Vélhetően nem túlzás kijelenteni: az ország egyik része nem is tud arról, hogy Szerbiában szinte már estéről estére felfegyverzett egyenruhások vernek, bilincselnek meg fiatalokat, férfiakat és nőket, esetenként gyerekeket.

Polgártársaink egy részének fogalma sincs arról, hogy tíz-tizenkét éves kisfiúk kezén csattan a bilincs, hogy öt-hat rendőr hogyan rugdos és gumibotoz meg egy földön fekvő, magatehetetlen, összegörnyedt fiatalembert, hogy egyre gyakrabban kerülnek kórházba olyanok, akik esetenként komoly sérüléseket szenvedtek a hatósági brutalitás miatt.

Polgártársaink egy része, általában azok, akik kiváló hárítási technikákat dolgoztak már ki, ha netán szembejön velük egy-egy ilyen esetet bemutató videó, általában csak legyintenek, mondván, „biztosan megérdemelték”.

És ezért kell tisztázni: nincs olyan, hogy „biztosan megérdemelték”. A legsúlyosabb bűnök (akkor még feltételezett) elkövetőit is megilleti a jog, hogy előállításuk a jogszabályoknak megfelelően, lehetőleg erőszak alkalmazása nélkül történjen meg.

És ez fokozottan igaz azokra, akiknek „bűne”, hogy tüntettek a fennálló hatalmi struktúrák (egyszerűbben szólva: a kormányzó Szerb Haladó Párt és a köztársasági elnök, Aleksandar Vučić) vagy azok valamely intézkedése, rendelkezése ellen.

Ehhez képest mit látunk?

Ha a mindennapossá vált kormányellenes tüntetések valamelyikén egy-egy polgárt valamivel meggyanúsít a rendőrség, akkor először jó alaposan megverik, majd előállítják, és negyvennyolc órára a fogdába utalják az illetőt, akit végül harminc napra előzetes letartóztatásba helyeznek. Aztán vagy indul ellene eljárás, vagy nem. És ha szerencséje van az egyénnek, akkor néhány zúzódással, komolyabb, maradandó károsodás nélkül ússza meg a rendőri brutalitást.

„Felpofozta, a fejét a falba verte, majd megfenyegette, hogy megerőszakolja a szerb kormány székházának garázsában: Nikolina Sinđelić egyetemi hallgató szerint mindezt vele tette meg egy rendőr. Ráadásul nem is akármilyen rendőr: a kiemelt fontosságú személyek és objektumok védelmével megbízott különleges rendőri egység parancsnoka, Marko Kričak volt az, aki bántalmazta a diáklányt” – olvasható a szmsz.press minapi hírében.

Nikolina nem tett semmit, hogy ilyen „bánásmódban” részesüljön: egyszerűen hazafelé tartott fiatalok egy csoportjával egy demonstrációról, amikor a kormány székházának garázsából civil ruhások rontottak ki, akik gumibotokkal támadtak rájuk, majd órákig a garázsban tartották őket fogva, térdelésre kényszerítették őket, rájuk tapostak, ütötték, pofozták őket, elvették és összetörték a mobiltelefonjaikat, azzal fenyegettek, hogy fejbe lövik őket.

„Te kurva” – így szólította meg a lányt az egység parancsnoka, Kričak rendőr alezredes, akiről azóta kiderült, hogy előszeretettel vesz részt az utcai akciókban, amelyekben mindig különös brutalitásról tesz tanúbizonyságot az egysége.

A diáklány a sajtónak is elmondta, mi történt vele: azóta valóságos hadjárat folyik ellene a közösségi médiában és a kormánypárti sajtóban.

Ahogyan sokan mások is elmondták, mit tettek velük a rend egyenruhás őrei.

Nikolina feljelentést tett.

Megtették mások is.

Mégsem indul egyetlen rendőr ellen sem eljárás rendőri túlkapás miatt. Mi több, a belügyminiszter és a rendőrség igazgatója is megfenyegette az ügyészeket, hogy „senki sem bánthatja a rendőröket”. Pedig a törvények egyértelműek: a rend őrei soha nem alkalmazhatnak a minimálisnál nagyobb mértékű erőszakot ahhoz, hogy a feladatukat teljesítsék. Mindent, ami meghaladja a minimumot, túlkapásnak nevezünk, és büntetendő. Igen: börtönbüntetésre lehet ítélni miatta az egyenruhásokat is.

Persze, egy olyan országban, amely komolyan veszi a jogállamiságot.

Számtalanszor leszögeztük: Szerbia többpárti, demokratikus ország, éppen ezért kormányellenesnek, ellenzékinek lenni nem bűn, hanem egyszerű politikai állásfoglalás, amihez minden polgárnak joga van. És a rendőrségnek kutya kötelessége ezt tiszteletben tartani.

Nem érdemes firtatni, hogy egyes rendőrök milyen indítékból folyamodnak brutalitáshoz, nem érdemes elemezni, hogy kisebbrendűségi érzés vagy a saját igazukba vetett hit emeli-e meg a gumibotot tartó kezüket. Annyit kell tudni: amit tesznek, az törvénytelen.

És előbb-utóbb lesznek olyan ügyészek, akik lefolytatják ezeket az eljárásokat, bírák, akik kiszabják a büntetéseket.

Azok pedig, akik tízéveseket bilincselnek, diáklányokat fenyegetnek nemi erőszakkal, nem mondhatják majd, hogy parancsra tették, amit tettek.

Nekünk meg annyi a dolgunk, hogy ha ilyet látunk, ne legyintsünk, és ne igazoljuk az erőszakot. Mert ha ma mi fordítjuk el a fejünket, holnap tőlünk fognak elfordulni azok, akik segíthetnének. Akár egy vallomással, akár egy szavazattal – vagy egyszerű együttérzéssel.

KOCSÁNYOS Pálma