A szabadkai piacokon kevesebb az árus és a magyar portéka és magasabb az árak, a tompai határátkelőn pedig rövidebb a várakozás az áfás sorban – így lehet összefoglalni a rövid távú következményeit annak, hogy a magyar vámosok elkezdték szigorúbban alkalmazni a külföldi utasok számára történő áfa-visszaigénylés szabályait – Tóth Imre riportja

Húsmentes táplálkozás – a jövőnk záloga

Miért foglalkozunk a környezetvédelmi rovatban a húsfogyasztás kérdéskörével? Azért, mert az állattenyésztés jelentős részét képezi az ember ökológiai lábnyomának. Az összes épület, út és betonozott felület a Föld felszínének kevesebb mint 1 százalékát teszi ki, ezzel szemben a Föld lakható felületének több mint 45%-án állatokat tenyésztünk – Vígi Zsoldos Zsaklina riportja

Újdonság a legkisebbeknek

A Világbanktól kapott jelentős hitelekből már folyamatban van Szerbiában egy óvodafejlesztési program. Ennek keretében 35 helyi önkormányzat területén összesen mintegy 17 000 új óvodai férőhelyet létesítenek, elsősorban a nagyobb városokban, ahol a helyhiány súlyos gondokat okoz az óvodai munkában – Beretka Ferenc írása

A kijelentések és a valóság

Kíváncsinak kell lenni, több forrásból kell tájékozódni, és minden kijelentést, bárkinek a szájából is hangzott el, érdemes kíváncsiskodva és kételkedve fogadni – ezt mondta Vitray Tamás, mikor egyszer az újságírói szakmáról kérdezték, s hozzátette, érdemes mindig a dolgok mögé nézni, utánajárni, hogy az elhangzottak valóban megfelelnek-e az igazságnak – Tőke János vezércikke

 A struktúra éltető ereje

Meddig tarthat az a „kegyelmi állapot“, amelyben a Vajdasági Magyar Szövetség jelenleg van? Ezt a kérdést nem nehéz megválaszolni: addig, amíg a mostani kormányok vannak hatalmon Budapesten és Belgrádban. Az ebből következő kérdés azonban már fogasabb: mi lesz a VMSZ-szel ezt követően? – Vataščin Péter jegyzete

Bodzaszüret Horgoson

A bodza ugyanannyit terem, mint a szőlő, de a munkások szerint könnyebb szüretelni. Ennek a bogyós gyümölcsnek a termesztésével a Horgos és Hajdújárás között elterülő mezőkön hat termelő foglalkozik, és a teljes idei termést közvetlenül egy svrljigi feldolgozó üzemnek szállítják kilogrammonként 45 dinárért – Milorad Mitrović riportja

A képzőművészet ugyanolyan, mint a biciklizés!

Tizenkét évvel ezelőtt, amikor Kerekes Sándor festőművész nyugdíjba vonult, felkérték, hogy legyen a nyugdíjasotthonban alakult képzőművészeti műhely vezetője. Itt egy idő után megszűntek a foglalkozások, Kerekes pedig a Vöröskeresztben folytatta tovább a munkát. Jelenleg a műhely a Gerontológiai Központban működik – Tóth Imre riportja

A híd és a népe

Aligha akad a világon olyan turisztikai kézikönyv, ismertető, reklámlap vagy honlap, amely Mostar bemutatásához ne az Öreg hídról készített fényképe(ke)t használná fő vizuális elemként. Persze, teljes joggal: a török építészetnek ez a középkori remeke kecses ívével és szemet gyönyörködtető eleganciájával méltán vívja ki az emberek csodálatát – Kókai Péter cikke

HINTASZÉK: „Nem bocsátjuk meg!” – Takács Magda írása

„Ha a bomlasztó körülmények nem tettek volna pontot…” – Káich Katalin jegyzete

KÖZÉLET: Alkalmazható-e a magyarországi (budapesti) példa? – Balla Lajos jegyzete

KÜLFÖLD: Borkai és a kipcsakok

GURULUNK: Próbajogosítvány a tapasztalt sofőröknek

TÖRTÉNELMI MOZAIK: A háborúzást befolyásoló körülmények – Wilhelm József írása

JEGYZET: Sej, munkára fel! – Nagy Nándor írása

Vendégségben Doroszlón, Szabadkán, Újvidéken, Bajsán, Felsőhegyen és Tiszakálmánfalván

VAJDASÁGI ZENEKAROK: Meloditon Együttes

IGAZ TÖRTÉNET: Isten ott van, ahol szeretet van Borza Szladecsek Anna története (11.)

ASZTALIZENE: Törékeny idill – Radics Viktória tárcája

IRODALOM: Tari István versei

BUKSI – Sajtótörténeti feljegyzések

KÉPHISTÓRIÁK: A gyilkolómasinéria megállításáról

HOROGRA AKADVA: Tudásalapú tévedés – Huzsvár József cikke

SPORT: Kerek és szögletes – Németh János írása

ÖTLETSAROK: Bogaras őszt!

KERT: Víz, vízkiállítás, vízkonferencia

KONYHA: Mák minden mennyiségben

NEM A GÓLYA HOZZA: Mennyi a túl sok különóra?

AZ ORVOS VÁLASZOL: C-vitamin – igen, vagy nem?

Ezenkívül kis és óriásrejtvény, fejtörő, gyerekszoba, horoszkóp, apróhirdetések, társkereső, viccek és tv-műsor.

Borítónkon Lišić Poberai Márta alkotása látható