Megengedően kötelező

Eredetileg úgy alakult a tanév rendje, hogy idén a megszokottnál később fejeződik be. A nyolcadikosoknak kedden ért véget a tanítás. A fiatalabbaknak további 10 napot kellett volna még iskolába járniuk, számukra június 20-án kerül volna fel a táblára a VAKÁCIÓ szó hetedik betűje. Az Oktatásügyi Minisztérium múlt csütörtökön (június elsején) délután a kormány rendeletére hivatkozva bejelentette: „a társadalmat mélységesen megrázó tragédiák miatt a 2022/2023-as tanév második félévének június 6-án be kell fejeződnie az ország összes általános és középiskolájában, és ez egyúttal azt is jelenti, hogy eddig a dátumig az osztályzatokat is le kell zárni.” A felocsúdást követően három nap maradt a tanévből. Az utolsó tanítási napon érdemi munkát már nemigen lehet végezni. A legkényesebb feladatra, az osztályzatok lezárására két nap (péntek és hétfő) jutott.

Mindennel törődő kormányunk (miután vélhetően megkapta a főnök utasítását) ebben is messzemenő segítséget nyújtott. „Megengedte” például, hogy ha a tanulók javítani szeretnének, és ezt igénylik, akár az eredeti dátumig, június 20-áig is dolgozhatnak, sőt: pótoktatásra, előkészítő órákra, természetiskolára és az oktatói-nevelői munka más formáira is lehetőség van. A Blic napilap értesülései szerint, ha a tanuló valamely tantárgyból két osztályzat között áll, és a tanár is bizonytalan, akkor minden ilyen esetben a magasabb osztályzatot kell lezárni. Kiadták tehát a miheztartást, és innentől minden további agyalkodás okafogyottá vált. Legalábbis a lényeg terén.

Az iskoláknak kiküldött eligazításban a fentieket ugyan árnyaltabban fogalmazták meg, de a „tanuló legjobb érdeke” kulcsszó mögé ez is simán beilleszthető.

Annak eldöntése pedig, hogy „a társadalmat mélységesen megrázó tragédiák” alatt mit kell érteni, a gondolatolvasás határát súrolja. Alapvetően a Ribnikar iskolában máig megmagyarázhatatlan körülmények közt történt vérengzésre kellene gondolni, elsőként ugyanis ennek kapcsán hangzott el a sok, egymással gyakran ellentétes vélemény között az is, hogy az egész országban azonnal be kell fejezni a tanévet.

 Menni, vagy nem menni?

Az ötlet már akkor sem kapott osztatlan támogatást, hovatovább a jelenlegi rendelet kapcsán az érdekvédelmi szervezetek komoly aggodalmaiknak adtak hangot.

A Nova.rs hírportálnak nyilatkozva Milorad Antić, a Szakközépiskolák Fórumának elnöke kijelentette: szerinte „komolytalan és felelőtlen dolog” az utolsó pillanatban közölni, hogy vége van a tanévnek. „Már korábban is hangoztattam, hogy az intézményi rendszer csődöt mondott. Az intézmények a Ribnikar iskola esetében is maximálisan csődöt mondtak.”

Ezt támasztja alá az is, hogy Branko Ružić miniszter csak egy hét elteltével, komoly nyomás után nyújtotta be „visszavonhatatlan lemondását”, amely azonban jó időre „elkallódott” a képviselőházi procedúra útvesztőiben, mígnem jó két hét elteltével az illetékes testület „tudomásul vette”, majd megbízott oktatásügyi miniszterré kinevezte a Szerb Szocialista Párt eddigi tárca nélküli miniszterét, Đorđe Milićević parlamenti alelnököt.

A Bűnügyi és Korrupciós Kutatóhálózat (KRIK) információi szerint „Milićevićnek van legtöbb üzleti kapcsolata olyan emberekkel, akik ellen büntetőeljárás folyik”.

Mivel a tárca az SZSZP „hitbizományának” számít, Ivica Dačić pártelnök belengette, hogy szerinte Slavica Đukić Dejanović lehetne a legjobb jelölt a miniszteri bársonyszékre.

Nemkülönben meglepő, hogy miután újraindult a tanítás a tragédia színhelyén, a vračari elit iskolában, a köztársasági tanfelügyelőség azonnal vizsgálatba kezdett, majd gyorsan el is rendelte az igazgató felmentését és az iskolaszék feloszlatását. Fegyelmi eljárást indítványoztak az iskola pedagógusa és pszichológusa ellen, sőt az eljárás idejére fel is függesztették őket az állásukból. Gyakorlatilag „lefejezték” az intézményt, és a rendkívüli körülmények között jócskán ellehetetlenítették az iskola további működését. Ennek ellenére Dejan Ristić, a Vladislav Ribnikar Általános Iskola szülői tanácsának elnöke közölte, a szülők 95 százaléka arra szavazott, hogy ne rövidítsék le az iskolaévet, hanem a gyerekek rendesen a tanév végéig, vagyis június 20-áig járhassanak iskolába. A döntés meghozatalakor a diákok 85%-a már újra a padokban ült.

A szülői tanács döntését követően a kormány mégis elrendelte a korábbi tanévzárót, így „a társadalmat mélységesen megrázó tragédiák” mibenléte nyitott kérdés maradt. Persze mindenki előtt világos, hogy „más gondok” is terhelik az ország vezetését. Ezeknek is lehet hasonló értelmezése, és az oktatási rendszer leállítása az ország lakosságára nézve komoly nyomásgyakorlásnak is vehető. Itt jutottunk vissza a gondolatolvasás határáig.

Az oktatással bármit lehet művelni?

Amikor arról beszélünk, hogy a hazai oktatási rendszert bő évtizede tartó bomlasztásos folyamatok terhelik, és a múlt heti jegyzetben úgy fogalmaztunk, „minisztériumi szerencsétlenkedés” jellemzi, akkor az évente olykor többször ismétlődő hasonló, irracionális és meglepő, értelmezhetetlen és hitelrontó intézkedések tömkelegére utaltunk, melyek nemhogy erősítenék a fejlődő személyiségek önbizalmát, hitét, bizakodását abban, hogy a közeg, amelyben élniük kell, támogató és biztonságos fejlődést garantál számukra, folyamatosan ellehetetlenítik a kiszámítható és következetes munkát, ami ehhez nélkülözhetetlen.

A fellengzősen megfogalmazott indoklás, amely szerint szükség van a jelenlegihez hasonló meggondolatlan lépésekre, mert „oktatási rendszerünket azért hoztuk létre, hogy az megfelelő támaszt és bátorítást adjon a diákjainak a tanuláshoz, és lehetővé tegye, hogy felnőve egészséges, tudatos és felelős személyekké váljanak”, jól hangzik ugyan, de itt és most kérdéses és hiteltelennek tűnő állítás, hogy támogatni tudjuk velük a gyermekeinket. Sőt, a családjukat sem, hogy az intézményrendszerről ne is beszéljünk.

Mire önök e sorokat olvassák, kiderül, milyen mértékben és módon valósul meg a hirtelen jött rendelet. A kezdeti közfelháborodás valószínűleg enyhül, hiszen a „jónak senki nem elrontója”. És melyik diák ne tartaná jónak, ha nem kell iskolába mennie? Így legfeljebb a VAKÁCIÓ szó nem betűnként kerül fel a táblára.

A történet szomorú üzenete viszont az, hogy az oktatással bármit lehet művelni. De vajon van-e erkölcsi joga bárkinek is meglepődni azon, amik ennek folyományaként történhetnek?

@sz = BERETKA Ferenc