöltet nevezzék ki, a miniszteri „ellenszenv“ továbbra is elevenen él.

A szakszervezeti unió emlékeztet rá, hogy számos iskolában a szülők és a dolgozók maguk kénytelenek beszerezni a védőmaszkokat, de az egyéb fertőtlenítő- és tisztítószerekből sincs elegendő, így „sokkal egyszerűbb, ha a miniszter fegyelmezetlennek minősíti a fertőzés lehetséges hordozóit, mint ha előírná azokat a szankciókat, amelyeket révén az iskolák a válságstáb orvosi csoportja és a miniszter által személyesen követelt védelmi intézkedések be nem tartása esetén alkalmazni tudnának.”

Konszenzus kellene

Az orvosok túlnyomó többségének egybehangzó véleménye szerint a szociális távolságtartás, a tömeg kerülése, a fertőtlenítés és az arcmaszk viselése még akkor is jelentősen csökkentheti a fertőzés veszélyét és lassíthatja a járvány terjedését, ha teljes biztonságot nem nyújt. Ez valamiképp ellensúlyozza a kiváltott kellemetlenségeket.

A védelmi intézkedések betartatása viszont „csupán” ajánlás, amelynek alapján kötelező érvényű intézkedést nem lehet hozni – állítják ugyanakkor a jogászok. A járvány kérdésében igencsak megosztott közvélemény számára pedig ennyi bőven elég ahhoz, hogy ki-ki a saját szája íze szerint értelmezze a helyzetet, és így is cselekedjen.

Ez az ellentmondásos állapot mindenütt, de gyermeki közösségekben különösen kockázatos, hiszen az iskolának értékátadó és normákat követő helynek kell(ene) lennie. Ehhez viszont konszenzus szükséges, nélküle nem lehet hatékony. Meglehetősen nagy felelősség hárul tehát minden érintettre, elsősorban a felnőttekre abban, hogy a gyermekek egészsége és biztonsága kérdésében konszenzusra jussanak.

Nyilván a követendő cél a nagyobb kockázat elkerülése. A járvány jelenlétét és terjedését cáfolni nem lehet, annak lehetséges következményeit nemkülönben. Ilyetén bizonyára az lenne a célravezető konszenzus, hogy a kevesebb kockázatot jelentő, de némi kellemetlenséggel járó intézkedéseket – akár személyes kételyek esetén is – elfogadjuk és betartjuk. Legalább addig, amíg az mások biztonságára hatással lehet.

Meglehetősen fonák és mindenki számára kínos dolog ugyanis, ha a hivatalosnak számító és az intézményektől megkövetelt intézkedéseket bárki „szabotálni” próbálja, még akkor is, ha a maga szemszögéből „igaza van”, mondjuk, a szülőnek, ha úgy véli, járványgyanú esetén sem vonhatja meg senki a gyermekétől az oktatásra vonatkozó alkotmányos jogot, vagy a tanügyesnek, ha arra hivatkozik, hogy az „ajánlás nem jelent kötelezettséget”, így nem vonható felelősségre, ha órán nem veszi fel a maszkot.

Hogyan tud akkor bárki is hitelesen fellépni a tanulók előtt?

A kellemetlenségek enyhíthetők

Egy alsós diák édesanyja megosztott egy fotót a legnagyobb közösségi oldalon: így néz ki egy diák arcmaszkja háromórányi viselés után. Azt hiszem, nem kell részletezni a látványt. Kétségtelen, hogy egy-egy tanítási napra egy darab nem elég belőle. És nyilván nem is kellene a bolti, elvileg egyszer használható, ki tudja, milyen kínai műanyagból kínai gépsorokon gyártott és az egyszeri használat után sokáig le nem bomló környezeti szennyezőanyagot preferálni, amelynek nagykereskedelmi ára kb. 16 dinár, de gondoskodó államunk a járvány „sűrűjében” potom 120 dinárban szabta azt meg, és amit ma a boltokban 28 és 100 dinár közötti áron (de leginkább 40-50 dinár körül) kínálnak.

Az eredeti utasítás gyermekenként legalább 3 maszkot ajánl. Néhány napig arról szóltak a hírek, hogy csak a fentieket lehet majd viselni az iskolákban. Ebben lehetett némi (nem is annyira) burkolt szándék, hogy gyorsan túladjanak a tavaszi lázas igyekezetben (és államfői kiállással!) milliós tételekben beszerzett árun. Utóbb módosult az elképzelés, és Kohn bácsi közölte, mégsem így lesz, sőt, akár a nagymama által sok szeretettel varrott jó puha pamut arcmaszk is számításba jöhet.

A fenti ellentmondások feloldását is nyilván errefelé kellene keresnünk. Ha a kellemetlenség mögött ott érezzük valaki szeretetét, sokkal, de sokkal könnyebben elviseljük. És a szeretet még nálunk is jobb lehet, mint az ellenségeskedés.

BERETKA Ferenc