Szerbia harmadik legnagyobb városában, Nišben majdnem győzött az ellenzék: a nehéztüzérséggel kampányoló Szerb Haladó Párt 30, az ellenzék ugyancsak 30 mandátumot szerzett, csak a hatalomhoz csatlakozó Orosz Párt egy mandátumának köszönhetően nem buktak meg a haladók. A második legtöbb szavazatot a Dr. Dragan Milić Polgárok Csoportja szerezte meg, amely két hónappal a választások előtt jött létre. A kampányra csupán 400 ezer dinárt költöttek, és mindössze 24 másodpercet kaptak a köztelevízió egyik műsorában. Pont ennyi, azaz 24 százalékot kaptak a helyhatósági választásokon.

Az Orvostudományi Karon nemrég felmondást kapott Dragan Milićnek soha nem volt magánpraxisa, és a neve akkor lett országosan ismert, amikor a niši szívsebészeten úgy számolta fel a várólistákat, hogy csapatával hétvégéken ingyen műtötték a betegeket.

A professzor szerint ezzel az eredménnyel visszaadták a polgárok hitét a változások lehetőségében, mert ami nekik sikerült Nišben, másoknak máshol is sikerülhet.

Szerbia második legnagyobb városában, Újvidéken a 78-ból 45 képviselői helye lett a haladóknak. A koalíciós partner Vajdasági Magyar Szövetség egy mandátuma mellett 3 ellenzéki lista 32 helyett szerzett, közöttük van a Miša Ronin Bačulov vezette Légy hős nevű lista is. Az újvidéki sportoló nevét a régióban sokan ismerik: rengetegen követik az Instagramon és a Youtube-csatornáján, az egyik motivációs beszédét több mint egymillióan töltötték le. Az általa szervezett sportrendezvényeken több mint 30 ezer eurót gyűjtött össze, amit rászorulóknak adományozott.

Bačulov azt mondja, ő nem politikus akar lenni, hanem a városnak szeretné visszaadni a méltóságát. Sokan hittek neki és benne: a tavaly alapított egyesület listájáról hárman is mandátumot szereztek.

A sikerhez nem kellenek szónoklatok és nem kellenek milliók sem – a sikerhez elég a hitelesség is. A hiteles ember a saját életével válik azzá, mert ahogy beszél, úgy cselekszik.

A változáshoz olykor elég egyetlen ilyen ember.

FEHÉR Rózsa