Vesztegzár a láthatáron?

Járványügyben immár nemigen tudunk újat mondani, legfeljebb Virág elvtárs magvas mondatát lehet kifulladásig ismételgetni, mert bizony a „…helyzet fokozódik”. Továbbá sorra dőlnek be a korábbi elméletek. Kiderült ugyanis, hogy ez az ocsmány vírus annyira körmönfontan mutálódik csak úgy magától, hogy míg korábban a magamfajta, 65 évnél korosabb, túlsúlyos, szív- és érrendszeri, cukor- és egyéb nyavalyákkal küszködő, nem dohányzó és a bábaasszony (meg a sorozóbizottság) által maszkulin kategóriába sorolt emberi egyedeket kellett óvni-védeni és riogatni, addig mára a teljes népesség egyaránt e csoportba került. Köztük a korábban bombabiztosan nem, vagy csak elenyésző számban és mértékben fertőződő gyermekek is.

Mivel nemigen lehet mindenkit hónapokra vesztegzárba küldeni, és csak a késő esti vagy kora hajnali órákban kiengedni a friss levegőre, no meg kenyérért, sörért a boltba, a nyár elején beindult a megszokotthoz hasonló mindennapi élet annyi eltéréssel, hogy suttyomban minden megdrágult, és csak a ki tudja, hányadik bevásárlás után eszméltünk rá, hogy a megszokott kosárnyi áruért sokkal többet lecsippentenek a számlánkról, mint korábban. Most pedig kapkodjuk a fejünket, ha elhajtunk egy töltőállomás mellett. Be sem kell állnunk tankolni, messziről látni, hogy naponta ugranak a számok az ártáblán.

Szigorítsunk, de mégse!

Így csak kezdeti, jóleső remény volt az hinni, hogy az iskolák működése huzamosabb ideig zökkenőmentes marad, pláne, hogy már a szeptember elsejei indulás sem volt ilyen. Jelenleg nagy számban betegednek meg diákok és tanárok, már súlyos klinikai tünetekkel kezelt, lélegeztetőre kapcsolt, sőt halálos áldozata is van a kórnak a diákok között.

A köztársasági válságtörzs egy része drasztikus szigorításokat kezdeményezett, köztük az iskolák teljes zárlatát legalább tíz napra. Sőt ezt akár ki is szélesítené az élet számos egyéb területére, ám ebben nemigen tudott konszenzusra jutni nemcsak a politikum és a gazdasági élet, de még a saját szakterületének képviselőivel sem.

Így a védettségi igazolvány kérdésében is tipikus szerbiai megoldás született. Bevezették ugyan, de egyelőre csak az éjszakai életben kellene számonkérni és ellenőrizni. Kérdés az, kinek van kellő „szakmai elhivatottsága”, hogy az éjjeli szórakozóhelyek vendégei körében ellenőrizni merészeljen és bármiféle hatékonysággal fel próbáljon lépni.

Mi lenne, ha…

Az iskolákat illetően a lehetséges forgatókönyv ismert. És bár a teljes körű távoktatás az úgynevezett „szemaformodell” szerint legfeljebb a középiskolákban, végszükség esetén az általános iskola hetedik-nyolcadik osztályában vezethető be, egy miniszteri utasítással a modellt simán felül lehet írni.

Az online oktatásnak elvileg valós időben kellene zajlania az iskolák által kiválasztott közösségi platform alkalmazásával. Ezt azt jelenti, hogy a tanár előadását „élő egyenesben” kellene közvetíteni az órarend szerinti időben, 45 percen át, a tanulók pedig a platformon követnék, és (ahogy a Móricka elképzelte) interaktívan bekapcsolódnának a munkába.

Az AMRES-hálózat révén, amely ma a szerbiai iskolák jelentős részében működik, a küldő oldaláról a műszaki feltételek adottak. Persze, ha az iskolából „közvetítik” a tanórákat. Ha a tanárok „home office”-ba kényszerülnek (vagy onnan szeretnének dolgozni), akkor a saját erőforrásaikra kell támaszkodniuk. Nagyobb gondot okozhatnak a tanulók otthoni feltételei, hiszen nem várható el egyetlen szülőtől sem, hogy önerőből teremtse meg (jó esetben akár két-három) iskolás gyermeke számára a valóban megfelelő műszaki feltételeket. Anélkül pedig a reálisan elvárhatónál is felemásabb eredményre kell számítani.

Nincs megállás

Az oktatásirányítást azonban más gondok is terhelik, a szakszervezetek ugyanis hosszas nyavalygás után október 22-én figyelmeztető sztrájkot tartottak. A munkabeszüntetés lehetséges okai számosak, és a tanév kezdetén leginkább az a követelés kapott hangsúlyt, hogy elviselhető szintre csökkentsék az osztályok létszámát, különös tekintettel a járványügyi feltételek betarthatóságára. A vajdasági magyar köztudatban ez a követelés nem tűnik különösebben indokoltnak, hiszen nálunk a legtöbb helyen a minimális létszám is alig jön össze egy-egy osztály megnyitásához. Így alig van, vagy nincs is olyan intézmény, ahol 30 vagy – kivételes esetben akár 33 – diák ül egy-egy tanteremben. Pedig ez a törvényben megszabott felső határ.

Ma már nagyon nehéz ilyen sok diákkal dolgozni. És elképzelni sem könnyű, hogyan működhettek évtizedekig az iskolák akár negyven diákkal is gond nélkül. (Magam olyan osztályba jártam, ahol 42-en vagyunk a másodikos osztályképen.)

A mostani figyelmeztető sztrájk során a szakszervezetek ezt a kérdést fel sem vetették, viszont újfent előkotorták a közfoglalkoztatotti bértábla bevezetéséről szóló, soha le nem járó lemezt, illetve ennek híján azonnali 15 százalékos béremelést követelnek. Egyúttal figyelmeztettek arra is, hogy a szülők nagy felháborodással értesültek az iskolák esetleges bezárásáról, és az online oktatás újbóli beindításáról.

A minisztérium, nyilván az utóbbi hatására, most nem késlekedett, már aznap kora délelőtt körlevelet küldött az iskoláknak, amelyben tudatta, hogy az oktatás mindenütt a megszokott rend szerint folytatódik. Kivételt négy szerbiai város (Belgrád, Niš, Vrnjačka Banja és Szabács) középiskolái képeznek, amelyek a második (kombinált) modell szerint folytatják a munkát. Leállásról tehát szó sincs.

Branislav Tiodorović, a válságtörzs epidemiológusa enyhén szólva „csodálkozott“ az iskolai team döntésén. Szerinte a járvány terjedésének lassítása végett legalább 10–15 napra ki kellene vonni a diákokat az iskolai közösségből.

Vicsek Annamária államtitkárt szintén meglephette a hír, mert hosszú internetes bejegyzésben jól kiosztotta, de nem a döntéshozókat, hanem a szülőket és az iskolai dolgozókat, sőt jellemzően udvarias stílusban a felelősség egy részét is igyekezett rájuk hárítani

(https://www.facebook.com/groups/jelenesjovopedagogusai).

A jövő héten kiderül, milyen irányba mennek tovább a dolgok.

BERETKA Ferenc