Az október elsején bevezetett nyugdíjaskártyával leginkább a nagyvárosokban élők jártak jól, de szinte minden településen tettek gesztust a legidősebbek felé

Október elsejétől hatályosak Szerbiában azok a nyugdíjaskártyák, amelyek kedvezményekre jogosítják fel a felhasználójukat azoknál a cégeknél, amelyek szerződést kötöttek a Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alappal (PIO).  A kedvezmények mértéke változó, 2–66 százalék között mozognak, általánosságban azonban 5–10 százalékot tesznek ki.

A nyugdíjaskártyára nem csak a nyugdíjasok jogosultak, az általa nyújtott kedvezményekkel az ápolási és segélynyújtási, valamint egészségkárosodási pótlékra jogosultak, a rokkantak (köztük a rokkant gyermekek), valamint a munkanélküliség időszakára járó ideiglenes segélyben részesülők is élhetnek, ha nincs rokkantsági nyugdíjuk.

Hogyan működik a kártyarendszer?

A kiadott kártyákról az alap vezet nyilvántartást, a kártya a PIO tulajdona, és személyes használatra adja ki díjmentesen.

Az árucikkek és szolgáltatások fizetésekor a kártya felhasználója a kedvezmények mellett pontokat is kap: minden elköltött 500 dinár után egy pont jár a PIO-tól. A hónap folyamán megszerzett pontok értéke nem haladhatja meg a szerbiai átlagnyugdíj összegét (októberben 39.874 dinár). A nyugdíjaskártya-tulajdonos az összegyűjtött pontok alapján juthat egyéb kedvezményekhez, ajándékokhoz stb. A megszerzett és felhasznált pontokat a PIO tartja számon, a pontokat nem lehet pénzre váltani, és nem ruházhatók át más személyre. A leszerződött cégek többsége nem köti a megszerzett pontokhoz az általa nyújtott kezdeményeket. Bár már vannak szolgáltató cégek, amelyek pontok fejében nyújtanak kedvezményt a nyugdíjasoknak, még nem teljesen világos, hogy fog működni a pontrendszer.  Az eredeti tervek szerint közvállalatokban, kultúrintézmények lehet(ne) majd átvitt értelemben „pénzzé” tenni az összegyűjtött pontokat – feltéve persze, ha azok kötnek erről szerződést az alappal. Az sem világos, hogy a pontok által nyert kedvezményt vagy ajándékot ki fogja finanszírozni: az állam vagy a cégek?

 Országos kedvezmények

A leszerződött partnerek teljes listája és a kedvezmények mértéke az alap honlapján található meg, folyamatosan bővül, és nyomtatásban nem jelent meg.  A lista ezenfelül elérhető a Penzionerske kartice mobilalkalmazáson keresztül, és ingyenesen letölthető a Play Store-ból is. Az alap tájékoztatása szerint több mint 700 vállalat csatlakozott eddig a kezdeményezéshez.

Az alap honlapján, a „Nyugdíjaskártya” címszó alatt a keresőrendszerben községekre és szolgáltatásokra is kereshetünk. A rendszerben látható az is, hogy egy-egy cég milyen kedvezményeket biztosít. Szolgáltatásokra keresve, helytől függetlenül választottunk ki alább néhányat.

A NIS Petrol és a Gazprom töltőállomásain a kártyatulajdonosok 1–3 százalékos kedvezményt kapnak üzemanyag és 3 százalékot bolti vagy éttermi termékek vásárlása alkalmával.

A Banca Intesa egy nappal előbb kifizeti a nyugdíjakat, a kiválasztott partnereknél a bank kártyájával történő fizetés esetén akár 20 százalék kedvezményt is kaphatnak a nyugdíjasok, és az Intesa Hit Plus számlacsomag mellé biztosítás is jár (csonttöréses baleset során, műtét, súlyos betegség, rokkantság).

A Srbijavoz 30 százalék kedvezményt ad vonatjegy vásárlásakor, további ötöt, ha a vásárlás elektronikus úton történik.

Az Air Serbia 15 százalékkal olcsóbban adja a repülőjegyeit a nyugdíjasoknak, ha van kártyájuk.

Az Univerexport minden árura – kivéve a leértékelteket és az árstoposokat – minden hónap 10. és 25. napján 15 százalék kedvezményt ad.

A Roda, a Mercator hipermarketek és az Idea szerdánként 12 százalék kedvezményt nyújt. Az IDEA üzleteiben a nyugdíjkifizetések napjaiban is adnak ugyanennyi engedményt.

