Megdőlt a bizakodás 

A két héttel ezelőtti jegyzetemben leírtam a következő mondatot: „A szerbiai iskolákból szerintem mára szinte teljesen sikerült kiszorítani a testi fenyítést.” Úgy látszik, hogy az élet villámgyorsan rá tud cáfolni még a leginkább bizakodó vélelmekre is. A múlt héten bombaként robbant a hír, hogy az egyik szerémségi iskolában súlyos incidens történt: a testnevelő tanár arcul ütött egy diákot, aki nekiesett a szekrénynek, és fejsérülést szenvedett.

Az igazgatónő elmondása szerint az iskola „a törvénnyel összhangban megtette a szükséges lépéseket”. Ez magyarán annyit jelent, hogy felfüggesztették a tanár munkaviszonyát, hazaküldték az iskolából, és több példányban feljelentést írtak, amit elküldtek különféle hatóságoknak, egyebek mellett az újvidéki iskolaügyi hivatalnak (školska uprava), a szociális központnak és a rendőrségnek is. Olyannyira, hogy az egyetlen magyar nyelvű nyomtatott napilap máris a bűnügyi rovatban közölte a hírt!

Az iskola vezetője nemigen tehetett másként, mint ahogy tett, különben vele játsszák végig ugyanezt, csak egy szinttel feljebb.

Bár az eset kapcsán eddig kevés részlet került napvilágra, egyetlen résztvevője sincs irigylésre méltó helyzetben.

Gyors ellehetetlenülés 

Csak sajnálni tudom a fiatal (állítólag alig 10 éve dolgozó) tanárt, mélységesen bele tudok érezni az igazgatónő kényes helyzetébe, és sajnálom a sérülést szenvedett diákot is, mert minden bizonnyal elkerülhették volna a kellemetlenségeket, ha mindannyian betartják a jogszabályokban előírt viselkedési és cselekvési normákat. Ez maradéktalanul érvényes az egyébként agyonvédelmezett diákra is. Mert ha igaz, amiről egyébként nem hivatalosan ugyan, de mindenki beszél a faluban, akkor a tanár „tetten ért néhány fiút, akik az iskolaudvarban nem megengedett dolgot csináltak”. Leegyszerűsítve: minden valószínűség szerint alkoholt, más kósza hírek szerint valamilyen bódító hatású szert fogyasztottak.

Ezen a ponton lép be a képbe a jelenlegi oktatási rendszer meglehetős kétarcúsága. A tanár ugyanis olyan helyzetbe került, amikor minden körülmények között reagálnia kellett, mert ha elmulasztja, ugyanolyan súlyos kötelességszegést követ el. A törvény ugyanis kimondja, hogy a szeszes ital vagy pszichoaktív szerek fogyasztásának lehetővé tétele a tanulók számára, sőt még a bejelentés elmulasztása is annak számít.

Mivel az inkriminált pofon a szakszolgálat helyiségében csattant el, a tanár vélhetően a kötelező intézkedési rend szerint az iskolapedagógushoz vagy -pszichológushoz vezette a tanulót. Hogy az ott folyó beszélgetés során mi zajlott le vagy hangzott el, ami ennyire heves és meggondolatlan reagálásra kényszerítette a tanárt, nem tudni, de minden bizonnyal súlyos dolog történhetett, mert ma már minden tanügyi dolgozó előtt a napnál világosabb, hogy egy ilyen incidens egzisztenciális következményekkel járhat, hiszen a munkaviszony megszűnését vonja maga után. Akkor is, ha nem tesz semmit, és akkor is, ha az intézkedés során a mostanihoz hasonló kínos eset történik.

És ez még csak a dolog munkajogi oldala. Polgári perben bármelyik bíró pár százezer dináros kártérítést is szó nélkül megítél a gyermeknek, akár az iskola az alperes (az objektív felelősség okán), akár a tanár. Hovatovább: még a rendőrség is találhat okot a feljelentésre testi sértés okozása miatt (a fejsérülést általában súlyos sérülésnek tekintik).

A fentiek tudatában a tanár vagy kénytelen a tanulók részéről elviselni bármilyen ellene irányuló inzultust, vagy ellenkező esetben végképp ellehetetlenül. Vajon meg tudja-e védeni a társadalom egy hivatás méltóságát attól, hogy felelősségre nem vonható kiskorúak és az őket olykor elfogultan pártfogoló felnőttek lábbal tiporjanak rajta?

Netán nem is érdeke megvédeni, amikor a közösségi értékrend olyan mélyre süllyedt, hogy már a tizenéves gyermekek jelentős részét sem lehet rávezetni a korábban (és deklaráltan ma is) érvényes viselkedési és etikai normák tiszteletben tartására? Emiatt pedig mindig szükség van kellően kiszolgáltatott bűnbakra, akit bármikor gond nélkül elő lehet kapni?

Mindemellett, a nehezítő körülmények ellenére, meg kellene menteni az iskolákat az olyan tévelygőktől, akik tanárként még mindig a rájuk ruházott „hatalomban” próbálják kiélni magukat.

A közvélemény megosztott 

Az ügy nagy visszhangot keltett, ugyanakkor a várakozásokkal ellentétben jócskán meg is osztotta a szerbiai közvéleményt.

Míg a Szabad Magyar Szó híre alatt megjelent száznál több hozzászólásban nagyjából fele-fele arányban vannak a tanári erőszakot elítélő vélemények és a diákok gondba ejtő magatartására vonatkozó nézetek, az egyik nagy olvasottságú szerb nyelvű napilapban jókora túlsúlyba kerültek azok a nézetek, amelyek a családi nevelés hiányosságaira, a tisztelettudó, mások (így a tanár) iránt is elfogadható értékrend kialakításának hiányára mutatnak rá.

Szakértők úgy vélik, hogy a tanárok részéről egyaránt megengedhetetlen a verbális és testi erőszak is a diákokkal szemben. Az iskolában fontos a tanulás, de az agresszió ellenőrzése is minden viszonylatban.

„Amennyire fontos, amit megtanulnak, annyira fontos az is, hogy tudjanak uralkodni magukon, és ne legyen semmilyen indulatos vagy dühös reagálás se a tanárok, se a szülők, se a gyerekek részéről. Meg kell tanítanunk a gyerekeket, hogyan uralkodjanak önmagukon, de még fontosabb, hogy mi, felnőttek tudjunk uralkodni önmagunkon” – mondja Zorica Petrović pedagógus a Danas napilapban.

Ez kétségtelenül igaz. Ugyanakkor mindegyik résztvevőnek a saját tetteiért nagyjából azonos mértékben kellene viselnie a felelősséget, egyébként érdemi előrelépés nehezen remélhető.

BERETKA Ferenc