Az egyetemisták elvben elvégezték a munka rájuk eső részét. Tiltakoztak a négy nagy egyetemi központban: Újvidéken, Kragujevacon, Nišben, végül Belgrádban. És bejárták gyalog egész Szerbiát. És mozgósítottak mindenkit – még azokat is, akik eddig azt sem tudták, mi az egyetem, csak szavaztak, ha szavaztak: mindig a hatalmat gyakorlókra, ahogy ez ebben a demokráciához nem szokott országban történik, amióta szavaztatják őket. 

Politikai tényező

Az egyetemistatársadalom a jelenlegi erőviszonyok alapján a legbefolyásosabb politikai/társadalmi, vagy ha úgy jobban tetszik: társadalmi/politikai erő. Mindent tőle telhetőt megtettek. Ők is tudják, hogy befolyásos politikai tényezővé váltak. Az egyik kultikus televíziós műsor vendégeként egyikük ki is jelentette: tisztában vannak vele, hogy pillanatnyilag a legerősebb politikai tényező a plénumba szerveződött egyetemisták, de a politikai színtéren nem akarnak szerepet vállalni. Igazuk is van, nem ez a feladatuk. Lesz még rá idő. Azt, hogy a sarkukra álltak, és elmondták országszerte, hogy egy rendezett államban akarnak élni, nem róhatja fel nekik senki, csak megsüvegelhetjük őket, és mélyen meghajolva köszönetet kell nekik mondani őszintén. Nem úgy, mint az ország elnöke, aki hamisan emelte kalapját előttük a belgrádi tiltakozást követő estén, amikorra televíziós beszédet jelentett be. Hogy milyen szándékkal? Nyilván, hogy bejelentse, mik lesznek a következő lépések a belgrádi „rendbontások” után, amelyekre szerencsére vagy a szervezők éberségének köszönhetően nem került sor. Pedig az erőszak hirdetése mindennapos volt március 15. előtt. Az állam elnöke a Sava Központban tartott beszédében például azt mondta a tiltakozókról: „…engedjük majd őket 5-6 percig, melynek során nagyon bátrak lesznek. Köveket, fáklyákat dobálnak majd. Azt is megengedjük, hogy megtámadják a parlamentet. Megengedjük, hogy megrohamozzanak mindent. És akkor az állam megmutatja, hogy állam. És lefújjuk a meccset.” Ezért írtam az imént, hogy az elnök hamiskásan emelt kalapot a diákok előtt, vagy legalábbis csalódottan. Azért hamisan, mert korábban naponta ócsárolta őket, hónapokon keresztül, de a március 15-én megtartott belgrádi tiltakozás előtt különösen. Nemcsak ő személyesen, hanem a kordában tartott tisztégviselők, a még jobban ellenőrzött sajtó, a megfélemlített vagy egyszerűen csak számító újságírók, az elnök elvtelen uszályhordozói is ócsárolták és lenézően beszéltek róluk. De számtalan ilyen kijelentés hangzott el a parlament elnöke, a Szerb Haladó Párt frakcióvezetője és mások szájából is, arról nem is szólva, hogy se szeri, se száma nem volt a rezsimhű sajtó becsmérlő cikkeinek, csúsztatásainak, televíziós műsorainak.

