Ki az az eszement, aki párhuzamot képes vonni a műszaki vizsga árának drasztikus drágítása és a Tanyaszínház felfüggesztett turnéja között? Alássan jelentem, nem kell ezen hosszasan eltöprengeni, én leszek az önök embere.
Miután az állam 2018 óta nem végezte el a saját maga számára előírt feladatot, vagyis nem határozta meg a műszaki vizsga hatósági árát, de közben eszközbeszerzés címszó alatt jelentős többletkiadásokra kényszerítette a vizsgáztató cégeket, ezek a vállaltok úgy döntöttek, hogy július elején 70 százalékkal megemelik az árat, amely jelenleg 50–60 euró körüli összegbe kerül. Így Szerbia ezen a téren azonnal az első helyen találta magát a régióban, vagyis ebben az országban a legdrágább a műszaki vizsga. Nem mellékes, hogy egy félórás munkáról beszélünk, ami azt jelenti, hogy az órabér 100 euró, hiszen hatvan perc alatt két autót is át lehet vizsgálni. Csak összehasonlításképpen említem meg, hogy Szerbiában a legtöbb hivatalos márkaszervíznél 20 és 30 euró közötti összeget kell fizetni egy órányi munkáért…
Ami a Tanyaszínház turnéjának a betiltását illeti, mert hiába próbálják meg egyesek ezt tagadni azzal, hogy a Magyar Nemzeti Tanács elnöke egy olyan közleményben, amelynek a végére még a nevét sem írta oda (az MNT elnöke – ennyi szerepelt aláírásként a közleményben, amelyet csak néhány kiválasztott tájékoztatási eszköznek küldtek el, de a listán nem szerepelt például a közszolgálati Vajdasági Rádió és Televízió sem), „csak” megkérte a társulatot, hogy függessze fel a turnét, azonban Gombos Dániel társulatvezető egy interjúban szépen kifejtette, a felkérés és a betiltás ebben az esetben egy és ugyanaz, hiszen, ahogy mondta, nem lehet egy településre elvinni egy darabot, ahol nem fogadják, nem lehet közterületet használni, ha nincs a falu vagy a város beleegyezése. Úgy sikerült az MNT elnökének véleményt alkotnia az előadásról, hogy azt meg sem nézte, s a VMSZ elnöke is úgy szörnyülködött a színpadra hugyozáson, hogy ő sem látta a darabot, ugyanis, ha nem így lenne, akkor minden bizonnyal megemlíti, a vizelés egy szódásüveg segítségével történt. Közben egy olvasó aziránt érdeklődött a szerkesztőségünkben, hogy vajon a jövő héttől betiltják-e a Hét Nap hetilapot, amely hétről hétre egy meztelen nő fotóját közli. Arra biztattuk, kérdését tegye fel az alapítónak, amely nem más, mint a Magyar Nemzeti Tanács.
Mindkét eset, vagyis a műszaki vizsga árának megemelése és a Tanyaszínház felfüggesztett turnéja is jól mutatja, milyen magas az emberek tűréshatára: az autótulajdonosok szinte szó nélkül vették tudomásul az új helyzetet, amely miatt még mélyebben kell a zsebükbe nyúlniuk az autó regisztrálásakor. Ugyanígy tettek azon települések vezetői, ahol a Tanyaszínháznak július 27. után kellett volna fellépnie: egy nyikkanás nélkül vették tudomásul a felsőbb utasítást. Ahogy a betiltott könyvek mindig is népszerűek voltak, ugyanez a helyzet a betiltott előadással is: az emberek truccból is elmennek Kavillóra, ahol minden este lejátsszák a darabot.
Érdekes lesz megfigyelni a jövő évi választáson, a szavazófülkében az embereknek eszükbe jut-e majd, hogy az államvezetés miatt három ezressel kell többet fizetniük a műszaki vizsgát végző cégnek, vagy az, hogy a közösség vezetői – ki tudja milyen valódi okok miatt – kiskorúsították őket, s eldöntötték helyettük, mi a véleményük a Tanyaszínház 2021-es előadásáról.
TŐKE János