Tanárok, akik elmentek Vajdaságból
Az élet mindannyiunk számára sok meglepetést rejteget, néha terv szerint alakulnak dolgaink, néha nagyon spontán. Két tanárnővel beszélgettem, mindketten Szerbiában léptek a katedrára, szívvel-lélekkel oktattak, majd egy sorsfordulat után máshol próbáltak szerencsét – a vajdasági magyar oktatás így lett szegényebb ismét két csodálatos tanárral.
A csókai származású Tósoki Anita a Természettudományi-Matematikai Egyetemen pénzügyi matematikát tanult, a mesterképzésen pedig matematikatanári szakon végzett.
– Az első munkahelyem megosztott volt a két iskolám között: fél munkaidőben dolgoztam a csókai Jovan Popović Általános Iskolában és fél munkaidőben a Közgazdasági–Kereskedelmi Középiskolában. A következő évben megüresedett egy teljes álláshely a szajáni Móra Károly Általános Iskolában, amelyre jelentkeztem, és fel is vettek. Ebben az iskolában 6 évig dolgoztam. Jött az életemben egy nagyobb fordulat, Magyarországra költöztem, Dunaújvárosba, ahol szintén 6 évig dolgoztam az Arany János Általános Iskolában. Jelenleg Sárbogárdon élek, és a helyi Petőfi Sándor Gimnáziumban tanítok – foglalja össze tanári pályájának eddigi alakulást Tósoki Anita matematikatanárnő.
– Hogyan kerültél Magyarországra?
– Egy hosszabb párkapcsolatomnak lett vége, miután elkezdtem gondolkodni azon, hogy hogyan alakuljon tovább az életem. A 30. életévemhez közeledve szerettem volna elköltözni a szüleimtől, latolgattam a lehetőségeimet, végül arra jutottam, hogy Magyarországra költözöm. A diplomámat honosítani kellett, de szerencsére elfogadták, nem kellett különbözeti vizsgát tennem. Néztem az álláslehetőségeket, végül a dunaújvárosi Arany János Általános Iskola pályázatára jelentkeztem, sikerrel.
– Milyen volt az új életed kezdete?
– Mindent a nulláról kellett kezdenem: új tanterv, új tankönyvek, új szokások. Nem volt könnyű, de megérte. Sok segítséget kaptam, így gyorsan belerázódtam. A következő tanévben már osztályt is kaptam, illetve a természettudományi munkaközösség vezetője lettem. Saját tantermem volt, interaktív táblával, több év tapasztalattal, így már kicsit érdekesebb tanórákat tudtam tartani. A két iskola között erős volt a váltás, mert a szajáni iskolában 50 gyermek volt, a dunaújvárosiban pedig 500.
– A szerelmet is az új élet hozta az életedbe, ezzel együtt a következő váltást.
– Igen, megismerkedtem a férjemmel, aki családi vállalkozásban dolgozik autószerelőként Sárbogárdon, ezért úgy döntöttünk, hogy itt építjük fel az otthonunkat. Miután megtudták, hogy Sárbogárdra költözünk, jött is a telefonhívás a helyi gimnáziumból, és az új munkahely. Ismét meg kellett szoknom az új helyet, és az órákra is többet kell készülnöm, mert hosszú idő telt el azóta, hogy középiskolásokat tanítottam. A gimnáziumban van négyosztályos és nyolcosztályos képzés is, így jelenleg az 5., 6., 8., 9. és 11. évfolyamokon tanítok.
– Tapasztalatod szerint melyik országban kedvezőbb most a helyzet?
– Ez egy nagyon jó kérdés, és nem is tudok rá válaszolni. Mikor eljöttem, úgy számolgattam, hogy Szerbiában nem nagyon tudnék kijönni egyedül egy tanári fizetéssel a rezsi és lakbér kifizetése után, viszont Magyarországon az akkori fizetéssel igen, sőt, félretenni is tudtam. Mára egy kicsit változtak a dolgok, az árak emelkedtek, a fizetések viszont nem követték ezt – ha ma kellene egyedül kijönnöm a tanári fizetésből, nagyon szerényen tudnék csak megélni. A tanári fizetések azután kezdek el emelkedni Szerbiában, miután én eljöttem, de tudom, hogy az árak otthon is nagyon megugrottak. Szerintem itt még mindig többet keresek, de az arányokat nézve jelenleg nem tudom megítélni, hogy hol jönnék ki jobban a fizetésemből. De én szeretem a hivatásom, bármennyit is keresek. Már az is lelkesít, ha osztályonként van 2-3 tanuló, akiket gondolkodásra tudok késztetni, akiknek fel tudom kelteni az érdeklődését, vagy ha látom a kevésbé lelkes tanulókon, hogy egy számukra nehéz dolgot végre megértenek. A gimiben az is jó, hogy csoportbontásban dolgozunk kisebb létszámú tanulókkal (a legnagyobb csoportban 18 fő van, a legkisebb csoportban 12 fő), így jobban tudok figyelni egy-egy tanulóra, így 11.-ben többen választhatják a fakultációt, hogy emelt szintű érettségit tehessenek.
