Az érvényben levő tantervnek megfelelően Garaczi László (1956) regénysorozatának ötödik darabjából, a Hasításból (2018) szerepel részlet a (most készülő) nyolcadikos olvasókönyvben. A regénysorozat részeinek egységes alcíme van: Egy lemur vallomásai. A hasítás mint pszichikai probléma (hárítás, elhárító mechanizmus, fekete-fehér világlátás) magyarázata mellett az alcímben szereplő állatfaj idegenül hangzó neve is kapott egy szócikket a könyv lapjain. Odaírtam, hogy: gyűrűsfarkú maki. Ez a magyar neve. Időközben a szakvélemények mellett megérkeztek a Magyar Nemzeti Tanács által kijelölt cenzor megjegyzései is, aki a jelölt szómagyarázathoz a következőket fűzte hozzá: „Tudom, hogy létezik lemur, de teljesen kétértelmű a fiatalok, a fiatal fiúk számára!”

Az efféle hülyeségekre szokás mondani, hogy az ember azt sem tudja, sírjon-e, vagy nevessen, ám ez esetben ennél sokkal szomorúbb, elkeserítőbb és döbbenetesebb a képlet. Elragadott az indulat: olyan sértéseket és trágárságokat írtam a megjegyzésfelhőbe, hogy ha hőértékbe fordulhattak volna, biztos leégetik a képernyőt. Aztán valamelyest lehiggadtam, és csak a következő javaslatot tettem: „Tiltsuk ki farkas szavunk használatát is a köznyelvből, mert megeshet, hogy a fiatal fiúk a péniszre asszociálnak róla.” És folytathatnánk: daráljuk le a Piroska és a farkas című mesét, vágjuk le a kutyák farkát…

Mi több, a Grimm-mese a „veszélyesebb” szöveg, hiszen a lemur tényleg csak egy lemur, olyan állat, amelynek farka van, de a mesebeli farkas szimbóluma a gonosz alakját jelképezi. Gondolom, a tinédzser számára meg már az is világos, hogy nemcsak a kijelölt útról letért gyereklányt, hanem a nagyanyját – hiába a tisztes kor és a tapasztalat – is lépre csalja, megerőszakolja és megöli. A vadász képében megjelenő és igazságot tevő törvény szörnyű kínhalállal sújtja a gonosztevőt, de ez Piroska és a nagymama számára már csak erkölcsi jóvátétel – az életüket nem adja vissza: a farkas gyomrából nem lehet élve kiugrani (ezt már az ötévesek is mondani szokták).

Egy cenzor munkájáról van szó, korántsem a szakma véleményéről; amazt a kérdésben jártas kutatók, magyartanárok, tankönyvírók írták meg. S nem azért értékelem messzemenően többre a javaslataikat, s tartom megfontolandónak az észrevételeiket, mert elismerő recenziót írtak a munkámról/munkánkról, s nem is, mert nevüket vállalva, s nem anonimitást biztosító tekintélyszervezet fedezéke alatt tettek megjegyzéseket, hanem mert munkájukban a szakértelem, a szakmai gyakorlat dominált, míg emitt – hiába írta oda többször is, hogy „mint gyakorló tanár” mondja – az ideológiai hátszél, a csinovnyikgondolkodás áll minden leírt szó és mondat mögött.

