Európai Unió. Két egyszerű szó, egy név, államok egy csoportjának a megnevezése. Név, mint akármelyik másik. Mégis, olyan heves negatív indulatokat generál már csak az említése is mostanság, hogy az ember szinte megszeppenve néz, hiszen úgy érzi, nem is mondott semmi csúnyát.
A közösségi médiában, a Facebookon, Twitteren otthonosan mozgóknak sokkal inkább ismerős ez a jelenség, mint azok számára, akik ritkábban kalandoznak az internet világában: elvakult, fékevesztett szidalmak özöne az egyik, döbbent ámulat a másik oldalon. Ha pedig valaki valahol még az európai uniós értékekről is szót mer ejteni, az aztán igazán magára vonja a közharagot. És aztán van, ugyebár, az uniós tagság ügye. A fene sem gondolta volna akár még csak tíz évvel ezelőtt, hogy ez egy megosztó, heves indulatokat kiváltó kérdéssé válik. Persze, sokszor volt gúny tárgya az európai uniós bürokrácia, legendák keringtek arról, hogy még az uborka görbületét is megszabják meg hasonlók, a lényeg azonban az volt, hogy Európai Unió tagjának lenni jó, az EU-n kívül lenni pedig nem jó. Aki nem volt benn, az oda igyekezett, aki benn volt, az természetesnek vette a tagsággal járó előnyöket.
És ma?
Ma ott tartunk, hogy Szerbiában mérésről mérésre csökken az uniós tagságot jónak tartók száma; minden egyes, erre irányuló közvélemény-kutatás adataiból az olvasható ki, hogy egyre kevesebben szeretnék az országot az unión belül látni. Magyarországon a „brüsszelezés” már egy ideje a durvább szitokszavak egyikének számít kormánykörökben, most pedig – hogy egyre kevésbé valószínű az uniós pénzek érkezése – ez a vélekedés fel is erősödött. A miniszterelnök is folyamatosan „a Brüsszel elleni harcokról” számol be, gunyorosan, lenézően nyilatkozik mindenről, ami az Európai Unióval kapcsolatos, a kormányzó párt prominensei pedig lelkesen követik a példát, egy-két kivétellel.
A nép pedig lelkesen követi a mintát.
Miközben Magyarország minden polgára, még a legelvetemültebb „brüsszelezők” is vígan élvezik az uniós tagság előnyeit – sokszor nem is tudva, hogy azok az annyiszor elátkozott uniós tagságból fakadnak. Szerbia polgárainak számottevő része pedig azon ügyködik, hogy valamilyen módon begyűjtsön magának egy uniós állampolgárságot is (lett légyen az magyar, horvát, alkalmanként szlovén, szlovák vagy román, hogy csak a kézenfekvőbbeket említsük), hiszen pontosan tudják, hogy annak birtokában lehet a legjobb feltételekkel munkát vállalni külföldön.
A híres-hírhedt „értékek” is egyszerűen csak az „élni és élni hagyni”-elv gyakorlati megvalósítását jelentik lényegében, azt, hogy senki ne akarjon beleszólni mások életvitelébe, hogy aki segítségre szorul, megkapja azt, aki meg képes önállóan boldogulni, azt ne akadályozzák ebben.
És akkor még meg sem említettük a közös piacot, a vámmentességet, a vízummentességet, az utazgatásokat, az uniós állampolgársággal rendelkező fiatalok számára fenntartott Erasmus-programokat, amelyek révén heteket, hónapokat vendégeskedhetnek számukra kedves országok, városok egyetemein… Lehet sorolni a végtelenségig.
Igen, túlbürokratizált a rendszer. Igen, kell hozzá egy csomó „papír”. Igen, nehézkes a döntéshozatal, időbe telik, amíg egy-egy határozat megszületik, még többe, amíg meg is valósul. De (főszabály szerint) a követelmények egyértelműek, kiszámíthatóak, a játékszabályok ismertek, s ha valaki betartja őket, jó eséllyel tudja, hogy majd mire számíthat. Nem kell agyalni, ügyeskedni, ismerni valakit, aki ismer valakit, aki „el tudja intézni” – és valószínűleg éppen ez a jellemzője, ami annyira riaszt sokakat, akik szeretnek a zavarosban halászni, illetve akik megszokták, hogy mindig a kiskapukat kell keresni a szélesre tárt főbejárat ellenére is.
