Ismét egy hosszú, kínos, időnként gyomorforgató, a jó ízlés határait bőven meghaladó köztársasági elnöki tévészereplésen van túl az ország. Aleksandar Vučić szombaton este a Pink TV kamerái elé ült némi biodíszlet társaságában (utóbbiakat a Pinken vélhetően újságírókként, műsorvezetőkként tartják számon, teljesen indokolatlanul). Az államfő tévészereplését ezúttal többek között egy gyilkosság videófelvétele, egy feldarabolt testrészekkel teli kád és egy borzalmasan megkínzott test fotója színesítette.

Sokan várták ezt a szereplést. Egészen pontosan azóta, hogy a KRIK oknyomozó portál csütörtökön közzétette annak a vallomásnak a leiratát, amelyet az öt gyilkossággal, kínzással és drogterjesztéssel meggyanúsított Veljko Belivuk tett az ügyészségen. Veljko Belivuk egyébként a Partizan labdarúgóklub Principi nevet viselő szurkolói csoportjának vezetője volt, és állítólag egy Montenegróból „importált” bűnszervezet, a kavači klán első embere is, amikor az idén februárban letartóztatták.

A KRIK beszámolója szerint Belivuk ügyészségi meghallgatásakor tagadta, hogy gyilkosságokat követett el, de beszámolt állítólagos kapcsolatáról Vučićtyal és a Szerb Haladó Párt (SNS) vezetőségéhez tartozó emberekkel. Belivuk elmondása szerint Vučić és munkatársai többször kértek tőle szívességeket: többek között az elnök elleni skandálás megakadályozását a Partizan lelátóin, a hatalom elleni demonstrációk szervezőinek megfélemlítését, a Büszkeség Menete zavartalanságát stb.

A kavači klán a nyugat-balkáni térség egyik legbrutálisabb bűnszervezeteként ismert, a csoport tagjai kiváló kapcsolatokat ápoltak több állami és rendőrségi vezetővel, amiről már írtunk is. Számos fotó tanúsítja, hogy az államfő legidősebb fia is az ismeretségi körébe tartozott, ahogyan erről is már több cikk született.

Belivuk ezen a meghallgatáson azt mondta: úgy döntött, elmond mindent az államfővel, a belügyminiszterrel, az államfő fivérével, barátaival, esküvői komájával való kapcsolatáról „és mindazoktól, akik szívességeket kértek, most meg úgy tesznek, mintha nem ismernénk egymást”. Beszélt arról is, hogy Aleksandar Vučićtyal az államfő fiának egyik barátja, bizonyos Aleksandar Vidojević révén tartotta a kapcsolatot, de több ízben személyesen is találkoztak. És ígéretet tett, hogy további részleteket is elmond, „ha bizonyos emberek nem térnek észhez”.

Az államfő pedig azt mondta, három napon belül reagál Belivuk állításaira.

Hát reagált.

Bár ne tette volna!

Vučić a szombat esti műsorban hosszan beszélt a kavači klán rémtetteiről, illetve az ügyben folyó nyomozás részleteiről. Az államfő bemutatta egy 2017-ben elkövetett gyilkosság felvételét, amelynek áldozata Vlastimir Milošević karateversenyző volt, majd később a Belivuk-klán ritopeki házában készült fotót, ahol „feltrancsírozott emberhús” szerepelt a képen.

„Két klán harcáról beszélünk, amihez a meggyilkolt karatézó fiatalembernek nem volt semmi köze. Ezt a bandaháborút Montenegróból importálták. Ez az esemény fontos volt, mert ez jelentette számunkra az első nagy problémát” – mondta az államfő, aki az egész vendégeskedése alatt meglehetősen összefüggéstelenül beszélt, számos témát mosott egybe anélkül, hogy gondolatmenetét következetesen kifejtette volna, mutat rá cikkében a Szabad Magyar Szó.