– Miben különbözik a két ország iskolarendszere?
– Biztosan változott a szerbiai iskolai rendszer, mióta eljöttem, így csak az akkori rendszerrel tudom többé-kevésbé összehasonlítani. Magyarországon az általános iskola végén nincs kisérettségi, felvételi rendszer van. A tananyagok és követelmények nagyon hasonlóak, kisebb különbségek leginkább csak abban nyilvánulnak meg, hogy melyik tananyagot melyik évfolyamon, illetve milyen sorrendben tanulják. A számonkérések is hasonlóak, csak a megnevezésük különbözik, ami Magyarországon a témazáró dolgozat, az Szerbiában az írásbeli dolgozat; Magyarországon nincs ellenőrző, annak a neve dolgozat vagy számonkérés. Mindkét országban szerveznek továbbképzéseket, a tanórán kívüli foglalkozások, feladatok is hasonlóak – véleményem szerint lényegi különbségek nincsennek.
– Hogy érzed, jól döntöttél, amikor váltottál?
– Összességében nem bántam meg a költözést, megtaláltam a helyem úgy a magánéletben, mint munkában, és kijelenthetem, hogy nincs okom panaszra.
Biológiatanárból orvosbiológus
Az óbecsei Tóth Emese biológiatanárnőként dolgozott itthon egy évtizedet, jelenleg orvosbiológiával foglalkozik Angliában.
– Biológiát oktattam több általános iskolában Óbecsén és környékén, valamint az Óbecsei Gimnáziumában. Szívvel-lélekkel dolgoztam, próbáltam kihozni a maximumot magamból, a diákjaimból és a rendelkezésünkre álló forrásokból. Amikor élvezzük, amit csinálunk, akkor csodák születnek. Nagyon örülök például annak, hogy a spontán megalakult gimis zenekar még mindig aktív. Megkérdeztem a kollégákat, hogy nem tanulnánk-e be pár dalt: Molnár Róbert fizika szakos tanár gyönyörűen hegedül, míg Szerda Balázs történelem–latin szakos tanár szinte minden hangszeren játszik, ők igent mondtak. Évekig dolgoztak a diákokkal. Az érettségizők búcsúztatását tettük ünnepélyesebbé, valamint karácsony környékén bevezettünk egy tradíciót. Az első évben Balázs Télapónak öltözött, és a kórussal, a zenekarral minden osztályba betértünk 1-2 dalt elénekelni, meg persze édességet osztogatni. A következő években lettek krampuszok is, meg volt Télanyó is Karácsonyi Tünde pszichológus személyében, akit két testőr tolt feldíszített bevásárlókocsiban. Rengeteg kirándulást, telente korcsolyázást szerveztünk Újvidéken. Hosszasan sorolhatnám…
– Kiépített karrier után kellett a nulláról kezdened az életed.
– Engem is az anyagiak késztettek a változtatásra. Nem volt sem egyszerű, sem könnyű döntés feladni mindent, és a nulláról kezdeni egy idegen országban.
– Hogyan kezdődött az új élet?
– Először Eastbourne-be költöztem. Ez egy gyönyörű tengerparti város. Mivel odahaza levelező tagozaton elvégeztem az egészségügyi középiskolát, egy idősotthonba helyezkedtem el ápolóként. Pár hónap után a lutoni reptéren dolgoztam, mint check-in és boarding agent. Teljesen magával ragadott a reptér pörgős világa, viszont a hajnal 1-2 órás kelések és az éjszakai váltások teljesen kimerítettek. Közben úgy döntöttünk a barátommal, hogy összeköltözünk. Mivel ő szebb környéken lakott, Sussexben, és jobb munkája is volt, én váltottam Haywards Heath-re. Ideiglenesen ismét egy idősotthonban kaptam munkát. Közben adódott egy lehetőség továbbtanulásra, beiratkoztam egy londoni egyetem egyéves mesteri képzésére orvosbiológia szakon. Nagyon élveztem annak ellenére, hogy heti háromszor 12 órát még akkor is az otthonban dolgoztam, 3 napot pedig az egyetemi laborban töltöttem, és a mesteri munkámon dolgoztam.
– Milyen az ottani oktatási rendszer?
