Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke állami elismerést kapott Milorad Dodiktól, a boszniai Szerb Köztársaság elnökétől.

Így szól a rövid hír.

Amely arról viszont nem szól semmit, hogy ez az egész meglehetősen kínos minden létező szempontból.

Persze, szép dolog az állami kitüntetés egy másik állam részéről, csakhogy a boszniai Szerb Köztársaság nem állam. Ez az a kiindulópont, amelyet a magyar fél egyszerűen figyelmen kívül hagyott. A másik dolog pedig, amelyről Budapesten nem akartak tudomást venni, hogy a „boszniai Szerb Köztársaság Érdemrendje láncon” kitüntetést eddig megkapta például (a teljesség igénye nélkül) Slobodan Milošević, Irinej pátriárka, Vojislav Koštunica, tavaly pedig Vlagyimir Putyin orosz elnök – akinek jóérzésű ember a közelébe nem megy, amióta agressziót követett el Ukrajna ellen. A kitüntetést „külföldi állami vezetők kaphatják meg rendkívüli teljesítményükért, amelyet a boszniai Szerb Köztársaság létrehozása és fejlesztése érdekében tettek”.

Ha pedig figyelembe vesszük, hogy a boszniai Szerb Köztársaság Dodikkal az élen az utóbbi években leginkább egy létező állam szétverésében jeleskedik, a „létrehozása és fejlesztése” érdekében kifejtett tevékenység is egészen más jelentést nyer.

Tájainkon köztudott, Magyarországon valamivel kevésbé, hogy a boszniai Szerb Köztársaság egy államszövetség, Bosznia-Hercegovina egyik része. Tehát nem állam, hanem az állam egyik alkotóeleme. Dodik pedig az élharcosa annak, hogy ezt az államot minél hatékonyabban szétverje. Magunk sem tudjuk pontosan, hányszor írtunk már elszakadási, kiválási szándékairól, arról, hogy folyamatosan újabb és újabb lépéseket tesz a daytoni egyezménybe foglaltak megtagadásának irányába. Már a szóban forgó kitüntetés adományozása is egyike ezen lépéseknek: az adományozás tényét január 9-én a boszniai szerbek egyébként betiltott „függetlenségi ünnepén” jelentették be Banja Lukában, ugyanis 1992 január 9-én kiáltották ki a boszniai szerbek a Szerb Köztársaságot, ami utóbb kiváló alapnak bizonyult a véres boszniai háború megindításához, aminek ünnepnappá minősítését az alkotmánybíróság is elítélte.

Na, ezt a kitüntetést vette át Orbán Viktor.

Azért még rá is tett néhány lapáttal az egyébként sem kis rakásra. Az szinte magától értődő, hogy a bosnyákok és a boszniai horvátok nem nézték jó szemmel a kitüntetést (akinek nem világos, hogy miért, olvassa vissza az előző bekezdést). A helyzetet Orbán személyesen is súlyosbította, amikor a Dodikkal közösen tartott sajtótájékoztatóján leszögezte az éppen elszakadással fenyegető politikus szavaira reagálva: „Dodik elnök egy konstruktív európai vezető”, Európának pedig elismeréssel kellene adóznia irányába. Ezt azzal magyarázta, hogy Bosznia-Hercegovina egy decentralizált állam, aki pedig egy ilyen államot centralizálni akar, az destabilizál. Orbán itt nem vette figyelembe azt az „apróságot”, hogy a decentralizáltság ebben az esetben meglehetősen egyoldalú, éppen Banja Luka össze nem hangolt lépéseinek következménye, amelyeket nem egyeztetett a központi állammal. (Nem mellesleg azt sem, hogy éppen ez a „decentralizáltság” eredményezi sok esetben Bosznia működésképtelenségét…) Érdekes ellentmondás volt a két politikus sajtótájékoztatóján, hogy míg Dodik minden szavával unióellenességét hangoztatta, Orbán azt bizonygatta, hogy Magyarország mennyi mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy „a szerbek” az Európai Unió tagjává váljanak – miközben nem volt teljességgel egyértelmű, hogy Szerbiára, a boszniai Szerb Köztársaságra vagy kire is gondolt valójában.

Tekintettel arra, hogy Orbán egy olyan, meglehetősen dörzsölt politikus, aki tisztában van a realitásokkal, ez nem lehetett véletlen.

A magyar kormányfő hangsúlyozta, hogy Magyarország nagy jövő előtt álló területet lát a Nyugat-Balkánban, így a boszniai szerb entitásban is, ahol fontos befektetésekre nyílik lehetőség.

És valahol itt érkeztünk el egy egészen érdekes, de legalább átláthatatlan ponthoz, nevezetesen, hogy miért is lát Magyarország (?) vonzó befektetési lehetőségeket egy olyan területben, amelyről folyamatos az elvándorlás, amelyről ordít a szegénység, a lepusztultság. Talán ha nem repülővel tenné meg az utat Budapest és Banja Luka között minden alkalommal, amikor Dodikhoz látogat, ő maga is láthatná azt a sivárságot, amely a boszniai Szerb Köztársaság kanyargós útjai mellett fogadja az utazót. És láthatná azt is, mekkora a különbség a „Srpska” meg a „föderáció” fennhatósága alatt álló területek fejlettsége között…

Akárhogyan is, Orbán kitüntetése alkalom volt arra, hogy egy üzleti fórumot is tartsanak Banja Lukában több tucat magyar cég vezetőjével és számos magyar miniszter részvételével. Orbán ezen az üzleti fórumon olyasmiről beszélt, hogy az európai gazdaság dinamikája jelenleg a Balkánon van, mert itt „az emberek akarnak dolgozni, és tudnak is dolgozni”.

„Van egy ellenérv az üzleti világban, hogy ez a világ legbonyolultabb állama. Ez igaz Szarajevóra, de nem igaz Banja Lukára, itt az ügyeket el lehet intézni, ezért a bürokráciára vonatkozó félelmeket félre lehet tenni” – árulta el akaratlanul is Orbán, hogy mi vonzza őt a „Srpskába”.

„A szerb kormány világosan megmondja, milyen szektorokban fogadják a magyarokat szívesen, ahol pedig nem fogadnak szívesen, mert nem akarnak versenytársat, oda nem jövünk” – közölte Orbán Viktor, majd hozzátette: „ez az ország a szerbeké”, ezért olyan magyar vállalatok vannak itt, amelyek azokon a területeken dolgoznak, amelyeket a szerbek kijelöltek.

Na, ennek a nyilatkozatnak minden mondatával baj van. És ezt Orbán pontosan tudja.

Csak éppen valamiért élvezi. Még ha nem is érthető, hogy miért.

Ahogyan nem érthető az sem, hogy a gazdasági nehézségekkel küzdő Magyarország miért adott száztízmillió eurós, nagyon kedvező hitelt Banja Lukának, korábban pedig egy harmincötmillió eurós „támogatást”, valahogy épp a legutóbbi választások előtt.

Nem tud az ember szabadulni a benyomástól, hogy itt bizony nem az istenadta nép jólétéért aggódnak a vezetők, hanem a saját pecsenyéjük sütögetésével vannak elfoglalva.

Akárhogyan is: kínos.

KOCSÁNYOS Pálma