Lehet, hogy sokan közhelynek veszik, de az iskola a mindenkori társadalom tükörképe kicsiben. Ha az emberek békés, nyugodt, ösztönző légkörben és biztonságot nyújtó társadalomban, a sokunk által oly irigyelt „boldog világban” élnek, ahol mindenki a legjobb tudása szerint teszi a dolgát, akkor ezt a gyermekek is érzik, az iskolák pedig kellemes miliőben, barátságos hangulatban működnek, ahol naponta megélhető a siker élménye. Még a kihívásokkal járó időszakban is, mint amilyen az utóbbi másfél év.

Ha a társadalom súlyos feszültségekkel terhelt, folytonos identitásválsággal küszködik, képtelen szembenézni a saját, végzetes veszteségekkel járó, de újfent fenyegető mitológiájával, ha a bizonytalanság fojtó légköre rátelepszik a mindennapokra, akkor ezen még a folyton ígérgetett, de egyre távolabbi „aranykor” reménye sem tud változtatni. Ráadásul a másokéval azonos kihívásokat magunk tesszük még súlyosabbá azzal, hogy e mitológia hamu alatt izzó parazsát újra és újra felszítjuk.

@kc = A hamu alatt

Elég csak az utóbbi egy-két hét néhány eseményére utalnunk.

Államközi üggyé emeltek egy nyelvvédelmi törvénytervezetet, amely a hivatalos indoklás szerint a szerb nyelvet és a cirill írást lenne hivatott megvédeni („egy nem létező ellenségtől, tette hozzá a Deutsche Welle a szerb nyelvű kiadásában).

„A történelemben először” – miniszteri rendeletre – az ország himnuszával kellett kezdeni a tanévet az egész országban. Volt, ahol nem így történt. Az egyik Novi Pazar-i iskola tanítónőjét emiatt elő is állította a rendőrség. Bár később – egy politikus közbenjárására – szabadon engedték, ügye még korántsem zárult le. Sőt, a minisztériumban közölték: ha tudomásukra jut, hogy bárhol is elmaradt volna a himnusz, oda azonnal ki fog vonulni a tanfelügyelőség.

Közben aggodalmat keltő körülmények között, könnygáz- és lőporfüstben, valamint katonai helikopter segítségével a szerb pátriárka beiktatott egy egyházi vezetőt a montenegrói Cetinjén.

Azem Vllasi ügyvéd, a szocialista Jugoszlávia albán nemzetiségű befolyásos vezető politikusa ennek kapcsán azt nyilatkozta, Porfirije nemrég megválasztott szerb pátriárka hivatalos beiktatását a peći patriarkátus helyett Belgrádban kellene megtartani, mert egy ilyen esemény Koszóvón „ösztönözni fogja és fokozza a feszültséget, és semmilyen megbékéltető szerepe nem lesz”.

Vajdaságban lassan már alig marad olyan helységnévtábla, amelyen ismeretlenek nem festették volna le a magyar nyelvű feliratot.

A volt hadügy-, jelenleg belügyminiszter mindeközben „a szerb világ létrehozásáról” beszél, amely „megoldja a nemzeti kérdést”. Szerinte ugyanis „nem az a megoldás, ha minden szerb együtt él idegen országban, hanem ha a legtöbb szerb a saját országában él”. A hivatalos politikának pedig esze ágában sincs elhatárolódni a jól ismert, korábban súlyos háborúkba sodró gondolattól.

@kc = Váltott a szemafor

Ilyen körülmények között, alig két héttel a tanév első napja után újra gőzerővel terjed a járvány. És ha igaz, amit a bevezetőben mondtunk, ezek a nyugtalanító körülmények a családban, a mindennapokban, következésképp az iskolában is nagyon kihatnak a hangulatra, a munkalégköre, a közérzetünkre.

Hiú ábránd tehát abban reménykednünk, hogy a rövid időre rendes kerékvágásba zökkent életünk nyugalomban, megelégedettségben haladhat előre ama régen várt „aranykor” felé.

Ráadásul önsorsrontásban verhetetlenek vagyunk. Mi még azon is tudunk rontani, ami átmenetileg jó lehetne.

Mint már írtuk, az iskolákra vonatkozó járványügyi utasítás szerint a tanár nem számít kontaktszemélynek, tehát az óvodában/iskolában elvileg „nem fertőződhet meg”, sőt, „ő maga sem fertőz”. Az egyik belgrádi óvodában például két hétre izolációba küldtek egy egész csoportot, mert több gyereket is megfertőzött a vírus. Ugyanakkor az óvónőknek tesztelés és minden külön intézkedés nélkül tovább kell dolgozniuk a többi gyerekkel.

Pedig dr. Milanko Šeker államtitkár kijelentette: „Azok az emberek, akik az oktatásban dolgoznak, de nincsenek beoltva, a saját életüket veszélyeztetik, mert olyan helyzetben vannak, hogy könnyen elkaphatják a fertőzést a gyermekektől.“

Az első tanítási hét letelte után kiderült, a járvány a vártnál nagyságrendekkel nagyobb iramban terjed immár a diákok körében is. Az új esetszámok a napi több ezret ostromolják, így már szeptember 13-án pirosra váltott a „szemafor“ az ország negyven önkormányzatában (ez mintegy 300 települést, köztük nagyvárosokat érint), ahol a középiskolák áttértek a távoktatásra, a hetedik és nyolcadik osztályosok pedig a kombinált oktatási modellre. Köztük van két vajdasági község, Alibunár és Magyarcsernye is.

A válságtörzs továbbá kötelezővé tette az arcmaszk folyamatos viselését az iskolákban mind a diákok, mind az ott dolgozók számára, a védőoltástól függetlenül.

Annak ellenére, hogy a szerbiai rendőrszakszervezet felhívásban tájékoztatta a szülőket, amennyiben valamelyik az iskolában a hatályos, de álláspontjuk szerint jogsértő minisztériumi utasítás szerint megkövetelik a gyermekektől például az arcmaszk használatát, netán ennek elmulasztása esetén nem engedik belépni a diákot az iskolába, jelezzék nekik, és ők haladéktalanul büntető feljelentést tesznek az eset elkövetője ellen. Sajtóhírek szerint az első konkrét feljelentéseket már meg is tették.

Most akkor tessék eligazodni, főképp pedig békés, ösztönző légkörben, aggodalom nélkül bejárni tanulni/dolgozni az iskolákba, óvodákba. Sőt még a gyermekeket is bátorítani és buzdítani, mindenekelőtt az előírások betartására, de a tanulásra, a munkára a felelősségvállalásra és bizakodásra is. Esetleg a himnusz hangjai mellett reménykedni az „aranykor” eljövetelében.

BERETKA Ferenc