Előkészületek

És akkor jött március 14. estéje, majd 15., az annyit becsmérelt tiltakozás napja. Ezt megelőzően azonban benépesült a parlament és az elnökség épülete közé beékelt Pionír Park. Azok az egyetemisták alakították ki rögtönzött sátortáborrá, akik – saját kijelentésük szerint – tanulni akarnak – magyarán a zárlatokat meghirdető diákok ellenpólusa. Még magyarabban: a Szerb Haladó Párt követői, sokak szerint adósai, a tőle adományokat várók, farokcsóválók. De azért meg kell hagyni, volt közöttük egyetemista is. Az azonban nagyon visszásnak látszott, hogy a néhai Đinđić miniszterelnök megölésének az évfordulóján érkeztek az egykori különleges műveleti egység (JSO) veteránjai, akik közül a merénylő is kikerült, meg számos, a negyvenes éveibe beletaposott kitetovált meg kigyúrt fiú. Közöttük volt néhány lány is, akik nem testépítő versenyre edzettek. Meg hát, el ne felejtsük, a traktorok, azaz azok a mezőgépek, amelyek napokkal korábban teherautókon érkeztek a fővárosba vélhetően azért, mert nem bírták volna ki a hosszú utat. A rendszertáblákból ítélve, amely a legtöbbjükről hiányzott, nem is voltak bejegyezve. Mindenesetre a rendőrség nem tudta, illetve inkább nem akarta beazonosítani a tulajdonosokat. Szóval Belgrád központja sűrűn egymás után állított traktorsorral várta a bejelentett „nagy rendbontást”. És akkor megérkeztek Nišből, Szabadkáról, Újvidékről, Kragujevacról és más nagyvárosokból a diákok. Gyalog, ahogy szoktak ezen a télen. Mint minden útba eső településen, Belgrádban is nagy üdvrivalgással fogadták őket. 2025. március 14-én fél Belgrád az utcákon, a másik fele pedig az erkélyeken, ablakokban integetett, mosolygott meg sírt. Nagy ilyenkor az érzelmi töltet, az ember fáradt 200 kilométeres gyaloglás után, nem tudja irányítani a szentimentalizmusát. Szóval volt fogadás, örömmámor, könnyek, piros szőnyeg, díszlakoma, ami a 200 kilométer után arra késztetett egyeseket, hogy az utolsó 100–150 métert futva tegyék meg – először a nišiek, majd a verseciek, utána pedig a többiek is így tettek.

A bűn

A hatóság által rendbontásként bejelentett napon megkezdődött a komoly tiltakozás, a rend egyetemista őrei pedig ügyeltek a rendre. Meg a motorosok, akik közül 25 ezren érkeztek Belgrádba. Meg a niši ejtőernyős veteránok. Mivel annyian voltak a tiltakozók, hogy nem fértek el a kijelölt helyen, a parlament előtt, a szervezők a jóval terebélyesebb Slavija körforgalomra irányították őket. Az is tele lett. Meg a Nikola Pašić, meg a Köztársaság tér, meg az oda vezető sugárutak, utak, utcák… És sehol egy rendbontó, leszámítva az ittas civakodókat, akiből minden nagyvárosban minden időben akad néhány tucat. Őket lecsillapították az egyetemista rendfenntartók, akiket mindenki felismerhetett a sárga fényvisszaverő mellényükről. A műsor pedig ment a tervek szerint. Elhangzottak a beszédek, melyekből csak egyet, annak is egy-két mondatát idéznék: „Nézzétek meg, hol vagyunk, nézzétek meg, mennyien vagyunk! A szavatok sokat ér! Halljuk a szavatokat! A szavatok tartson sokáig! Ébresszük fel Szerbiát!”

Nem tudom, kinek a fülébe jutottak el ezek a mondatok, de a tiltakozás elért a 15 perc csendig. Addig a hallgatásig, amelyet minden alkalommal megejtenek az újvidéki állomás előteteje leszakadása okozta 15 áldozat emlékére. Ez a kegyeletadás Belgrádban 13 percig tartott. Akkor valami olyan pánikot okozott, ami megszakította – az ottlévők szerint egy elviselhetetlen hang, ami soha nem érzett félelmet keltett bennük. Egyes szakértők szerint hangágyút vetettek be, melynek a használata tilos. A rendőrség cáfolta, hogy ez történt. Nem tudom, mit csinálnak majd a nemzetközi vizsgálatot kérő petícióval, de sejtem: semmit. Az elnök vasárnap sürgette az igazságügyi minisztériumot és az ügyészséget, hogy járjanak a végére a dolognak. Ha bevetették a hangágyút, indítsanak eljárást a felelősök ellen. Ha viszont nem történt ilyesmi, akkor azok ellen lépjenek fel, akik ilyen hazugságokat terjesztenek.

És itt bezárul a kör. Ismét eljutottunk a fenyegetéshez. Ezúttal nem az egyetemistákat próbálja megfélemlíteni, hanem a politikai ellenfeleit, na meg persze a sajtót. A diákok pedig bejelentették: folytatják a zárlatot.

ÖREG Dezső