Az est további részében Vučić felkérte a műsorkészítőket, hogy mutassanak be egy fotót, de megkérte a tévéseket, hogy gondosan takarják ki az arcot, „nehogy személyiségi jogok sérüljenek”. A képen egy feldarabolt emberi test volt látható egy kádban. „Amit az emberek itt láthatnak, az a feltrancsírozott emberhús. »Blőrözött« a fej, hogy ne lehessen felismerni, kiről van szó. Ezt azért csináltuk, hogy mindenki láthassa, milyen monstrumokkal volt dolgunk. És nem itt volt a vége. Ezt az emberhúst aztán húsdarálóba tették…” – magyarázgatta Vučić.

Az államfő kitért arra is, hogy a rendszerszintű gondokról 2018-ban beszélt először nyilvánosan, „és valahogy abban az időszakban kezdődött meg a jogellenes lehallgatása” is. Vučić „sokéves munkahelyi tapasztalatára” hivatkozva mondta el véleményét, miszerint bizonyos személyek a bűnügyi rendőrség igazgatóságán (Uprava kriminalističke policije – UKP) párhuzamos biztonsági struktúrát építettek ki, amelyben gondosan válogatott, megbízható emberek dolgoztak, akiknek alapvető feladata nem a bűnözés elleni küzdelem volt, hanem „egy olyan hírszerző hálózat kialakítása, amelynek feladata adatokat gyűjteni a szerb államfőről és családtagjairól”. Majd, miután többször is megismételte, hogy Vlastimir Miloševićnek semmi köze nem volt a bandaháborúhoz, azt is elmondta: azért gyilkolták meg, mert megakadályozta Belivuk bandáját abban, hogy átvegye a drogterjesztést a belgrádi szórakozóhelyeken.

Aleksandar Vučić azt is megígérte, hogy a Belivuk elleni vádirat „valóságos remekmű” lesz.

És mondott még sokat, sokfélét, elsősorban összefüggéstelen mondatokat, amelyekben az ember próbálta elkapni az államfői gondolatmenet fonalát, kapcsolatot keresni a gyárbezárások és a hullák skalpolása között… És a néző két öklendezés közben egyre csak arra tudott gondolni: miért, miért beszél ilyen dolgokról a köztársasági elnök egy országos tévécsatorna főműsoridejében???

Egy köztársasági elnöknek egyszerűen nem feladata ilyen dolgokról tudnia, mi több, a józan ész határain bőven túlterjeszkedő szereplése, a hatósági dokumentumok ismertetése még a nyomozás menetét is veszélyeztetheti. De ez legyen a maffiózók gondja, minket az aggaszt, hogy ez az ember vezeti az országot, amelyben élünk.

Ép ésszel fel nem fogható, hogyan képes egy ország örömmel fogadni, hogy egy, a kompetenciáin messze túlterjeszkedő, emellett gyaníthatóan súlyos pszichés zavarokkal küzdő ember irányítsa.

És csak halkan kérdezzük, ismét, még egyszer: a VMSZ nem érzi több mint kínosnak az ilyen partnert? Ahol a belügyminiszter tanácsadója a kavači klán vezetőjének helyettese, ahol az államfő gyermeke a kavači klán tagjaival kocsmázik, ahol az államfői fivérnek gyanús kapcsolatai mellett kiterjedt drogültetvénye van, s ahol maga az államfő képtelen lemenedzselni egy összeszedett, logikus tévészereplést is… Ahol a hatalmat gyakorló párt felépít egy, a brutalitásáról hírhedt maffiát, majd, amikor az túlnő rajta, megpróbál leszámolni vele, de még erre sem képes – hiszen a piszkos munkát eddig mindig ezzel a maffiával végeztette…

Kedves VMSZ, ez már nem a kínos kategória. Ez már a „menekülj, amíg lehet” kategória. Mert mi ehhez nem adtuk a szavazatunkat.

KOCSÁNYOS Pálma