Szerbia az utóbbiak miatt nem akar valójában belépni, Magyarország pedig a kedvezmények miatt nem akar valójában kilépni az unióból. Mindkét országban megy a hangolás az unió, főként az uniós értékek ellen – miközben szó sem esik a nyilvánosságban arról, hogy az átlagpolgár számára milyen előnyökkel jár a tagság.
Ezért jutott, juthatott el ma Magyarországon a helyzet odáig, hogy két ellenzéki párt is jó ötletnek tartsa népszavazást kezdeményezni az unióban maradás mellett. Az MSZP-s Ujhelyi Istvánnak és a Jobbiknak nagyjából egyszerre jutott eszébe, hogy referendummal kötelezze az Országgyűlést arra, hogy ne léptethesse ki az országot az EU-ból. Vasárnap Ujhelyi tette közzé a kezdeményezését, hétfőn reggel a Jobbik már be is nyújtott egy hasonló indítványt a Nemzeti Választási Bizottsághoz. A Momentum hevesen reagálva utasította el élből az ötletet, mondván, a briteknél is nagyon visszafelé sült el az alapvetően az uniós tagság megerősítése céljából megszervezett népszavazás, és utána már hiába akarták visszacsinálni a dolgokat, nem lehetett.
Persze, nem valószínű, hogy Magyarországon lehet bármiről is népszavazást tartani, ha a kormány azt nem akarja, hiszen minden döntéshozatali testületben többségben vannak a kormánypártiak, akik jó eséllyel megakadályoznak minden ilyen kísérletet. A kezdeményezés buktatója lényegében az, hogy a kormányzó párt valamiért fantáziát lát a dologban, és hagyja végigfutni a rendszeren – ami legalább fél évig vagy még tovább is eltart, időközben pedig meg lehet győzni a többséget, hogy úgy voksoljon, ahogy az a Fidesznek megfelel. Maga a kérdés a következő: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés ne támogathasson olyan javaslatot vagy indítványt, ami Magyarország Európai Unióból való kilépését eredményezheti?” Tehát nem a „menni vagy maradni” tematikáját piszkálja (azt nem is teheti, ugyanis nem lehet referendumot tartani az ország nemzetközi szerződéseiről), hanem a parlamentet kötelezné valamire. Amit a jelenlegi összetételű, kétharmados Országgyűlés körülbelül egy hét alatt kijátszhatna néhány törvény módosításával, s ha úgy hozná a kedve, akár a Galaktikus Birodalmat is kikiálthatná.
De egyelőre nem úgy tűnik, hogy a Fidesz kapva kapna az alkalmon: az egyik legkeményebben unióellenes tárca, az igazságügyi, amelynek vezetője rendszeresen és hevesen támad mindent, ami Brüsszelből jön, azt közölte kedden reggel: „A magyar kormány elkötelezett az uniós tagság mellett, ezt erősíti, hogy a magyar lakosság nyolcvan százaléka ma is az uniós tagság mellett voksolna.” A Varga Judit vezette minisztérium szerint az egész ötletelés alapja, hogy „a baloldalon teljes a káosz, erről próbálják meg kétségbeesetten elterelni a figyelmet” a népszavazási kezdeményezéssel. Amiben persze van igazság, ahogyan abban is, hogy a gazdasági érdekek nagyon a maradás mellett szólnak, különösen most, hogy egyre nagyobb a válság minden szinten, amivel Magyarország, már csak a méretei miatt sem képes önállóan megküzdeni.
Így aztán marad szépen minden a régiben: a Facebookon megy majd a hergelés az unió ellen, amelyhez foggal-körömmel fog ragaszkodni az ország minden politikusa, amint kiér a kamerák látóköréből.
KOCSÁNYOS Pálma
