Politikusaink nyugdíjemeléseket hirdetnek, a média igyekszik meggyőzni bennünket a nyugdíjalap pénzügyi sikeréről és stabilitásáról, a nyugdíjak azonban még mindig messze vannak attól, hogy sokaknak emberhez méltó életet biztosítsonak. Az emelkedő megélhetési költségekkel küszködve egyre több nyugdíjas kényszerül újra a munkaerőpiacra. Az alap hivatalos adatai szerint nyugdíjba vonulás után mintegy 42 ezren, a nyugdíjasok 2,5 százaléka maradt munkaviszonyban. (Egyes becslések szerint a ténylegesen foglalkoztatott nyugdíjasok száma lényegesen magasabb.) A nyugdíjasok leggyakrabban sofőrséget, épületbiztonsági és ápolói munkaköröket vállalnak, de gyakran az építőiparban kisebb-nagyobb igénybevételt igénylő munkákat is végeznek, valamint mezőgazdasági idénymunkával foglalkoznak.

Miközben a cégtulajdonosok az idősebb generációk munkamoráljáról és fegyelmezettségéről beszélnek, a fő ok továbbra is az alacsony jövedelem – a nyugdíjasok legnagyobb százaléka havi 15–20 ezer dinárt kap. Említésre méltó még az agrárnyugdíjasok átlagnyugdíja, akik tavaly valamivel több mint 12 ezer dinárban részesültek havonta, valamint az, hogy 150 ezer 65 év feletti ember különböző okok miatt nem felel meg az állami nyugdíj feltételeinek. Állami szinten továbbra sincs megoldás egyik csoportra sem. Két számjegyű infláció mellett tovább csökken a vásárlóerő, vagyis a nyugdíjak értéke, így a lakosság életminősége is, amelynek már felnőttkorban kellene learatnia a több évtizedes munka gyümölcsét. A nyugdíjasok még a munkaviszonyba való visszalépéskor is nehézségekbe ütköznek. Ellentétben az öregségi nyugdíjasokkal, akik az újrafoglalkoztatás során bizonyos szabadságot élveznek, a családi és rokkantnyugdíjban részesülők csak munkaszerződés alapján dolgozhatnak, ideiglenes és alkalmi munkákat végezhetnek. Az ilyen munkakörök nem jelentenek biztonságot és stabil jövedelmet, és hosszú távú megoldást sem. Emellett az elmúlt években megfigyelhető volt a rokkantsági nyugdíj feltételeinek szigorodása, de a hosszú válaszvárás és egyéb adminisztrációs problémák is, amelyek tovább nehezítik a nyugdíjasok méltó élethez való jogáért folytatott küzdelmet.

A foglalkoztatott nyugdíjasok számának növekedése olyan tendencia, amelyben Szerbia nem marad le a világ munkaerőpiacához képest. A nyugdíjkorhatár folyamatos eltolódása, a magán-nyugdíjbiztosítás népszerűsítése, de az említett eljárási nehézségek is világszerte megjelenő tünetek, amelyek azt mutatják, hogy az intézmények csődöt mondanak a nemzedékek közötti szolidaritás terén.

TAKÁCS Magda