Évekkel ezelőtt, amikor még Udovičićnak hívták a sporttal és ifjúsági kérdésekkel megbízott minisztert, hosszú beszélgetést hallgattam az állami rádióban. Ő volt a vendég, és a labdarúgóklubok privatizációjáról, azaz magánosításáról beszélt. Azt fejtegette, hogy az akkor éppen készülő törvénytervezetben előirányozzák majd a piac szabályai szerinti működést a labdarúgó-egyesületek számára. Az állam tehát – mondta az egykori kiváló vízilabdázó – leveszi a kezét ezekről a klubokról. Elsősorban a Partizan és a Crvena zvezda esetét említette, amelyek már akkor is amolyan légüres térben mozogtak, rendezetlen volt a státusuk: nem voltak sem állami alapítású vagy tulajdonosi struktúrájú egyesületek, de az ország vezetői azért időnként a hónuk alá nyúltak, és – általában a költségvetési tartalékokból – átutaltak számukra néhány millió eurót. Nem beszélve arról, hogy ezeknek a kluboknak a közműszolgáltatás díjának fizetése kapcsán is tetemes adósságaik halmozódtak fel. Azt már említeni sem merte a riporter, hogy adóval is tartoznak az egykor a hadsereg, illetve a belügyi tárca által létrehozott sportegyesületek.

Nincs változás

Nos, mintegy tíz év távolából le kell írnom: az egykori miniszter akkori ígéretéből nem lett semmi. Maga a beharangozott törvénytervezet mintha el sem készült volna, legalábbis nem került a nyilvánosság elé. Feltételezhetően odaszólt valaki a sportminiszternek, hogy ne kapkodja el ezt a dolgot. Van egyébként ilyen, hogy egy-egy kakas túl korán kukorékol. Azaz, a tyúkól vagy a legfőbb kakas előzetes engedélye nélkül mond valamit, amit aztán vissza kell szívnia. A két fociklub pedig azóta is éli világát; játszanak, versenyeznek, valamiféle semleges jogi keretben működve, mintha semmi sem történt volna. Halmozzák az adósságaikat, az állam bácsi pedig időnként „megdobja” őket néhány millió euróval. Most éppen a Partizan került bajba, az ideiglenes vezetőséget irányító Rasim Ljajić korábbi miniszter szerint mintegy 42 millió eurós tartozása van a fekete-fehérek focicsapatának. Igaz, hogy Ljajić gyorsan hozzátette: a játékosállomány pillanatnyi értéke ennél kétmillióval több, de a focistáiktól csak megfelelő ajánlat esetén válnának meg. Szerinte ugyanis ez a nemzedék rendkívül ígéretes, számos európai nagy csapat megfigyelőit látni ott minden mérkőzésen. Jelezni akarta ezzel, hogy valójában fedezet is van az adósság törlesztésére. Igaz, hogy ahhoz el kelleni adni a játékosokat. A közösségi hálón sokan ezt is javasolják: szélnek ereszteni a csapatokat, megszüntetni az első és második ligát, az ilyen-olyan szuperligákat, és teljesen amatőr alapon megszervezni az országos bajnokságot. Kétségtelenül meredek ötlet ez, de azért érdemes végiggondolni a dolgokat.

A maffia érdekei

A két nagy (vagy annak tartott és mondott) fővárosi egyesületen kívül persze vannak kisebb városokban kisebb klubok is. Itt azonban már a két belgrádi „polgári egyesületnél” nyíltabban és szemmel láthatóbban bekapcsolódtak az irányításba a bűnöző elemek. Maffiának nevezik ezt nálunk is, és bár vannak olyan elemei, ez mégis egy sajátos balkáni jelenség. Itt másképp működnek a dolgok, és emlékeztetnünk kell több korábbi esetre: az újvidéki Butorović nevű üzletemberre (és sorsára), vagy arra a Tončev nevű dél-szerbiai vállalkozóra, aki politikai és üzleti szinten is fontos szereplője a szerbiai futballnak. Egyesülete (állítólag az ő tulajdona) a mostani Szuper Ligában játszik, és bár furcsa eredményeket ér el, kijelenthető, hogy nem esik majd ki a versenyrendszer átalakításakor (a liga létszámcsökkentése) sem. Neki ugyanis a politikai kapcsolatai is rendkívül jelentősek, ennek pedig súlya van az itteni fociban. Mindezt feltárni, tetten érni pedig lehetetlen, hiszen a bűnüldöző szervek, ilyen-olyan jogi intézmények ugyancsak a politikától függnek. Itt aztán bezárul a kör, a néző pedig azon csodálkozhat csupán, hogy egykori csapata milyen különös eredményt ért el hazai pályán vagy vendégszereplésén.

Messina

A Szerb Labdarúgó-szövetség az egykori kiváló olasz játékvezetőt szerződtette azzal a céllal, hogy a hazai bírók, azaz a teljes itteni játékvezetői testület tevékenységét ellenőrizze. Jött is az olasz, bele is fogott a munkába, de munkája eddig semmilyen látványossággal nem szolgált. Egyetlen bírót sem függesztettek fel, szó sincs büntetőeljárásról, bár a látottak alapján erre lenne ok és alkalom. Aligha hiszem, hogy az egykori olasz játékvezető ne látná, mi folyik a pályákon. Nem tudja azonban, hogy mi történik a háttérben. Nemcsak az öltözőkben, hanem a klubok irodáiban vagy a telefonbeszélgetésekben miről van szó. Pénzét megkapja, munkáját elvégzi, feladatainak eleget tesz, és távozik. Itt pedig marad a balkáni pocsolya, a homály, hiszen a valódi rendezésre nemcsak hajlam nincs, hanem igény sem igazán mutatkozik. Jó ez így, ahogy van – mondják azok, akik még járnak a meccsekre. A magam részéről én már csupán az alszövetségi rangadókat szeretem nézni, bár újabban már itt is látható olyasmi, amit Messina úr sem tudott megoldani. Ahogy nyugaton, úgy tehát itt, keleten sem változik semmi.

 (németh)