A szórványtelepüléseken a magyar nyelven tanuló leendő elsősök számát állandó küzdelem övezi. Ez egyes szülőkben szorongást vált ki, míg mások már csak közömbösen a vállukat vonogatják a kérdés hallatán, mert hát, mit van itt tenni… fogyunk és kész. Az elköltözés megtette a magáét, és egyszerűen nincsenek magyar anyanyelvű szülők már Újvidéken? Egyrészt az elvándorlás tényleg megfelezte a közösséget, egyik-másik ismerősünk esetében a Facebookról értesülünk arról, hogy már külföldön él. Magyarország többet nem képez célországot, tehát a gyerekeknek már biztos nem lesz részük magyar nyelvű oktatásban, így az identitásuk is teljesen másképp alakul ki, egy másik (nem magyar) nemzet polgáraivá válnak. Másrészt a vegyes házasságokban rejlik a fenn feltett kérdésre a válasz. Magyar nyelvű oktatásra vonatkozó helyzetjelentés a szórványból Lendák-Kabók Karolina tollából.

Az egy nem kettő
Vajdaságot is átszeli az úgynevezett Bulgária határától Magyarország határáig húzódó magisztrális gázvezeték. Ez egy nemzetközi vállalkozás, és egy bizonyos fokú nagyvonalúságot vártam el nemcsak az erőgépek által kifejtett munkálatoktól, hanem a földtulajdonosokkal szembeni jogintézéstől is, akiknek a földjén ez a gázvezeték áthalad. Sípos Tibor óbecsei ügyvéd írása.

Tényleg hakuna matata?
Január 27-én több ezer ember előtt átadták Stefan Nemanja szobrát a szerb fővárosban. A jelenlevők nagy része fittyet hányt a járványügyi intézkedésekre, tette ezt állami jóváhagyással, ugyanis az akkori rendelkezések szerint szabadtéren ötszázan gyülekezhettek volna egy helyen. Azt, hogy a szobor és a szállítás mennyibe került az adófizetőknek, még mindig nem lehet tudni, ugyanis Belgrád alpolgármestere azt mondta, az alkotó nem járult hozzá, hogy közöljék az árát… Tőke János vezércikke.

Jelenések, értékválság, Mari néni tyúkjai
Nem a sorkatonaságot, hanem a középiskolai oktatást kellene kötelezővé tenni. A konzervatív, ismerethalmozó, kompetenciákat nem biztosító oktatási modellek helyett a műveltségi: logikus gondolkodást, kreativitást fejlesztő, önművelésre és tájékozódásra késztető tárgyakat kellene erősíteni. Tolerancia- és erőszak-minimalizáló tréningeket tartani, a kritikai gondolkodást fejleszteni. Bence Erika írása.

Mikor kap aszfaltburkolatot a péterrévei Jókai Mór utca?
Óbecse község egyike azon keveseknek az országban, ahol a helyi költségvetés alakításába a polgárokat is bevonják, az önkormányzat szavazás útján kéri ki a lakosok véleményét, hogy mire költsék a beruházásokra szánt pénzeket. Péterrévén azonban nem azt az utcát hozzák rendbe, amelyre a legtöbben szavaztak, sőt a voksolásból kis híján rendőrségi ügy lett. Tóth Imre riportja.

Hasznos-e indulás előtt percekig üresben járatni a motort?
Az elmúlt időszakban szinte valamennyi településen láthattak a járókelők a ház előtt vagy a parkolóban olyan autókat, amelyeknek a motorja perceken át járt, viszont a sofőrnek esze ágában sem volt elindulni. Már ha egyáltalán a gépjárműben ült a sofőr, és nem bent kortyolgatta a kávéját. Valójában jót tesznek ezzel a gépkocsijuknak? Olvassanak erről bővebben a Gurulunk rovatunkban.

Tamasi, a szabadkai
Előfordul az életben, hogy barátról kell megemlékezni. Közismert sportolóról például, mint amilyen Tamasi Ferenc volt. Vagy: Franjo Tamaši. Mert 1937-ben, a Jugoszláv Királyságban születve őt így anyakönyvezték. Idővel aztán – legalább részben – helyükre kerültek ezek a dolgok is, de Tamasi esetében maradt az eredeti bejegyzés, bár mindenki Ferinek hívta. Németh János írása.

Ki (ne) vegye fel a vakcinát?
Szerbiában a pillanatnyilag használatos három oltóanyag, a Pfizer–BioNTech, az orosz Szputnyik V, valamint a kínai Sinopharm mind a hozzá fűződő szakirodalom, mind a gyártókkal kapcsolatos információk szerint kielégítően hatékony, és ez a hatékonyság nem kérdéses – hangsúlyozta Maja Stanojević, virológus, az Egészségügyi Világszervezet szaktanácsadója. Tájékozódjon az összefoglalónkból, kinek és mikor nem ajánlják a szakemberek, hogy felvegye a koronavírus elleni védőoltást.

KÖZÉLET: Mivel ütjük a csalánt?

OKTATÁS: Az atyaszobor árnyékában – Beretka Ferenc jegyzete

HINTASZÉK: A járulékot nyugdíjaztatásig fizetni kell – Takács Magda írása

KÖZÉLET: Térségünk legnagyobb elszalasztott lehetősége – Balla Lajos jegyzete

JEGYZET: Hinni kell – Nagy Nándor jegyzete

A LÉLEK EREJÉVEL: „Jöjj, nézd meg” – Dr. Harmath Károly atya írása

ASZTALIZENE: #metoo 20

JEGYZET: Elmélet és gyakorlat – Both Mihály írása

MAGYAR SORSOK VAJDASÁGBAN: Zsellérék nem zsellérek – Emléksorok az ötven éve elhunyt Fekete István tiszteletére Szabó Palócz Attila tollából

TÖRTÉNELMI MOZAIK: A gyógyító mitológiai istenek és az álomjóslás – Wilhelm József írása

IRODALOM – Czini Zoltán: Kifelé a Pokol-völgyből

KÉPHISTÓRIÁK: A Vírustagadó Józsi kalandjai és más történetek

HOROGRA AKADVA: Január, február… – Huzsvár József cikke

NEM A GÓLYA HOZZA: „Elértem az álmom, amire a fiam inspirált” – interjú a zentai Tomić Edina szoptatási tanácsadóval

AZ ORVOS VÁLASZOL: Rövidlátást okozhat a karantén miatti bezártság

ÉP TESTBEN ÉP LÉLEK: Klímaváltozás és klímavédelem – Dupák Evelin írása

KERT: A vadvirágok védelmébe – Randovics Lejla jegyzete

ÖTLETSAROK: Készítsünk cérna- vagy fonalképet

KONYHA: Sertésből készült ételek

Ezen kívül kis- és óriásrejtvény, sudoku, sakkrovat, fejtörő, műveltségi teszt, sajtótörténeti feljegyzések, gyerekszoba, horoszkóp, apróhirdetések, társkereső, viccek és tévéműsor, valamint egy izgalmas társasjáték.

Borítónkon Kószó Attila fotója látható.