Terror

Bizonyára emlékeznek még rá, annak idején sokat beszéltek, írtak a hangágyúról. Ez az a fegyver, amelyet állítólag bevetett a szerbiai karhatalom tavaly március 15-én a – ma már biztosan állíthatjuk – történelmi léptékű kormányellenes tüntetésen éppen akkor, amikor a tömeg az elhunytak emlékének adózott hallgatással. Ezt mondják a azok, akik az újvidéki vasútállomáson történt tragédia miatt szervezték a demonstrációt. A tüntetők, az ellenzéki politikusok és a szemtanúk szerint a rendőrség vagy a biztonsági erők hangágyút vetettek be a parlament épülete mellett, ami erős hanghullámokkal próbálta megfélemlíteni és oszlatni a demonstrálókat.

Ezzel szemben a hivatalos reakció ezeket a vádakat határozottan elvetette, sőt, Ivica Dačić belügyminiszter és Aleksandar Vučić elnök kezdetben tagadták, hogy ilyen eszközökkel rendelkezik a hatalom, nemhogy azokat bevetették volna a tömeg ellen. Később Dačić elismerte, hogy a rendőrség rendelkezik ilyen eszközökkel (amelyeket állítása szerint nem hanghullámok kibocsátására, hanem hangüzenetek közvetítésére szereztek be), de azt állította, hogy azok a raktárakban maradtak, majd, amikor az Ozon Press hirportálon megjelent a fegyver fényképe, elismerte, hogy ott voltak a terepen a fegyverek, de nem használták ezeket.

Kollektív amnézia

Egyébként a hangágyú (LRAD – Long Range Acoustic Device vagy hangfegyver) egy irányított, rendkívül magas hangerővel működő eszköz, amely fájdalmat és halláskárosodást okozhat. Az események után igen sokan orvoshoz fordultak különböző panaszokkal: halláskárosodás, rosszullét, szívelégtelenség… De a téma lassan elült, legalábbis már régen nem szerepelt az első, sőt a másod-, harmadosztályú hírek között. Mint ahogy annyi más sem, mondjuk a Jovanjica-botrány, amely Európa legnagyobb marihuánaültetvényének a leleplezése volt. Mai napig feltáratlan, hogyan került oda annyi kábító kender, ki áll mögötte, hol értékesítették, kik tették a zsebbe a kábítószerből származó nem csekély pénzt. De vannak még felfedetlen botrányok, ilyen az a helikopterlezuhanás, amelynél 2 kulcsfontosságú perc hiányzik a halált okozó közlekedési baleset felvételéből vagy a belgrádi Hercegovina utcai éjjeli házrombolás és a Szerb Haladó Párt tisztségviselőinek kétes diplomái is.

Mindez lassan feledésbe merült, mert az itteni társadalom hajlamos a kollektív amnéziára. De nem csak a szerb társadalom ilyen, a szociológusok meg a szociálpszichológusok szerint a társadalmi amnézia egy szociológiai, pszichológiai és történelmi fogalom, amely arra a jelenségre utal, amikor egy közösség, nemzet vagy társadalom elfelejt, elhallgat vagy eltorzít fontos történelmi eseményeket, traumákat vagy rendszerszintű hibákat. Ezt a folyamatot gyakran a hatalmon lévő irányítók szándékosan idézik elő, de fakadhat az egyéni felejtésből és a generációkon átívelő traumák feldolgozatlanságából is. Hogy itt mi a helyzet, ítéljék meg önök. Szerintem köze van hozzá a lelki csömörnek, a velünk megetetett hazugságok iránt érzett túltelítettségből eredő undornak is.

Végül is mindegy, hogy mi okozza, okozta, a kollektív feledékenység eddig megtette a hatását. Sőt, a segítségével sikerült olyan kollektív mítoszokat éltetni, amelyek rányomták bélyegüket a szerbiai társadalom gondolkodására az elmúlt fél évszázadban – egy olyan hiedelemvilág fenntartására, amely érzelmi szinten formálja az identitást, a viselkedést és a világnézetet. A hangsúly, mondani sem kell, az érzelmi szinten van. Nem csak a szerb szomszédainknál van ez így: minden populista vezető, minden populizmusra épülő uralkodó réteg él vele.

 Hangágyúszínlelés

A hangágyú témáját most a hatalom hozta ismét a köztudatba. Nem kellet sokat magyarázkodni: az emlékek megvannak, csupán a bűnbakságot kellett egy aktív társadalmi rétegre kenni. Nem is egyre, hanem egyszerre négyre.

A Belgrádi Legfelsőbb Ügyészség azt állítja, bizonyítékai vannak arra, hogy egyesek szimulálni akarták a hangágyú működtetését 2025. március 15-én, és az első potenciálisan vádlott csoporba a szervezők tartoznak. Róluk és a többi három csoportról is pótinformációkat kértek a belügyminisztériumtól, annak is a Terrorelhárítási Szolgálatától. A második csoportba a megvalósítók vagy végrehajtók tartoznak. Ők irányították a tömeget, utasítva őket, hogyan mozogjanak. Aki látta a pillanatok alatt szétváló és fejvesztve menekülő többezres tömeget, gondolom, kalapot emel a teljesítményük előtt. Ilyen mutatványra csak hosszas gyakorlás után lesznek képesek a statiszták. Gondolom, hónapokik gyakorolták ezt Belgrád utcáin. A harmadik gyanús csoport a média, de nem mind, csak azok, amelyek tudósítottak az esetről, azaz akik függetlennek mondják magukat. A negyedik pedig a vizsgálatokat végző orvosok, mert az egészségügyi minisztérium adatai szerint csak március 18-án kezdtek érkezni a páciensek az állítólagos panaszokkal.

Terroristákkal nem választunk

Mivel az ügyészség a Terrorelhárítási Szolgálattól várja az adatokat, hogy megindíthassa az eljárást azok ellen, akik tevékenységéről az egyetemista plénumok dokumentációjának átfésülésével jutottak, világos, hogy itt terroristákkal állunk szemben.

Ha mindezt bizonyítja is a közismerten semleges és politikamentes ügyészség, akkor könnyű dolga lesz a választásokra készülő elnöknek. Ez októberben vagy novemberben lesz, mondta abban a műsorban, amit három rezsimhű televízió is közvetített élőben. Terroristákat pedig akkor nem lehet indulni engedni. Bár én nem vagyok meggyőződve az őszi választásokról, eszköz ez csupán a kollektív amnéziát generáló uralkodó kezében addig, amíg jónak látja.

És akkor marad az utca, amit gyorsan az erdő követhet.

ÖREG Dezső