A régi, gyakran átkosnak is nevezett rendszerben csak elvétve szellőztették meg a klubvezetők vagy a politikusok a sportklubok és egyesületek anyagi ellátását. Ez általában a párt belső ügye volt, valahol a kabinetekben döntöttek mindenről. Az anyagiakról is, hiszen csak oda kellett szólni a „komitétból”, azaz a helyileg illetékes pártbizottságból a vállalatok igazgatóinak, és már érkeztek is az adományok. A százezrek vagy a milliók. Mert infláció azért akkor is volt.

Kicsik és nagyok

Az emberi emlékezet is véges, így jómagam sem mernék megesküdni arra, hogy minden, emlékezetemben megőrzött információ és adat hiteles, dokumentálható. A visszaemlékezők egy része előszeretettel mesélte a múlt század hetvenes éveiben, hogy egy sertést vittek (valamikor 1946 táján) a szabadkai focisták Splitbe, a bennmaradást jelentő pontokért cserébe. Arról nem szólt a krónika, hogy felfüstölték-e a húsát, vagy élve vitték a jószágot a tengerparti városba. Vonaton, mert akkor így utaztak egy-egy mérkőzésre a hazai focisták. A bunda ügyről már személyes tapasztalataim is vannak, hiszen a három bírófeleségnek adományozott szabadkai bundából országos botrány lett, a Željezničar készruhagyár vezetőinek egy része pedig pártbüntetésben részesült. Mert ők szponzorálták a bírói kegy vásárlását – bundákkal.

Ehhez hasonló ügyek, persze, máshol is voltak, csupán ügyesen palástolták az illetékesek, szépen eltussolták a mendemondaként keringő történetek valódi hátterét. A szabadkaiakon verték el a port, mert – szerintük – naivak, hiszékenyek, ügyetlenek voltak. Később más területen is hasonló eseteket jegyzett a korabeli sajtó. Ilyen volt például a váltókkal való üzletelés, a Velika Kladušai Agrokomerc példája, amelyből nemcsak országra, hanem világra szóló botrány lett. Igaz, itt nem szabad megfeledkeznünk (1988 nyaráról lévén szó) a komoly és súlyos politikai háttérről sem.

Kicsik is nagyok szerepeltek a sporttal (is) kapcsolatos bűnügyi krónikákban, de a nagyok végül mindig megúszták a dolgot. Egy-két kis hal akadt csak fenn az országos hálón.

Az adósságok

Mostanában Szerbiában az államfő osztja a pénzt a sportolóknak. A vízilabdázók és klubjaik támogatása mellett a két nagy országos, belgrádi székhelyű sportegyesületnek, a Crvena zvezdának és a Partizannak is. Nem titokban, hanem nyilvánosan, ami a mai politikai színpadon el is várható. Az ellenzék így is bírálja a hatalmon levőket, amiért két kézzel szórják a pénzt a feneketlen zsáknak számító két egyesületnek. Ezek pedig nemcsak a hazai focit és a kosárlabdát fémjelzik, hanem atlétikai, kézilabda, röplabda és számos más szakosztályuk is van. Amolyan kedvencei ők az államnak, és nem csupán a mostani politikai konstellációban.

Éppen ezért számít nagy meglepetésnek Ostoja Mijailovićnak, a Partizan Sportegyesület elnökének minapi kijelentése, amely szerint a fociklub komoly anyagi gondokkal küzd. A futballt követő sportbarátok látják azt, hogy szinte havonta váltanak edzőt a fekete-fehérek, hogy most már hazai pályán is képesek bajnoki mérkőzéseken kikapni a teljesen esélytelennek számító vidéki együttesektől, hogy lemaradásuk az ősi rivális ellenfél mögött egyre nő. Mi több most már a Bajnokok Ligájában való szereplést biztosító második helyet is elvesztették, pillanatnyilag ugyanis a topolyai TSC előzi meg őket.

Lehet, hogy nem ezzel összefüggésben hangzott el a segélykérésként is felfogható egyesületi elnöki megnyilatkozás, de azért elgondolkodtatók Mijailović szavai. Ő ugyanis kerek perec kimondta, hogy a fociklub mindennel tartozik az egyesületnek. Nem fizették az áramot, az adót, a járulékokat, és szinte semmi mást sem, amit az egyesület egyébként közösen rendez. Mindenért tartoznak, és ha az idén nem jutnak ki Európába, akkor még nagyobb lesz a baj. Milorad Vučelić és Miloš Vazura, a labdarúgó szakosztály, azaz a nagy múltú fociklub vezetői még hallgatnak az egyesület elnökének nyilatkozata kapcsán. Amúgy a fentebb leírtakat mi magunk is taglaltuk az elmúlt hónapok során, hiszen a sport pénzelése szinte napi téma Szerbiában.

Vannak-e gazdagok?

Tekintettel arra, hogy a klubok, sportegyesületek gazdálkodása körül nagy a homály, azt sem tudni, hogy a Partizan focistáit mennyiért adják-veszik, mennyi pénzt kapnak az edzők. Magyarán: ahogy más klubokban, úgy itt sem világos, hogy ki fizet és ki iszik. Rejtély, hogy mennyi pénz vándorol magánzsebekbe, milyen alapon díjazzák a játékosvásárlásban ügyködő menedzsereket. Egyre világosabb és egyértelműbb azonban, hogy a sok mutyinak ára van. Nemzetközi döntőbíróságon az egyes játékosokkal szembeni szerződésszegés miatt elvesztett perek után a költségek megtérítése is titoknak számít. Ahogy a felelősség vállalása sem divat a szerbiai fociban. Csupán néhány vándoredző távozik időnként, hogy másutt próbáljon szerencsét. Gazdag egyesületek, így fociklubok is nehezen találhatók errefelé, pedig a tehetséges játékosok eladásából, a nemzetközi szereplésből – a sikertelenség ellenére – szép pénzek folynak be.

A Crvena zvezda kasszájába például húszmillió eurónál nagyobb összeg érkezett, holott a tavaszt sem érte meg a csapat a nemzetközi porondon. Előfordulhat, hogy felelősségteljes gazdálkodással, elsősorban a hazai tehetségekre, azok kinevelésére alapozva gazdaságosabban (is) működhetne egy-két hazai focicsapat. Nem ártana ilyenkor egy kicsit odafigyelni a külföldiekre, az ottani példákat figyelembe véve gazdálkodni. Nem szégyen a sikeresebbtől, az ügyesebbtől tanulni, és bár nem lehet minden ottani módszert alkalmazni, az átvehető gyakorlat nem kerülne sok pénzbe. Esetenként még tolmácsra sem lenne szükség, például meghallgathatnák Hasan Salihamidžić, a müncheni Bayern sportigazgatójának néhány előadását, tanácsát. Ő ugyan boszniai, más a vallása, de eredményesen dolgozik a fociban, és jó neve van. Errefelé sokan tanulhatnának tőle.

(németh)