Lerágott csont, szoktuk mondani a folyton ismételgetett dolgokról, főleg, ha újabbnál újabb említésüktől sem várható jelentős előrelépés a kérdésben. És vannak csontok, amelyeket nem lehet eléggé lerágni, mert, bár a fenti mondat második fele rájuk is vonatkozik, egyszerűen nem lehet önsorsrontás nélkül elfogadnunk. Ilyen a fiatalok körében egyre kíméletlenebb kortársi erőszak.
Két héttel ezelőtt, amikor legutóbb foglalkoztuk a témával, megpróbáltunk rámutatni arra, hogy a társadalom és az állam kétarcúsága egyrészt a saját tehetetlenségének leplezésében, másrészt az elterelésben és a folytonos bűnbakkeresésben merül ki. Ez utóbbihoz célpontul a leginkább támadható oktatásügyet szemelte ki.
A felelősség viszonylagossága
Pedig annak a pontosan definiált védelmi rendszernek, amely a gyermekeket hivatott megvédeni az erőszak, a zaklatás és elhanyagolás minden válfajától, az oktatási intézmények mellett a családnak, a szociális védelem rendszerének, a bűnüldözésnek és az igazságszolgáltatásnak is kiemelt szerep jut. Sőt, a felsorolt állami szervek mindegyikének az oktatásügyhöz hasonlóan külön és részletesen kidolgozott protokoll írja elő az eljárás rendjét, amelyet kötelezően alkalmazniuk kell.
A közelmúltban történt tragikus kimenetelű törökkanizsai eset, rámutatott arra, hogy a rendszer felsorolt elemei kivétel nélkül csődöt mondtak. A halállal végződött kortársi erőszak most még csak nem is iskola közelében vagy tanítási időben történt, sőt az is fölöttébb bizonytalan, hogy a fiatalkorú elkövetők jártak-e iskolába, így nem lehetett egyetlen oktatási intézményen, iskolaigazgatón vagy máson „elverni a port”. A kortársi erőszak elleni „külső védőháló” többi láncszemét viszont bántatlanul szokták hagyni. A törökkanizsai tragikus eset iskolapéldája annak, hogy, míg az iskolákon szigorúan megtorolják, ha valamit elmulasztanak vagy „el akarnak tussolni”, más hatóságok ezt nyugodtan megtehetik. Tehát az a bizonyos „külső védőháló” igencsak szakadozik, ami egyúttal alá is támasztja a bűnbakkeresésről korábban elmondottakat.
Mint később kiderült, problémák voltak az áldozatul esett gyermek családi körülményeivel. Ezekről tudomása volt a gyámhatóságnak. Korábban is többször konfliktusba keveredett az erőszak elkövetőivel, ők nem egyszer megfenyegették, sőt tettleg bántalmazták, amiről a nagyapa feljelentést tett a rendőrségen. Az illetékes hatóságoknak tehát kellő időben elegendő információ állt a rendelkezésükre, hogy hatékonyan intézkedjenek. De ez vagy nem történt meg, vagy nem volt célravezető. És csak napok elteltével, a nyilvánosság nyomására közölték a tragédia tényét.
Ennek ellenére sehol egy szó el nem hangzott arról, felelősségre vontak-e valakit a mulasztások miatt, ne adja ég, leváltották volna-e bármely hatóság vezetőjét, ahogy azt a barajevói iskola igazgatójával, vagy most pénteken a kuršumlijai Miloje Zakić Általános Iskola igazgatónőjével tették, mivel Šarčević miniszter szerint „eltitkolta”, hogy a nagyszünetben egy diák fejét az iskolaudvaron lévő ivókút csapja alá nyomták, és vizes lett.
Eszközök nélkül, közvetlen veszélyben
Kortársi erőszak terén a helyzet aggasztóbb, mint első látásra gondolnánk. A múlt héten Hódságon is történt egy súlyos eset. Két hetedikes diák matematikaórán vitába keveredett, ami szitkozódásba torkollott, majd az egyik úgy nekilökte a másikat a padnak, hogy felrepedt a fejbőre. Az iskola megtette a szükséges intézkedéseket és feljelentéseket, továbbá fegyelmi eljárást indított a sérülést okozó tanuló, valamint a tanárnő ellen, így eleget tett a miniszter elvárásainak.
Ám a közvéleményben mégis élénken munkál a kérdés: hogy történhetnek ilyen dolgok tanórán, és vajon mire lehet számítani szünetekben vagy a tanítás után? És természetesen ujjal mutogatnak az intézményre meg az ott dolgozókra. Egyrészt mindenki joggal elvárja, hogy megóvják a gyermekeket a hasonló incidensektől, másrészt a közvélemény egyáltalán nem vesz tudomást arról, hogy ebben a többirányú interakcióban az intézmények és a pedagógusok hatékony eszközök és érdemi beavatkozási lehetőség nélkül, úgy is mondhatnánk, tehetetlenül sodródnak a körülmények árjával. Hiszen – bár kötelesek beavatkozni – gyakorlatilag puszta szóval kellene nekik megállítani a feldühödött, cselekedeteiknek gátat vetni nem tudó kamaszokat.
Eközben a beavatkozni próbálók olykor önmagukat is közvetlen veszélynek teszik ki: az indulatoktól felhergelt fiatalok nem ritkán a béketeremtő szándékkal közelítő felnőttre is képesek rárontani. Valami hasonló eleme a Hódságon történt esetnek is volt, de erről kevés szó esik. Azt viszont megírták az újságok, hogy pénteken egy belgrádi tanárnőt fejsérülésekkel kórházba szállítottak, mert két civakodó diák szétválasztásakor az egyik megütötte. Szeptember végén a magyarországi sajtó közölte, hogy egy 14 éves diák úgy térden rúgta a tanárnőjét, hogy annak eltört a sípcsontja – mert megpróbálta megfékezni őt és társát a verekedésben.
Vajon megvédi-e valaki a feladatuk ellátása során veszélybe sodródó pedagógusokat?
Vagy marad a pusztába kiáltott tanári szó, aminek viszont csak akkor lenne foganatja, ha minden gyermek magával vinné a közösségbe azt az etikai normát, hogy az alapvető magatartási szabályokat mindenkor be kell tartani, továbbá a felügyeletüket ellátó felnőttekre – a tanárokat is beleértve – feltételek és ellenállás nélkül hallgatni kell. Ezen a téren a családoknak és a társadalomnak még jócskán lenne pótolnivalója.
A fenti esetek iránti közösségi viszonyulásban azonban van egy lényeges különbség. Míg a belgrádi tanárnő betegszabadságra kényszerült, a hódságit pedig fegyelmi elé állítják (aminek rá nézve akár egzisztenciális következményi is lehetnek), addig Magyarországon a vétkes diáknak kell a bíróság előtt felelnie közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, súlyos testi sértés és garázdaság miatt. A belgrádi diák pedig megússza egy enyhe dorgálással felérő megrovóval (ha egyáltalán vétkesnek találják).
Beretka Ferenc
Az írás a Családi Kör október 10-ei számában jelent meg.
DECEMBER 31-IG FIZESSEN ELŐ A CSALÁDI KÖRRE, ÉS AKKOR MÉG A RÉGI ÁRON KAPJA AZ ÚJSÁGOT! Hívja a 061/664-30-11, vagy írjon nekünk e-mailt (info@csaladikor.com), vagy Facebook-üzenetet, illetve Viber: 064/470-44-99