A Delhaize üzleteiben (Maxi, Mega Maxi, Tempo, S&G) 15 százalék kedvezményt ígérnek bizonyos termékekre a nyugdíjkifizetés hetének két napján, és 10 százalékot szintén meg nem határozott termékekre minden hónap 3. és 4. hetében egy-egy napon. Pontosabb adattal ez az ajánlat november 9. óta nem frissült.

Bár amikor az olvasó a kezébe veszi a Családi Kör aktuális számát, a Lidl legutolsó ajánlata épp már nem lesz érvényes, de sokat elmond a kedvezménykoncepciójáról: november 30. és december 6. között a 200 gr-os Siti vitaminitalra adott 20 százalék kedvezményt.

Mi a helyzet a vajdasági településeken?

A teljesség igénye nélkül megnéztünk néhány vajdasági települést, hogy a fentieken túl milyen kedvezményekkel élhetnek ott helyben a nyugdíjasok.
ADA

Az Adica Wellnesközpontban munkanapokon 9 és 13 óra között hat pontért egy órára, 12 pontért 2 órára, 18 pontért 3 órára szóló ajándékbelépő jár.

A jármű műszaki vizsgájára mind a Bioport Kft., mind az Auto Kuća Alfa Kft. 10 százalék kedvezményt ad.

Az Apolo Gyógyszertár nyugdíjasprogramja kiválasztott, változó termékeire ad 15 százalék kedvezményt Adán és Moholon.

MAGYARKANIZSA

A magyarkanizsai Gyógyfürdőben 5 pontért 15 százalékos kedvezményt adnak a SCHOKWAVE terápiára, 7 pontért 15 százalékos kedvezmény jár a DEXA-vizsgálatért (mindkettőhöz előzetes bejelentkezés kell), egy pont után pedig 20 százalékkal olcsóbban adják a belépőjegyet a medencéhez keddtől péntekig 17 és 20 óra között.

A Matijević hentesüzlet minden friss hústermékre 2, a feldolgozott húsárura és a kereskedelmi termékekre 10 százalék kedvezményt biztosít.

A Galen Plus gyógyszertár 5–50 százalék kedvezményt nyújt az adott hónapra vonatkozó akciós katalógus szerint minden nap.

ÓBECSE KÖZSÉG

A Matijević óbecsei hentesüzlete minden friss hústermékre 2, a feldolgozott húsárura és a kereskedelmi termékekre 10 százalék kedvezményt biztosít.

Az Apolo Gyógyszertár Péterrévén a kiválasztott, változó termékeire ad 15 százalék kedvezményt.

A Sanioptik részletre történő fizetés esetén 10, készpénzben történő fizetés esetén 15 százalék kedvezményt ad szemüvegkeretekre és lencsékre, napszemüvegekre, kontaktlencsére, hallókészülék-elemre, hallókészülékre.

ZENTA

A Matijević hentesüzlet minden friss hústermékre 2, a feldolgozott húsárura és a kereskedelmi termékekre 10 százalék kedvezményt biztosít.

Az Auto Moto Centar-Sat Kft. 10 szálakkal olcsóbban végzi el a járművek műszaki vizsgáját.

Az Apolo Gyógyszertár nyugdíjasprogramja kiválasztott, változó termékeire ad 15 százalék kedvezményt.

A Lekofarm Gyógyszertár minden hónapban 8. és 11. között a teljes termékkínálatára 7 százalékos kedvezményt ad.

A Royal szálló étterme minden vasárnapi ebédet 5 százalékos kedvezménnyel számláz.

A Senta-Promet (SP) 10 százalékos kedvezményt ad minden termékre kivéve a friss húsokat, az aktuálisan akciós termékeket, a dohányárut, az újságokat, a telefonfeltöltést és az árstopos termékeket.

SZABADKA

A Tehnomanija 20 százalékkal olcsóbban adja a termékeit a nyugdíjasoknak, ez alól csak az akciósak kivételek.

A Medigroup Centar 20 százalék kedvezményt biztosít a laborvizsgálatokra, és 40 százalékot az ún. szenior órákra, amikor 13 és 16 óra között végeznek el különböző szakorvosi vizsgálatokat.

A Sanioptik részletre történő fizetés esetén 10, készpénzben történő fizetés esetén 15 százalék kedvezményt ad szemüvegkeretekre és lencsékre, napszemüvegekre, kontaktlencsére, hallókészülék-elemre, hallókészülékre.

