Lassan a feje tetején jön ki annak az 1 650 000 polgárnak, aki a jól vagy kevésbé jól megérdemelt nyugdíját kapja, hogy a legfelsőbb vezetők megállás nélkül azt szajkózzák, miszerint soha ilyen jól nem éltek Szerbia legidősebb polgárai, mint amióta az egykori, „átfestett” vörös-fekete koalíció van hatalmon. Vagyis az utóbbi tucatnyi esztendőben. Állandóan azzal igyekeznek telekürtölni a világot, hogy nyakra-főre kapják a nyugdíjemeléseket, s minden alkalommal történelminek nevezik a százalékot.

A statisztikai látványosság érdekében kizárólag euróban mutatják ki a járandóságok összegét, miközben teljesen „megfeledkeznek” arról, hogy a hatályos törvény értelmében ebben az országban kizárólag a dinár a fizetési eszköz. Arról sem beszélnek, hogy már évek óta mesterségesen tartják viszonylag alacsony szinten az európai valutát, aminek elsősorban a termékeiket külföldön árusítók nem igazán örülnek, hiszen az EU-ban vagy bárhol beszerzett pénz itthoni névleges értéke ugyan nem változik, de az újratermelési anyagok dinárban kifejezet ára, főleg az utóbbi időben, viszonylag gyorsan emelkedik. Ez pedig a gyakorlatban azt jelenti, hogy ugyanannyi euróért kevesebb nyersanyagot vásárolhatnak. Márpedig ez a trükközés kísértetiesen hasonlít Hofi Géza egyik fellépésének lényegére, amikor a kerítése fúrt lyukon keresztül pénzért lehetett kukucskálni, de a túloldalon nem volt semmi. „Látja? Nem látja? Na látja!” – harsogta a néhai, de még így is örök életű humorista.

Nem kétséges, hogy a nyugdíjak euróban kifejezett összege légyegesen nagyobb, mint egy évtizeddel ezelőtt, de a pénzromlás aránya sem maradt el, hiszen a tíz év alatt megemelt járandóságból napjainkban sem lehet sokkal több terményt és terméket venni, mint abban az időben.

A folyamatosan hangoztatott (fél)igazságok közé tartozik az is, hogy az októbertől és januártól várható növelés Szerbia történelmében most fordult elő először. Nos, aki ezt mondta, vagy nagyon rövid az emlékezete, vagy pedig Szerbia nem dicsekedhet hosszú történelemmel, hiszen harminc évvel ezelőtt már volt ennél nagyobb méretű nyugdíjemelés. Igaz, abban sem volt semmi köszönet, akárcsak az utóbbi egy-két évben. A szakemberek kiszámították, hogy az euró árfolyamának mesterségesen alacsony szinten való tartása és az ukrajnai háború óta belendült infláció következményeként a nyugdíjak reálértéke 5,6 százalékkal csökkent. Ezeket a véleményeket azonban a politikum figyelmen kívül hagyja, hiszen a szavahihetőségüket vonná kétségbe, s ez a jelenlegi, de főleg az elkövetkező, az újabb előrehozott választásokra való készülődésnek aligha felelne meg.

Arról sem beszélnek az illetékesek, hogy hetvenezer polgár tízezer dinárnál kisebb nyugdíjat „élvezhet”, s még a beígért emelésekkel együtt is mindössze kétezer dinárral fog növekedni a havi bevételük. Ebből a pénzből napjainkban még éhen halni sem lehet, nemhogy megélni.

Az is jelzésértékűnek tekinthető, hogy az 1,65 millió nyugdíjasból több mint egymillió az átlag, vagyis 37 800 dinár alatti összeghez jut. Aligha kell bárkinek is magyarázni, hogy ebből a pénzből mire futja. Ez még akkor is igaz, ha esetleg október 1-től valóban növelik 5,5 százalékkal, hiszen az átlag még úgy sem éri el a 40 000 dinárt. A januári kiigazítás után pedig 45 ezer dinár lesz az átlag.

Látszólag ez, ha nem is tisztességes, de szerény és úgy-ahogy elfogadható összeg, de nem szabad szem elől téveszteni, hogy már hetek óta arról szólnak a híradások, hogy a Nemzetközi Valutaalap követeli az áram és a földgáz árának az emelését is. És az sem valószínű, hogy a kenyér, a tej olcsóbb lesz. A sertéshúsról ne is beszéljünk, hiszen az utóbbi években különféle rendszerbeli „intézkedésekkel” olyannyira tönkretették a honi állattenyésztést, hogy már hivatalosan is bevallották, az összfogyasztás viszonylatában 13 százalékos (kötelező) behozatalra szorulunk. Egyébként azt már a termelők és a húsfeldolgozó üzemek sem titkolják, hogy ha ilyen ütemben emelkedik a vágójószágok ára, akkor – elsősorban a kisnyugdíjasok számára – a hús, ha nem is válik elérhetetlené, de szinte luxusnak fog számítani.

A legidősebb polgárok (és a munkaviszonyban levők) életszínvonalának javítása az agresszív politikai propaganda ellenére sem várható. Talán akkor számíthatunk némi javulásra, ha valamilyen csoda folytán sikerül megfékezni az inflációt. Erre azonban vajmi kevés esély van, hiszen az európai statisztikai intézet kimutatása szerint az egész kontinensen Magyarországon és Szerbiában a legnagyobb a pénzromlás aránya.

A politikai történéseket akár felületesen is figyelemmel kísérő polgárok nagyobb része egyetért abban, hogy az esetleges vezetői váltástól sem remélhetünk javulást, hiszen már jó ideje világos, hogy a mostani ellenzék soraiban sincsenek olyan szakemberek, akiktől elvárható lenne a helyzet javítása.

S amíg a polgárok, közöttük is a nyugdíjasok igen jelentős része azzal van elfoglalva, hogy „de mi lesz holnap”, addig a dicső vezetőink puffogtatják a féligazságokat. Nyilván abból a göbbelsi meggyőződésből kiindulva, hogy addig kell a hazugságokat és a mellébeszéléseket ismételgetni, amíg azok a nép körében igazsággá nem válnak.

BOTH Mihály