Szeptember elején, csaknem öt hónapig tartó némaság után a szerbiai iskolákban újra megszólaltak az iskolacsengők. A mindig izgalmas tanévkezdés ezúttal a megszokottnál is több váratlan fordulatot és szokatlan, az iskolai életben furcsa változást hozott, nemcsak azzal, hogy át kellett írni a csengetési rendet, hiszen sokan emlékeznek még rá: néhány évvel ezelőtt volt olyan véget nem érő sztrájkhullám, amikor hónapokon át rövidített órákat tartottak, hanem főképp azzal, hogy az óraközi szünetek rendje és időtartama is változik. A tantermek átszellőztetésére, fertőtlenítésére ugyanis nem elég az ötperces kisszünet, sőt még az eredetileg 20 percben megszabott nagyszünet sem. Így az iskolák egy része a 4-5 harmincperces órából álló váltás felénél és a váltások között is félórás szünetet kénytelen tartani. Ez azzal jár, hogy át kell állítani a csengető automatákat, vagy pedig visszaköszön a múlt, és a bajszos pedellus (helyett a takarítónő) nyomogatja a feleltetéskor mentséget jelentő gombot. (Hajdanvolt gimista korunkban Mító bácsi egy-két cigiért akár két „életmentő” percet is tudott „tévedni”.)

Nagyobb gondot jelent, hogy hosszú nagyszünetek alatt hogyan kerüljék el a diákok tömegbe verődését, mert a tantermeket el kell hagyniuk, de esős időben az udvar nem jelent megoldást. Az első napokban nyilván mindenütt lesz némi zűrzavar, de utóbb bejáródhat a dolog, persze, ha újabb utasítás nem érkezik, amely az összes korábbi erőfeszítést felborítja. (Miniszterünknek kezdetben erre is volt ötlete, a „csúsztatott csengetés”. De talán maga is belátta, hogy az mennyire abszurd, így gyorsan el is hallgatott.)

A távoktatás kudarca?

Augusztus végén, amellett, hogy nem csitult a vita a szakszervezetek és a minisztérium között a tanévkezdés esetleges halasztása kapcsán, a média egy részében egyre inkább tetten érhető volt az igyekezetet, hogy a hivatalos álláspont és a „szinte egyöntetű szülői akarat” ellenében a pedagógusokat és a tanügyi szakszervezeteket a tantermi oktatás kerékkötőjeként állítsák be.

A hivatalos álláspont szerint a megkérdezett szülők (és tanulók) 98 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a továbbiakban nem szeretne távoktatást. Ez egyúttal annak elismerését is jelenti, hogy a nyár elején még egekig dicsért televíziós és online oktatás korántsem volt annyira sikeres és népszerű, ahogy a hivatalos nyilatkozók és a média számottevő része beállítani igyekezett.

Ami a szakszervezetek kifogásait illeti, a minisztérium érdemben nem is foglalkozott velük. Ehhez némi bátorítást merített abból, hogy a pedagógus érdekvédelmi szervezetek maguk is eléggé megosztottak a kérdésben.

Abban viszont sokan egyetértenek, hogy az iskolai munkára és egészségvédelemre vonatkozó utasítások maradéktalan betartása komoly nehézségekkel jár.

A felelősség áthárítása

A járvány még szakmai körökben is sokismeretlenes egyenlet. Bár március óta rengeteget változott nemcsak a közönséges halandók hozzáállása, de az egészségügyi protokoll is, felelőtlenség lenne azt hinni, hogy az iskola nem jelent fokozott kockázatot. Mert ha elfogadjuk, hogy a vírus terjedésének fő módja a közvetlen érintkezés, a kis helyen összezsúfolódó tömeg nyilván gócpont lehet. Gyerekközösségekben ezt nehéz elkerülni. Bármennyire szigorú szabályok vannak is érvényben, a gyermekek könnyebben megszegik azokat, akaratlanul vagy tudatosan egyaránt. A jelenleg érvényes szabályok szerint viszont a gyermek helyett a felügyeletét ellátó felnőttet terheli a felelősség.

Az érintettek jól el is pingpongoznak a felelősség kérdésében. A minisztérium kidolgozta a szabályokat, és végrehajtásukat átpasszolta az iskolákra, a felelősséget meg az igazgatókra, ugyanakkor semmilyen garanciát nem adott még kormányzati ajánlás szintjén sem arra, hogy a megnövekedett anyagi és személyi igényeket hogyan teljesítsék.

A szülők egyöntetűen iskolába küldenék a gyermekeket, ám elvárják a biztonságuk szavatolását. Jókora felháborodást váltott ki, amikor az egyik belgrádi iskola nyilatkozatot kért a szülőktől arról, hogy ha távoktatás helyett iskolába küldik a gyermeküket, önként vállalják a fokozott fertőzésveszély kockázatát.

Ugyanakkor egy civil szervezet arra buzdította a szülőket, tudassák írásban az iskolával, hogy megtiltják gyermeküknek a kényszerű maszkviselést, nem engedik, hogy bárki fertőtlenítőszer használatára kötelezze őket, vagy megmérje a lázukat. Mások az iskolai elkülönítő helyiség miatt kezdeményeztek bojkottot.

Bár a miniszter kilátásba helyezte, hogy a védelmi intézkedések megszegőit átmenetileg kitilthatják az intézményből, a hatályos utasításokban semmilyen szankciót nem irányoztak elő, csupán a hiányzások igazolását ígérték meg, ami kétélű kard lehet, mert tág teret enged az esetleges visszaéléseknek, és külön is érinti azokat az érzékeny társadalmi csoportba tartozó diákokat, akik eddig is vesztesei voltak a járvány okozta megváltozott körülményeknek.

Ilyen feltételek mellett nehéz lesz szavatolni, hogy a vírus távol tartható az intézményektől. Ez viszont akár a tantermi oktatás újbóli leállításához vezethet, annak ellenére is, hogy augusztus végén biztató híreket lehetett hallani a járvány lanyhulásáról. Dr. Kon szerint „a tanévkezdés fokozott kockázatot jelent… és a bevezetett intézkedések ellenére a vírustevékenység erősödni fog”.

Magunk és velünk együtt nyilván mások is abban bíznak és reménykednek, hogy a jogos aggodalmak ellenére a lehető legjobb forgatókönyv érvényesül, és hogy belátható időn belül az iskolákban és az élet egyéb területein is helyreáll a megszokott és normális rend.

Ebben a reményben kívánok minden diáknak, kollégának és szülőnek sikeres új tanévet!

BERETKA Ferenc