Bizonyára önök is észrevették, hogy rövid idő alatt mennyire megváltozott a közhangulat Szerbiában. A fiataloknak köszönhetően megjelent a városi utcákon a remény, a „másképp is lehet” érzése, a közösségiség, a népi összefogás, és energikusan hírt ad magáról az a politikai akarat, hogy egy igazságosabb, szolidárisabb, nem a kapzsiságra, hanem a testvériségre és a szakértelemre építő társadalomban éljünk. Azt hittük, hogy a mai fiatalok csak az okostelefonjaikat görgetik, meg a YouTube-ot nézik, videójátékokat játszanak, és nem gondolkodnak, de hatalmasat tévedtünk. Mert annak alapján, amit a jobb középiskolákban és az egyetemen tanultak, meg amit a netet böngészve összeszedtek, kialakítottak egy új világszemléletet és értékrendet, és van víziójuk arról, hogy milyen világban, milyen társadalmi rendszerben szeretnének élni. Nem csak az okostelefonjaik okosak!

És tetterejük is van. Mi, idősebbek alighanem belekeseredtünk az autokráciában, oligarchikus, maffiákat működtető társadalmi rendszerben telő, güriző életünkbe, a huszonévesek azonban nem cipelnek ilyen terheket, frissek, aktív közösségi életet élnek, és nem akarják elfuserálni a jövőjüket. Ha annyit neteznek, akkor azt is látták, hogy vannak országok, ahol nem egy ember kezében összpontosul a hatalom, ahol nem a kopott szegénység a normális, mint nálunk, és ahol szabadabbak a polgárok. A jó tanáraiktól és professzoraiktól megtanulhatták, hogy mi az a demokrácia, jártak külföldön, és láttak sok csodát – miért ne akarnának a saját országukban is egy jobb világot teremteni, olyat, hogy a huszonévesnek ne az legyen az első felnőtt gondolata, hogy hogyan juthat majd ki Nyugatra? És mivel fiatalok, nem ismernek lehetetlent. Hála Istennek, a felnőttek, az idősebbek is kapcsoltak Szerbiában: ezek a gyerekek tudnak valamit, képesek változásokat előidézni, bízzunk bennük!

*

Ha összehasonlítjuk a Vučićék beszédmódját, magatartását és a tüntetőkét, két merőben eltérő stílust figyelhetünk meg. A hatalmon lévő pártemberek karót nyeltek, komorak, unalmasak, fenyegetőzők, ijesztgetik az embereket, csúnyán rágalmaznak, megosztják a társadalmat, összeesküvés-elméletekben és ellenségképekben gondolkodnak, személyi kultuszt építenek (ez, meg kell adni, Vučić specialitása), megvesztegetik – napidíjjal, szendviccsel, fizetésemelés, dialógus ígérgetésével, pozíciók osztogatásával – a polgárokat, manipulálják a közvéleményt, nacionalisták, kihasználják az elesettek tudatlanságát, szörnyen patetikusan beszélnek, „líderekben”, hierarchiában gondolkodnak, mindenekelőtt pedig: folyamatosan hazudnak, leplezik a tényeket. Azt is tegyük hozzá, hogy a funkcionáriusok, a családjuk és az üzletfeleik zsírosan gazdagok. Bizonyára sikkasztók is vannak köztük. Meg azt is tegyük hozzá, hogy verőlegények, rendőrök, inspektorok stb. állnak a rendelkezésükre.

Ezzel szemben a diákmozgalom résztvevői vidámak, kitűnő humoruk van, és szellemesek, ötletesek, játékosak, kreatívak, felszabadultak. Kritikus szelleműek, süt belőlük az intelligencia, nem félnek, igazi közösségiség jellemzi őket, szolidárisak. Szeretetet sugároznak – tessék megnézni ezeket az arcokat! Teljesen más elképzelésük van a jövőről, mint a haladóknak, akik pártkatonaságban gondolkodnak, és pénzt, még több és még több pénzt akarnak bezsebelni. Ezeknek a fiataloknak nem a pénz a fontos, hanem az igazságosság és a szabadság – mindazonáltal vegyük észre, hogy milyen fegyelmezettek, mennyire vigyáznak a tisztaságra (eltakarítanak maguk után), és hogy hallgatni is tudnak – a tizenöt perces csöndek többet mondanak a kormánytagok dumájánál.

*

Ezek a fiatalok most, élőben tanulják a demokráciát. A Z generáció politikailag nem ostoba, sokan vannak, akik magas politikai képzettséggel és kitűnő szervezőképességgel rendelkeznek. Jogtudatosak, van civil polgári öntudatuk. Nem anarchiát akarnak, hanem bázisdemokráciát, átláthatóan működő, szakszerűen vezetett, független intézményeket: az igazságszolgáltatás, a gazdaságpolitika, a tájékoztatás, a környezetvédelem új alapokra helyezését követelik, új választási rendszer kidolgozását fogják szorgalmazni. A legfontosabb szervezeti forma számukra a plénum, ami közvetlen demokráciát jelent. Ezt máris gyakorolják. Ezeket a megmozdulásokat meg kellett beszélni, meg kellett szervezni, és előfordult, hogy nyolc órán át tartottak a megbeszéléseik. A plénumaikkal már bizonyították, hogy nem lehetetlen törölni a hatalomgyakorlás elavult, hierarchikus formáit, amelyek a korrupciót, a primitivizmust és az igazságtalanságot „fejlesztik” csupán. A diákok nagyon is igénybe veszik a tanáraik és a szakemberek segítségét, szó sincs arról, hogy a tapasztalt szakemberek ne vehetnének részt a plénumokon, ellenkezőleg. A plénum a különböző tudásformák és tartalmak bevetéséről, az egyenjogúságról, a felelősségvállalásról és a párbeszédképességről szól. Nem olyan áldialógusról, amilyet a „nyakkendősök” szeretnének produkálni, miközben lekezelően beszélnek az egyetemistákról, majdhogynem idiótáknak tekintik őket – Vučić az imént az újvidéki tüntetésözön „vásári hangulatát” emlegette, mint ami legföljebb egy kis fesztiválozás. Nem: az egyetemisták radikálisan társadalmi megújulást szorgalmaznak, és tudják, hogy mit akarnak. Az ő értékrendjük csúcsán nem egy újabb nyaraló és jacht szerepel, hanem az értelmes, igazságos és alkotóképes közösségi élet.

*

Álmok? Bolondozás? Idealizmus? Sose felejtsük el, hogy ez az egész diákmozgalom a mások gyászával való együttérzésből nőtt ki. És abból, hogy a fiatal emberek követelik annak a korrupt politikai-üzleti hálózatnak a leleplezését, mely oda vezetett, hogy tizenöt ember szörnyethalt. Ennél komolyabb alapja nem lehet egy tiltakozásnak és lázadásnak. Az egyetemista mozgalom napról napra bizonyítja, hogy minden humora, játékossága mögött ott van ez az alap, amiből egyenesen következik, hogy így nem mehet tovább. Ezek a fiatalok semmit sem magánérdekből tesznek, hanem a közjóért. Minden mélyebben érző és gondolkodó ember mellettük van. Reméljük, a vajdasági magyar is.

RADICS Viktória