Egy újabb össznépi bohózat tanúi lehettünk a hétvégén, egy olyan, színjátéknak is kínos eseménysornak, amelyet egy kicsit is normális, egészséges lelkületű ország polgárai nagy-nagy csodálkozással néztek volna.

Van ennek az országnak, ennek a Szerbiának néhány meglehetősen nagy problémája. Pörög az infláció, egyre kevesebbet érnek a fizetések és a nyugdíjak, itt-ott áruhiány is van ebből-abból, régen látott aszály sújtja a nagyrészt mezőgazdaságból élő térséget, kiég a termés a földeken, kétségbeesettek a gazdák, eladni meg tartalékolni sem nagyon lesz mit, romokban a villanygazdaság, vagy méregdrágán vagy sehogyan nem fogunk elegendő áramhoz jutni a télen, az országnak döntenie kellene a nyugati értékek/források és a keleti pánszláv nyomor között… Erre mit csinál ugyanennek az országnak az egyszemélyes ura és parancsolója? Hát kreál magának újabb gondokat, amelyet aztán jól „megold”!

Illetve még azt sem. Tulajdonképpen csak kreál magának újabbakat.

Nem lenne ez akkora baj, ha otthon, a négy fal között csinálná, és nem erőltetné rá másokra a saját nézeteit.

De nem, neki kamerák kellenek, élő közvetítés, sokezres felvonulás, össznépi parádé, némi aggasztó fegyvercsörgetés, nagy odamondások, ökölrázás.

Az teljesen nyilvánvaló volt, hogy Aleksandar Vučić addig fogja halogatni a kormányalakítást, ameddig ezt az alkotmány lehetővé teszi számára. Amellett, hogy az új kormány megalakulásának hiányában ő az egyetlen tényleges legitimitással bíró vezető az országban, ez az időhúzás arra is remek alkalmat kínál neki, hogy élvezze, ahogyan pitiznek előtte a párttársai és szövetségesei. Egy ügyvezető kormány nem az igazi, ezt mindenki tudja, tárgyalópartnernek sem, így minden nemzetközi gazdasági és politikai ügyintézés vagy halasztódik, vagy az államfő bevonásával bonyolódik. Ez minden bizonnyal igencsak dagasztja az egóját.

De akárhogyan is, a választások óta eltelt immár négy hónap, nem lehet tovább húzni az időt. Úgyhogy Vučić a múlt hetet arra használta, hogy kétnaponta bejelentette: hamarosan bejelenti, hogy kit jelöl miniszterelnöknek.

Amikor az ország már remegett az izgalomtól (ööö… nem…), akkor szombatra összehívta a sajtótájékoztatót, ahol nagy felvezetés után közölte: marad az eddigi kormányfő. Majd hirtelen témaváltással azt is odacsapta, hogy bizony, ő a helyzetre való tekintettel (???) „lemondja vagy elhalasztja” a szeptemberre tervezett Europride megtartását.

„Ezt nem azért mondom, mert boldoggá tesz a dolog. De olyan helyzetben, amikor a koszovói válsággal és a Nyitott Balkán rendezvénnyel kell foglalkoznunk, nem tartható meg az Europride. Nem akarok arról beszélni, mennyi hazugság jelent meg az utóbbi napokban ezzel a rendezvénnyel kapcsolatban. Nem akarok azokról a hazugságokról beszélni, hogy a melegek majd állítólag megtámadják a kolostorokat, templomokat – hiszen ezeket a »vonulásokat« kiátkozott szerzetesek szervezik… Abszurd színjáték az egész” – mondta Vučić.

Hogy kerül a csizma az asztalra? Mi köze van a melegek jogaival foglalkozó rendezvénynek az áramválsághoz, a koszovói válsághoz, az aszályhoz, a gazdákat ért károkhoz?

Vučićnak egyetlen dologban volt igaza: abszurd színjáték az egész. Ráadásul tekintettel arra, hogy az Europride egy egyhetes rendezvénysorozat, amelyet nem az államfő és nem is a hatóságok szerveznek, ő azt egyszerűen nem mondhatja le. Legfeljebb a csicskái nem adnak engedélyt a tervezett LMBTQ-felvonulás megtartására. De a rendezvényt, mint olyat, nem mondhatja le. Emellett Vučić is elismerte: „Mi a rendezvény lemondásával vagy elhalasztásával a kisebbségek jogait csorbítjuk.”

Na, kösz. Jön az államfő, és bejelenti, hogy előre megfontolt szándékkal kisebbségi jogokat fog csorbítani.

És miközben nemcsak az ország, de fél Európa is éppen erre a jogcsorbításra figyel, az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője twittel egyet, és bejelenti, hogy megszületett a szerb–koszovói megállapodás a személyi okmányokról. Aztán a koszovói kormányfő nyilatkozatából kiderül, hogy a „megállapodás” azt jelenti: Szerbia meghunyászkodott, hirtelen lemondott a „kőbe vésett” követeléseiről (amelyek egyébként ugyancsak a vicc kategóriájába tartoznának, ha Vučić nem tartaná túszként a Koszovóban élő néhány tízezer szerbet), így aztán érvényesülhet a kölcsönösség elve, mindenki olyan okmányokkal lépegeti át az „adminisztratív” határt, amilyennel éppen akarja.

Remek!

És hogy a nép, az istenadta ne vegye észre, hogy itt bizony által van hajítva, mint az a bizonyos izé a palánkon, Vučićunk még dörög egyet a rendszámtábla-mizériáról, miközben több ezer ember gyülekezik Belgrádban, hogy követelje a „lemondott” Europride betiltását. És mit ád Isten, kik vezetik ezt a felvonulást? Egy bizonyos motorosbanda tagjai. Az Éjszakai Farkasok. Akik amúgy nem sima motoroscsapat. Vlagyimir Putyin is velük lógott, amíg ideje engedte, ki is tüntette a banda vezetőjét, aki egyébként az orosz elnököt „Isten ajándékának” tartja. A csapat Ukrajnában harcoló alakulatokat (is) tömörít, amelyek tagjai már a Krím annektálásában, majd a 2015-ös donbaszi harcokban is részt vettek.

Jelenlétük nem meglepő, hiszen Nikador bánáti püspök a felvonulókhoz szólva arról beszélt, hogy „a Föld nevű bolygó császára Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin”.

Na, kösz, megint.

Értem én, hogy vannak ebben az országban szép számban olyanok, akiknek az orosz elnököt elnézve támadnak pajzán gondolataik, s hogy közöttük is meglehetősen felülreprezentált a (pravoszláv) papság. De könyörgöm: miért kell az LMBTQ-populáción leverni saját frusztrációjukat? Még ha otthon, a négy fal között gyűlölködnének – de nem, nekik jár a felvonulás, a nyilvánosság, a reflektorfény, miközben mások alapvető emberi jogát tapossák. Azt a jogot, hogy szeressenek, akit akarnak…

És végül: mi köze van mindehhez a melegeknek meg az Europride rendezvénynek?

Semmi.

Kellett egy jó nagy cirkusz, hogy az emberek addig se figyeljenek arra, hogy baromi nagy bajban van az ország, és hogy Vučić újabb (koszovói) emberkedése is elnökünk teljes kudarcával végződött.

És közeleg a tél.

Szívás lesz.

 KOCSÁNYOS Pálma