– A vizsgák ingyenesek, és nem kell bejelenteni. Az államtól lehet diákhitelt igényelni (a tandíj £9000 körül/év) hihetetlenül alacsony havi törlesztéssel, amit csak a munkaviszony megkezdése után és a minimális összeget elérő fizetés esetén kezdenek levonni. Alapképzésen (bachelor) “zsebpénzt” is lehet igényelni a tandíj mellé, ennek feltétele heti pár óra munka. Ezt sokan kihasználják, és jó havi fizetéshez jutnak. Nekem ilyen nem volt. Pár hónappal a mesteri munka megvédése után sikerült munkát kapnom. A whitechapeli The Royal London Hospital patológiáján kezdtem dolgozni, és ezzel londoniak lettünk. Szinte ugyanannyit utazom, mint Haywards Heath-ből, viszont a tömegközlekedés ára annak a harmada (havi £160). A lakbér ugyanannyi, viszont a lakás méretét össze sem lehet hasonlítani a házéval, ahol korábban laktunk – az maga volt a nyugalom oázisa, London pedig a dzsungel. De a közlekedés kiváló, az ügyintézés zökkenőmentes, szinte mindent meg lehet oldani online pár perc alatt, nincs sorban állás órákig, mint odahaza. Az NHS (National Health Service – Állami Egészségügyi Szolgálat) alkalmazottja vagyok, de el kell ismernem, hogy itt az egészségügy nem a legjobb, Szerbiában jobb az ellátás. A kórházak modernek, jól felszereltek, de leggyakrabban csak telefonos időpontot lehet kapni az általános orvosnál, és nagyjából ennyiben ki is merül a dolog. A Paracetamol a minden, leggyakrabban ezt írnak fel különböző tünetekre, és akár egy vegyeskereskedésben is meg lehet venni pár pennyért. Itt nincs az a feszültség, zsörtölődés, mint odahaza. Otthon döbbenten tapasztaltam, hogy az árak magasabbak, viszont a fizetések az itteniekhez képest jóval elmaradnak. Itt a lakbér és a tömegközlekedés jelenti a legnagyobb kiadást. A téli hónapokban az állam besegített minden háztartás áramszámlájába havi 66 fonttal. Van még anyagi segítség is a család bevételétől függően, de ezekre nem vagyunk jogosultak.
– Jelenleg hol tart a karriered?
– Hat hónap után előléptettek. Jelenleg a sürgős biokémiai mintákkal dolgozom (mentő, intenzív osztály, szülészet és más osztályokról beérkező minták). Változatos a munka, és gyors a tempó. Ugyanúgy maximalista vagyok, és ezt értékelik. Államvizsgáznom kell még, és azután „igazi” orvosbiológus leszek.
– Munka mellett mire marad még idő?
– Munka mellett marad idő különböző hobbikra, utazásokra. A gatwicki reptér csak 15 percre van tőlünk vonattal. Gyakran lehet kedvező árú jegyeket vásárolni. Emellett szívesen megyünk vissza túrázni Sussexbe is, amikor az idő engedi, de sajnos az igaz, hogy elég kiszámíthatatlan az időjárás. Heti rendszerességgel járok kóruspróbákra, mert csatlakoztam a Croydon Philharmonic Choir kórushoz, amely 1914-ben alakult, és 100 körüli a tagok száma. Évente több koncertünk van, komoly műveket is énekelünk. A húsvéti koncert anyaga például Bach B-moll miséje volt. Az első koncertem velük musicalbetétdalokból állt. Az éneklés nem új számomra, hiszen odahaza szólóéneket is tanultam Guzsvány Izabellánál, valamint 20 évig az óbecsei Schola Cantorum kórus tagja voltam, és még mindig úgy érzem, hogy oda is tartozom. Ma is nagy örömmel állok be közéjük énekelni, amikor lehetőségem adódik erre, például karácsonykor. A másik nagy szenvedélyem a harcművészetek. Próbálkoztam vele idekint is, de még nem találtam olyan klubot, ami hasonló lenne a becsei DOJO-hoz. Rale és Cuna fantasztikus edzők, és mindenekelőtt csodás emberek. 18 évig edzettem velük, és amikor odahaza vagyok, felveszem a kimonót, és beállok közéjük. De a naponta változó munkaidő sem könnyíti meg egy fix időpontú aktivitás felvállalását.
– Mi hiányzik a leginkább otthonról?
– A családon és a barátokon kívül leginkább a sok napsütés hiányzik, de mindez orvosolható, csak repülőre kell ülni. A hétvégére épp kiugrik hozzánk pár barátunk, a múlt hétvégén pedig családi kiránduláson voltunk. A karácsonyt is a családdal töltöttük. Mi egyelőre maradunk itt, a jövő pedig kifürkészhetetlen.
KOVÁCS KUSZLI Angéla
