A tanár közfeladatot lát el?

Az iskolai erőszak annak ellenére sem lanyhul, hogy a múlt heti számunkban leírt súlyos trsteniki és szabadkai esetet követően a korábbiaknál nagyobb elégedetlenségi hullám söpört végig Szerbián. A négy reprezentatív oktatási szakszervezet közül egy hirdetett sztrájkot abban a reményben, hogy mások is csatlakozni fognak hozzájuk. Bár az első jelekből ítélve a megmozdulás, amely akár általános munkabeszüntetéssel is járhat, mintegy félszáz településre terjedt ki, de messze elmarad attól, hogy kritikus tömeget gyűjtsön maga köré. Így vélhetően áttörést sem fog elérni legfőbb követelésében, hogy legkésőbb december közepéig kezdjenek tárgyalásokat annak érdekében, hogy minden oktatásban dolgozó megkapja a közfeladatot ellátó személy jogviszonyát (ahogy pl. Magyarországon is – a szerző megj.). A követelés mellett a tanügyeseken kívül számos közéleti személyiség, köztük Ljubivoje Ršumović ismert költő is kiállt.

A trsteniki tanárnő székének kirúgása nem az egyetlen tanárok elleni méltatlan cselekmény. Tucatnyi hasonló történt a közelmúltban, (közülük kettő Vajdaságban).

– Ez csak a jéghegy csúcsa – véli a szakszervezeti unió egyik aktivistája –, és  amiatt kapott ekkora publicitást, mert a felvétel nyilvánosságra került, és abszurd módon a közösségi hálókon „elismerésre, bámulatra, lájkokra méltó” cselekedetként nyert létjogosultságot.

Ennek ellenére úgy tűnik, a hazai törvényhozás érdemben nem foglalkozik a tanügyi dolgozók „hivatalos személyi“ státusának kérdésével, sőt, a közvélemény egy része sem tartja jónak. A szerbiai büntetőjog ugyanis a „közfeladatot ellátó személy” helyett a „hivatalos személy“ megnevezést használja. Jogászok szerint ez a jogviszony szűkebb körre terjed ki, és nemcsak nagyobb védettséget, de jóval nagyobb felelősséget is ró a viselőjére.

Vanja Bajović, a belgrádi Jogi Kar tanára a Danas napilapnak azt nyilatkozta, hogy egy ilyen döntés többet ártana a tanügyeseknek, mint amennyit nyernének vele.  „A hivatalos személyi státusz de facto megadásával a pedagógusok a mostaninál jóval több bűncselekmény miatt lennének büntetőjogi felelősségre vonhatók.” (Mintha csak Szerbiában a bűnözési listák élén tanügyesek állnának! – A szerző megj.)

„Ha túlzottan bővítjük a hivatalos személyek körét, végül magát a jogviszonyt is értelmetlenné tesszük” – érvelt a szakértő.

A látszat csalóka

Időközben újabb súlyos iskolai incidensek történtek országszerte, amelyekről a napi sajtó rendszeresen beszámolt.

A szabadkai székhelyű Magločistač portál észak-bácskai középiskolákban vizsgálódott az elharapózó iskolai erőszak kérdésében. Értesülései szerint – bár még nem túlságosan kiterjedt mértékben –, de a vajdasági iskolákban is jelen van, sőt sok helyütt emelkedik az erőszakos esetek száma.

Főképp kortársak között fordul elő, súlyosabb tanárok elleni atrocitásról nem nagyon érkezett információ. Ez azonban csalóka is lehet, ugyanis számos kellemetlen helyzetről maga az elszenvedője sem szívesen beszél, igyekszik minél inkább titokban tartani, főképp, mert szégyelli, tanári tekintélyének megcsúfolását érzi, és azt szeretné, ha erről mások nem szereznének tudomást. Iskolai munkám során az utóbbi években magam is számos megalázó, esetenként komoly sérelemmel, olykor károkozással is járó méltatlan magatartással találkoztam, amit kollégáim ellen diákok, olykor szülők követtek el.  Volt rá példa, hogy feljelentést is kellett tenni szülő ellen, ám csak egy esetben rótt ki a bíróság minimális összegű pénzbírságot.

Lépni fog a minisztérium

A közvélemény nyomására az oktatásügyi tárca vezetője bejelentette, hogy szerinte az iskolai erőszakos esetek száma „nem növekedett drámai módon”, de sztrájkkal nem lehet megállítani az erőszakot.  A minisztérium illetékes szakbizottsága máris megtartotta első munka jellegű megbeszélését, és létrehozott egy népes szakmai csapatot, amelynek december 20-áig adott határidőt arra, hogy feltárja a hiányosságokat, és változtatásokat javasoljon az iskolai erőszak kezelésének jelenlegi gyakorlatában.

„Nagyobb hangsúlyt kap majd a megelőzés. Még nem tudni, hogy a büntetéseket szigorítjuk-e. Azért alakult a munkacsoport, hogy kivizsgálja, vajon a már meglévő jogszabályi keretekhez képest valamilyen szegmensben szükség van-e a szankciók szigorítására. […] Nincs ideális megoldás, de megpróbálnak olyat találni, amely csökkenti az erőszakot“ – nyilatkozta Branko Ružić.

Pedagógus körökben általános vélemény, hogy az erőszak megelőzésére és kezelésére vonatkozó hatályos eljárásrend meglehetősen hatástalan és hosszadalmas, konkrét intézkedések helyett pedig elsősorban adminisztrációs feladatokat ír elő. A legsúlyosabb (harmadik szintű) erőszakos cselekmények esetében nehézkesen működik az ún. „külső védőháló” (értsd: a gyámhatóság, a rendőrség, az egészségügyi szolgálat, az iskolaügyi hivatal) bevonása és aktív részvétele, mert ezzel is főképp a rájuk háruló adminisztrációs terhek sokszorozódnak, így érthetően vonakodnak a bekapcsolódástól.

Hasonlóan kétséges, mennyire érte el a célját a mintegy 200 iskolát, köztük félszáznál több vajdaságit átfogó „Erőszakmentes iskola” programja, amely az UNICEF támogatásával valósult meg, ha tudjuk, hogy az erőszakos cselekmények száma azzal egyidejűleg és azt követően kezdett jelentős számban növekedni.

Jelenleg a legtöbb szó arról esik, hogy a lehetséges megoldások sorában a magaviseleti osztályzatok szerepének jelentősebbé tétele áll első helyen. A miniszter nem igazán szeretné szigorítani a szankciókat, legfeljebb a mobiltelefonok iskolai használatának korlátozását latolgatja. A téli szünidő kezdetéig állítólag kiderül, milyen megoldással rukkol ki a minisztérium szakmai csapata, ám az máris borítékolható, hogy a magaviseleti jegyek bármilyen kozmetikázása nem fog érdemi megoldást hozni a problémákra, a mobiltelefonok korlátozását pedig drasztikus tilalom és kellően visszatartó szankciók nélkül nehezen lehet elérni.

BERETKA Ferenc