Van, pontosabban volt egy bekezdés is a jelölt Garaczi-szövegben, amelyet „szexuális tartalma” miatt kifogásolt. A következő: „Az Illatos úton egy harminc körüli nővel készítek interjút. Sajnálkozik, kicsi a lakás, az ágyon kínál hellyel. Arcán pusztító nyomokat hagyott az idő, de átsejlik a ruháján a mellbimbója. Pajzsként tartom magam elé a kérdőívet. Mióta egy vasutas megkergetett, kihagyom a szexuális szokásokat. Egy idő után mégis úgy döntök, hogy feláldozom magam a szociológia oltárán. Mi a véleménye az erotikus partnerek ma oly divatos promiszkuitásáról? Ajka elnyílik, fényes tekintettel néz rám. Otthon fejezem be a kérdőívet.” Szóval, átdudorodik a mellbimbó a ruhán, a kérdezőbiztosnak szegődött fiatal elbeszélő meg olyan kérdőívet kap a megbízójától (az akkori szocialista állami kutatóintézettől), amelyen szexuális szokásokra vonatkozó kérdések vannak, rákérdez a promiszkuitásra is – és a nyolcadikos könyvben ezt az idegen szót is meg kell magyarázni, oda kell írni, hogy a „szexuális partnerek gyakori váltogatása”. És – ugyan – a fiatalokat fel kell világosítani, állítja a cenzorka is, de nem épp ebből a tárgyból kell. (Igen, persze, egyáltalán nem. Inkább hittantórán vagy erkölcstanon: leginkább papok, szerzetesek, apácák, gyermektelen aggszüzek predesztináltak e feladat végzésére, s legjobb, ha mindjárt elkárhozással vagy gerincsorvadással ijesztgetik a saját nemi érésének kérdéseibe bonyolódott fiatalt.)

Kihagytam a könyvből. Nem azért, mert berezeltem. Nem is rólam van szó, hanem a nyolcadikos tanulókról, akik még mindig a régi tankönyvből és a két éve érvényét veszítette tantervi korpusz szerint tanulják az irodalmat – legalábbis az MNT távoktatási programja keretében feltöltött tanmenet ezt mutatja. Az ügy messzemenően túlmutat egy képmutató, álszemérmes, maradi, képzetlen, de túlbuzgó recenzens ténykedésén. Arról van szó, hogy egy olyan diskurzust igyekeznek átsajátítani Vajdaságba kisebbségi érdekvédelmi szervezeteink fő aktorai (lásd: Tanyaszínház-ügy), amelynek itt, nálunk – remélem, nemcsak egyelőre! – nincs törvényi fedezete. Nem érvényesek sem a magyarországi nemzeti kerettanterv rendelkezései, sem a különböző gyermekvédelminek álcázott, társadalmi csoportokat megbélyegző, sem más, a fiatalok nemi felvilágosítását ellehetetlenítő, középkori szellemiségű törvényi rendeletek. Miről van szó mégis? Seggnyalásról. A főnökök odaát szeretnének jó pontokat szerezni: hasonulnak, idomulnak, utánoznak. Alárendeltjeik pedig őket.

Azért hagytam ki az idézett passzust, mert nem akartam még egy esetleges hercehurcával is késleltetni a készülő tankönyv megjelenését. Elég csak néhány korlátolt, lakájszavazó figyelmét felhívni a kiemelt bekezdésre. Irányított felháborodásukra lehetne hivatkozni. Mint a szódásszifon-hugyozásra. A jövendő nyolcadikosoknak viszont tankönyvre van szükségük, hogy végre egy korszerű tanterv és módszer szellemében ismerkedhessenek irodalmunk jelenségeivel. Sokak meggyőződésével ellentétben ugyanis a tankönyvírás nem kívánságműsor. Erről az idézett cenzor is gyakran megfeledkezett. Nem az kerül a tankönyvbe, ami neki vagy nekem vagy bárkinek tetszenék, hanem amit a minisztérium által hitelesített és érvényesített tanterv előlát.

Mint felelősségteljes polgár ugyanakkor fel szeretném hívni erkölcsvédőink, közöttük személyes cenzorom figyelmét egy súlyos erkölcstelenségre. A jelen pillanatban érvényben levő ötödikes ajánlott olvasmányok (régen: házi olvasmányok) listáján szerepel egy kifejezetten szemérmetlen szöveg. A subáján heverésző kéjsóvár, (a kisleány sejthető életkorából kiindulva) pedofilnak tekinthető juhászlegény szemei szinte „odatapadtanak” az előtte kibontakozó látványra: „A szőke kislyánynak karcsu termetére, / Szép hosszú hajára, gömbölyű keblére. // Kisleány szoknyája térdig föl van hajtva, / Mivelhogy ruhákat mos a fris patakba’”. Egyértelműen kirajzolódik a kisleány mellecskéje, sőt, a szoknyája is felhajtva. Teljesen kétértelmű a fiatalok, a fiatal fiúk számára!

BENCE Erika