Az egyik legjobban megfogható hatalmi manipuláció, amikor saját privilégiumként tüntetnek fel olyan jogokat, amilyenekkel mindenki rendelkezik. Sikeresen működik a „politikai indíttatásból” szófordulat vagy az, hogy az iskolában nincs helye a politikának. Aminek nincs helye, és törvénnyel büntetendő, az a pártpolitika.
De milyen jól lehet ezt féligazság formájában használni, és ezzel félreinformálni tájékozatlan tömegeket! A politika maga a közélet, tehát mindenki, aki részt vesz a közéletben, tevékenyen vagy passzívan, politikát folytat. Aki nem nyilvánít véleményt, az pont azzal nyilvánította ki.
Politika, evolúció
A legtöbb ember nem szeret napi politikával foglalkozni. Sokszor olyan parttalan vitákba kell bonyolódni, amelyeknek nem sok hasznát látja egy értelmes ember, főleg olyan rendszerekben, ahol a demokrácia intézménye nem vert gyökeret. Ha mindenki ismerné a működését, akkor sokkal egyszerűbb lenne, de még akkor is erőfeszítést igénylő, nehézkes folyamat. Ugyanakkor megéri. Nincs annak alternatívája, hogy az emberi jogok érvényesüljenek, hogy szolidárisak legyünk, és a lehető legtöbb ember szükségletei és érdekei érvényesüljenek.
Az emberi természet hajlamos egy vezetőt követni, mert az evolúció során gyakran nem volt arra idő, hogy döntéseket mérlegeljenek. Ma is figyelni kell a hatékonyságra, de nem lehet minden döntés ugyanazé az emberé semmilyen közösségben. A családban sem. Van, amiről a leghatékonyabban az egyik felnőtt tud dönteni, van, amiről a másik, akad, amihez épp egyik gyerek ért a legjobban és van, amiről érdemes szavazni, mert fontos a többség érdeke és véleménye.
A tanáremberre nem jellemző a lázadás
Több mint huszonhat éve dolgozom a közoktatásban, de az óvodák és egyetemek világába is van betekintésem. A legtöbb tanár nem szeret napi politikával foglalkozni. Ő a tudás átadására koncentrál, néha méltatlankodik, de alapjában véve tiszteli a tekintélyt, és nemigen kérdőjelezi meg. Jellemzően a jobb diákok közül kerül ki, és hivatásnak tekinti a munkáját. Csak akkor szólal meg, amikor már végletesen elviselhetetlen a helyzet. Emiatt indult múlt év szeptemberében egy szakszervezeti harc, hiszen a kormány a saját maga által aláírt kötelezettségét sem teljesítette. Korábban nem tapasztalható összefogás és egyetértés alakult ki a tanügyi dolgozók között.
Ez a történet összefolyt az időközben kialakult széles társadalmi elégedetlenséggel a korrupció miatt és az egyetemisták tüntetéseivel. S csak miként az olaj a tűzre, úgy hatott a szakszervezeti vezetők megalkuvása, miszerint majd egy év múlva teljesíti a kormány a korábban vállaltakat. Van az a pillanat, amikor a tanárembernek is betelik a pohara.
Elszigetelt csataterek
A tanár nem katona, és nem stratéga. Egyetemet végzett, leginkább szabad gondolkodású értelmiségi. Nincs felkészülve a folyamatos nyomásgyakorlásra, fenyegetésre, karaktergyilkolásra, pedig a hatalom gyakorlói csataterekké változtatták az iskolákat. Országszerte nagyon sok iskolában támogatják a tanárok az egyetemisták követeléseit, szinte mindenhol így nyilatkozott a többség. Ugyanakkor sokféle módon próbálják „rendre utasítani” a pedagógusokat. A munkájuk elveszítésével fenyegetik őket, inspekciót küldenek ki, karaktergyilkos szövegeket jelentetnek meg, újraszavaztatnak, hátha páran „meggondolják” magukat. A nagyvárosokban több a civil kurázsi, ami teljesen érthető, a tömeg biztonságot nyújt, de a kisebb közösségekben mindannyiunknak arca van. Pedig nincs alternatíva, ezúttal nincs. Megtagadhatja-e bárki a fiataloktól azt, hogy egy működő és igazságos társadalmat építsenek maguknak a jövőben?
Egy teljesen új generáció
Sokan leírták már, hogy döbbenetes az a fegyelem és intelligencia, amivel az egyetemisták a mozgalmat építik. Nincsenek vezetőik, tisztában vannak a törvényekkel, az emberi jogokkal, a lehetőségekkel. A legjobbak nyilatkoznak, a hozzáértők döntenek, mindezt mindig megbeszélik az üléseiken. Merem remélni, hogy ahogyan azt saját jelenlegi és volt tanáraiknak üzenik, sok mindent ezekből a készségekből az iskolában tanultak meg. Így váltak jó stratégává, kitartó civil harcossá. Hiszem, hogy a tanárok jó része végre azt látja, hogy a munkájának beért a gyümölcse. Mit érdemel érte? Repressziót vagy a megbecsülés minimumát?
MENGYÁN PLETIKOSIĆ Ildikó
