Amiről nem ír az újság, az olyan mintha meg sem történt volna – lehet vitatkozni ezzel a népi bölcsességgel, de mivel még mindig sokan tájékozódnak az újságokból, így nem nagyon lehet elvitatni, hogy továbbra is véleményformáló ereje van a leírt szónak.

Viszont arról sem szabad megfeledkezni, mikor az újságíró ellenőrzés nélkül, mellőzve a logikus gondolkodást jelentet meg valamit, miközben abban olyan ellentmondások vannak, hogy azt csak az nem látja, aki nem akarja, vagy akire a felettesei rászóltak, hogy ne vegye észre.

„Az eddigi gyakorlattal ellentétben, a város jelenlegi vezetősége elengedhetetlennek tartja, hogy időben és teljeskörűen tájékoztassa a lakosságot a szabadkai önkormányzat területét érintő valamennyi eseményről, hiszen minden polgárnak jogában áll értesülni a lakóhelyén és az annak közvetlen környezetében végbemenő történésekről, és ezt senki nem vitathatja el tőle.” – ez a szöveg egy közlemény része volt, amely arról próbálta meggyőzni a nagyérdeműt, hogy a városvezetés számára a polgár tájékoztatása kiemelt fontosságú. Már-már mulatságosnak mondható, hogy ezt a közleményt a városvezetés azért adta ki, mert a megbeszélésre nem hívták meg se az érintett polgárokat, se a sajtó képviselőit.

Amíg tartott Novak Đoković „kiutasítom – nem utasítom ki” kálváriája Ausztráliában, valaki kitalálta, hogy azért akarják az ausztrálok kitoloncolni, mert ha Melbourne-ben tizedszer is megnyerné Ausztrália nyílt nemzetközi bajnokságát, akkor róla kellene elnevezni a centerpályát. Bizonyára, aki ezt kitalálta, elfelejtette, hogy a centerpályát Rod Laverről nevezték el, aki kétszer is ugyanabban az évben nyerte meg mind a négy Grand Slam-tornát (igaz, 1962-ben még úgy, hogy akkor profi teniszezők nem indulhattak a tornákon). Annak esélye, hogy az ausztrálok a még élő Rod Laver helyett Novak Đokovićra kereszteljék a centerpályájukat, egészen pontosan nulla százalék.

És a végére hagytam a kedvencem: „az újság minden hónapban az utolsó példányig elkel, ez pedig azt bizonyítja, hogy az óbecsei polgároknak elnyerte a tetszését.” A községi tanácsos az Óbecse és vidéke nevet viselő újságról mondta ezt, ami valóban nagyon dicséretes… lenne, ha nem tudnánk, hogy ezt a lapot úton-útfélen ingyen osztogatják.

TŐKE János