Az Audiovox 5 százalék kedvezményt biztosít hallókészülékekre.

A Neuroth hallókészülékekre és egyéb eszközökre ad 10 százalékot.

A Matijević hentesüzlet minden friss hústermékre 2, a feldolgozott húsárura és a kereskedelmi termékekre 10 százalék kedvezményt biztosít.

Milyen a program eddigi visszhangja?

Sok nyugdíjas nem használ internetet, számukra nehezebb a tájékozódás a kedvezményekről, nekik segítség lenne egy tájékoztató füzet, amit viszont azért nem észszerű kinyomtatni, mert amellett, hogy igen költséges, a szerződött partnerek köre is még bővül(het). Az alap honlapjának a listájából az is kiderül, hogy ezúttal is a nagyvárosokban élő járnak igazán jól, a legtöbb partnercég például a fővárosban van. Vidéken, kisvárosokban, falvakban főleg a gyógyszerekre az élelmiszerekre jönne jól a kedvezmény a nyugdíjasoknak, és a közüzemi számlák fizetésekor, Zentán például a távfűtésre adott kedvezmény jelentene borzasztó sokat nekik – tudtuk meg az ottani nyugdíjasoktól.

Miloš Grabundžija, a Függetlenség Nyugdíjas Szakszervezet elnöke szerint egyelőre nem lehet tudni, hogy milyen eredménye lesz a nyugdíjaskártya bevezetésének.

„A kereskedelmi láncok egyre kevesebb termékre adnak kedvezményt, és nem tudjuk még, hogy ez meg fog-e változni. Mi azt szorgalmazzuk az illetékeseknél, hogy a kedvezményeket minden termékre, illetve az élelmiszerekre, gyógyszerekre és a tisztálkodási szerekre terjesszék ki” – nyilatkozta.

Jovan Tamburić, a nyugdíjas katonai személyek szakszervezeti egyesületének elnöke is úgy véli: a kereskedelmi láncoknak már jól bevált hűségprogamjuk és kedvezményeik vannak, amelyeket a nyugdíjfolyósítás napjához kötve biztosítanak a nyugdíjasoknak minden hónapban.

„A kedvezmények ezzel a kártyával nem lesznek nagyobbak. A kereskedelmi láncok nem fognak az államfő okoskodása miatt többet áldozni a nyugdíjasokra” – véli Tamburić. Szerinte sem a nyugdíjaskártya, sem az egyszeri, 20 ezer dináros támogatás nem tud javítani a legidősebbek életszínvonalán, ezek helyett az intézkedések helyett inkább a legrászorultabbak megsegítésére kellene fordítani ezeket a forrásokat.

„Az életszínvonal akkor lesz jobb, ha Vučić minden hónapban választásokat tart, és a legidősebbek minden hónapban kapnak 200 eurót. Egyébként minden kedvezmény a választók megtévesztése, különösen a kisnyugdíjasoké. Ahelyett, hogy minden nyugdíjasnak adnak egyszeri támogatást, okosabb lett volna ezt a pénzt a legalacsonyabb nyugdíjak megemelésére fordítani” – tette hozzá.

Szerbiában mintegy 300 ezer nyugdíjasnak van rendkívül alacsony nyugdíja, 142 ezerre tehető azoknak a mezőgazdasági nyugdíjasoknak a száma, akik 16.200 dinárt kapnak, és több mint 25 ezer az olyan idős személy, akiknek a havi ellátmánya a 10 ezer dinárt sem éri el.

Hogy kell nyugdíjaskártyát igényelni?

A kártya személyesen az alap helyi irodájában vagy elektronikus úton (törvényes képviselő vagy meghatalmazott személy által is) bármikor igényelhető. Ha interneten kérik, a www.pio.rs címet kell beírni. Az igényléshez csak a személyi igazolvány kell.

A PIO mindenkit értesít telefonon vagy e-mailben, ha elkészült a kártya, amelyet személyesen kell átvenni. Az alap fiókintézetei minden munkanapon 15 és 18 óra között, valamint szombaton 7 és 12 óra között csak a nyugdíjaskártyák kiosztásával foglalkoznak.

A kártya igénylése nincs dátumhoz kötve, bárki, aki a későbbiekben válik nyugdíjassá, igényelheti azt.

FEHÉR Rózsa