Annak ellenére, hogy tíz nappal ezelőtt a kormány elnöknője –a nyilvánosság előtt és a maga részéről – pontot tett a Rio Tinto-ügy végére, a kormány körüli hullámok nem csillapodnak. A sajtó képviselői előtt tett nyilatkozatából egyértelműen az derül ki, hogy a szóban forgó brit–ausztrál cég lítiumkitermelési technológiája súlyos környezetvédelmi károkat okozott volna a Loznica környéki Jadar folyó völgyében (és tágabb környezetében), szakmai(tlan) megállapításával azonban nem mindenki ért egyet.
Elsősorban Zorana Mihajlović, aki évekig a közlekedési tárcát, újabban pedig az energetikai és bányászati tárcát vezeti.
Akik figyelemmel kísérik a szóban forgó téma körüli történéseket, hallhatták Ana Brnabićnak a Rio Tinto azonnali „száműzetésére” vonatkozó hosszadalmas indoklását. Ebből az is kiderült, hogy – szerinte – a hetekig tartó környezetvédelmi tüntetések korántsem hazai forrásból táplálkoztak. Úgy véli, amerikai, angol és német alapítványok pénzelték és látták el utasításokkal a hőbörgő tömeget. Többek között a Nyílt Társadalom Alap emberei is igencsak exponálták magukat az egész akció keretében. S nem utolsósorban vaskos összegekkel segítették a – meggyőződése szerinti – kormányellenes megmozdulásokat.
Talán mondani sem kell, hogy mint már oly sok esetben, a hatalmiak szent meggyőződése, hogy ha megtörik Aleksandar Vučić hatalmát, akkor térdre kényszeríthetik Szerbiát. Ebből akár arra is következtethetünk, hogy a Balkán e részén érvényes a XIV. Lajosnak, a francia Napkirálynak tulajdonított mondat, amely az ő szájából sosem hangzott el: Az állam én vagyok.
Egyébként Ana Brnabić meglehetősen kusza nyilatkozatában képmutatónak nevezte a három országban (is) működő civil szervezeteket, mert – mint állította – miközben széltében-hosszában bírálják a bányászati céget, Szerbiában azért támogatnak mozgalmakat, hogy az államelnök gyengítésével erősítsék a Rio Tinto hatalmát. Aki ezt a hosszas magyarázatot meg akarja érteni, ugyancsak figyelnie kell, hiszen benne vannak az utóbbi húsz év történései is, amelyekkel könnyű elvonni a hallgatóság figyelmét.
Nehéz lenne eldönteni, hogy a kormánynak igaza volt-e, amikor egyik napról a másikra megszakított minden kapcsolatot a „bányászokkal”, hiszen a nyilvánosság elé lökött, erősen kozmetikázott adatokból gyakorlatilag semmi sem szűrhető le.
A képzavart még inkább erősíti a bányászati miniszter asszonynak szinte ugyanabban az időben az egyik tévécsatornának adott nyilatkozata, miszerint a Rio Tinto kipaterolásával Szerbia elveszíthet legalább tizenöt milliárd dollárt, s azt a lehetőséget, hogy Európában a lítiumbányászat terén vezető szerephez jusson. Ez az ásvány ugyanis egyre nagyobb szerepet játszik a modern akkumulátorok gyártásában, amelyek pedig nagyon is szükségesek az elektromos meghajtású autókhoz.
Egyelőre kár lenne firtatni, hogy kinek van igaza. A két nő egymásnak ellentmondó álláspontja azonban, ha szerényen is, de rávilágít a belgrádi kormány köreiben szunnyadozó ellentétekre. Minden bizonnyal még sokan emlékeznek a volt belügy-, jelenleg a védelmi minisztérium első emberével kapcsolatos vádakra, védekezésekre és a Főnöknek történő nagyeskü letételére. A Nebojša Stefanović körüli botrányt az államelnök ellaposította, hiszen a nép nem tudhatta meg, hogy „hiba van a kréta körül”. Most a két nő között a tévénézők előtt is világossá vált a nézetkülönbség. Azt csak a figyelmesebb újságolvasók, tévénézők érzékelhették, hogy a hamu alatt nem most kezdett szikrázni a parázs. Amióta ugyanis elnöknőnek nevezik a kormány number one-ját, a tuzlai születésű, ötvenkettedik életévét taposó, a belgrádi (állami!) közgazdasági egyetemen doktorált szőkeség férfiszemmel nézve teljesen oktalanul tekintheti vetélytársának Brnabićot. Okkal feltételezhető, hogy elsősorban a kormánydöntésekre irányuló befolyásolás okozza a súrlódást közöttük, hiszen a képzettséget illetően az utóbbinak sincs szégyelnivalója. Egyetemi oklevelét ugyanis Angliában szerezte.
A mostani nézetkülönbségük a köznép számára lényegében semmit sem jelent, de az áprilisban megtartandó választásokat követően minden bizonnyal ki fog derülni, hogy kinek nagyobb az ázsiója Szerbia legrangosabb végrehajtó szervében, nemkülönben a jelenleg még uralkodó pártban. Bizonyos, korábbi jelekből ugyanis arra lehetett következtetni, hogy a bányaügyi miniszter asszony bebetonozva érzi magát az ország politikai csúcsában, hiszen az államelnök egyik kedvencének számít. Ez azonban vajmi keveset fog nyomni a latban, ha Vučić, ahogyan az utóbbi időben hangoztatja, kivonul a politikából.
Májusig ki fog derülni, hogy a két nő közül ki marad a porondon.
BOTH Mihály