Eredménnyel járt-e a kényszerszünet? 

Szusszanásnyi megállás után hétfőn újraindult a tanítás a szerbiai iskolákban. A napokban kiderül, mennyire érte el a célját az eredetileg járványvédelmi intézkedésként bevezetett rendkívüli őszi szünet, amely egy állami ünneppel kiemelt hosszú hétvégét jelentett a családok számára is, és minden jel arra mutat, amire hazai körülményeink között számítani lehetett: kirándulni vágyók áradata indult el a fürdők, üdülőhelyek irányába. És bár hóról nem érkezett hír, Zlatiborban nem kongtak üresen a szálláshelyek: mintegy 25 000 vendéget fogadtak. A Magyarország felé vezető határátkelőkön olyan sorok alakultak ki csütörtökön, mint egy rendes nyári hétvégén szokott, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a lakosság nagy részének átmeneti elszigetelése, ami az újabb fertőződések megállításának állítólag hatékony módja, felemásra sikeredett.

Mindenesetre volt egy „iskolamentes” hét (ráadásul az online oktatással sem kellett bajlódnia senkinek), újfent el lehetett gondolkodni olyan örökzöld, ráadásul megoldhatatlannak tűnő problémákon, mint a gyermekek elleni és kortársi erőszak.

A hírek, események bőven adtak apropót és témát is hozzá.

Egy apa reagálása

Sajnálatosan jellemző eset játszódott le október végén a közép-szerbiai Kraljevo város központjában: három tinédzser agyba-főbe verte negyedik társát, és a „hőstett” videófelvételét büszkén megosztotta a közösségi oldalakon. A rendőrség valahogy tudomást szerzett az esetről, és – bár elég ritkán teszi – hivatalból indított vizsgálatot, majd meg is találta az elkövetőket. Igazi különlegességnek viszont az számít, ahogyan egyikük apja reagált: maga jelentette fel a fiát, mondván: hibázott, viselnie kell a következményeket!

„Nem vagyok én se felügyelő, se igazgató, csak a város hétköznapi polgára. Minden gyerek egyenlő, az enyém is. Tévedett, ezért az illetékes hatóságok megítélése szerint felelni fog. Meglátogattam a sérült fiú apját is, ahogy egy civilizált világban kell, és támogatást, együttérzést, segítséget ajánlottam neki, bármi legyen is az. Nem védem magam, nem menekülök a felelősség elől. A gyereket nem így neveltük”, áll a férfi bejegyzésében.

A férfi – egyébként derék magatartását – a szerbiai közvéleményben egyáltalán nem kísérte ováció, sőt, legjobb esetben is csak mély hallgatás.

Ilyenkor általában megszólalnak a téma szakértői.

– A gyerekek nem születnek gonosznak, és amikor rosszat tesznek, segítségre és támogatásra van szükségük a viselkedésük megváltoztatásához – mondta a BBC szerb nyelvű kiadásának Jelena Vukčević pszichológus, a gyermekek és felnőttek viselkedési problémáinak megelőzésével és kezelésével foglalkozó szakember. – Az erőszak „ördögi körben” működik. A fiatalok azt nézik, hogyan küzdenek meg a felnőttek a saját frusztrációikkal és érzelmeikkel, és azt látják, hogy egyesek agresszív vagy erőszakos viselkedéssel számos célt következmények nélkül elérnek. Ezért arra a következtetésre jutnak, hogy az ilyen magatartás menő dolog.

Talán ha a szülői és közösségi magatartásban általánossá tudna válni a kraljevói apa példája, valamennyit elmozdulhatna a holtpontról a kortársi erőszak kérdése is.

Botrányok több helyen

A gyermekek és kiskorúak ellen nemcsak kortársaik lépnek fel erőszakos módon, a felnőtt társadalom sem makulátlan ez ügyben. A szerbiai iskolákból szerintem mára szinte teljesen sikerült kiszorítani a testi fenyítést, olyannyira, hogy még a „makarenkói pofon”, vagy ahogy maga az orosz író és pedagógus nevezte, a „hirtelen ráhatás módszere” is súlyos, akár egzisztenciális következményekkel járó tanári kötelességszegéssé vált. Pedig csaknem száz éven át bizonyítottan hatékony és megengedhető része volt a nevelőmunka eszköztárának.

Úgy tűnik viszont, hogy a társadalmi élet más területein nem ennyire egyértelmű a helyzet. Magyarországon például ismét botrányok lengik körül az egyébként világszintű eredményeket produkáló úszósport világát.

Időről időre megszólalnak a sportág legkiválóbb képviselői is, hogy elpanaszolják, milyen testi-lelki és más abúzusok (köztük komoly pofonok is) érték őket, főképp gyermek- és tinédzserkorukban az uszodában, amelyek elkövetői az általuk oly nagyra tartott mesteredzők, sportvezetők, műszaki emberek voltak.

Az ügyekbe már név szerint is „belebukott” az úszószövetség volt elnöke, két mesteredző, egy masszőr, de az ügyek valószínűleg még további adalékokkal fognak gyarapodni.

Meddig marad a szőnyeg alatt?

A fizikai és verbális erőszak mindennapos példái mellett ráadásul jócskán előtérbe kerültek a leginkább szőnyeg alá söpört szexuális jellegű erőszak kérdései is. Az elhangzottak szerint az uszodák is gyakori helyszínei voltak hasonló (gyakran pedofil jellegű) eseteknek.

Sajnos, az egyház sem mentes ilyen, a szerepével nehezen összeegyeztethető problémáktól. Ferenc pápa „fájdalmának adott hangot” a francia katolikus egyházban történtek miatt. Mint ismeretes, egy 2018-ban felállított vizsgálóbizottság közel 3000 pedofil bűnesetet derített fel a francia egyházon belül, a szerb ortodox egyházban működő jól szervezett pedofil csoport ügye pedig az Európai Parlament előtt van, és a beterjesztők egyike szerint „egyház és a hatóságok közötti szinergia odáig jutott, hogy az állam gyakrabban kérdezi az egyházat, mint amennyire e vallási szervezet működését törvényeivel és jogszabályaival szabályozná”.

A hazai társadalom más, akár igencsak tekintélyes köreiről most ne is beszéljünk.

Vulin belügyminiszter a napokban magabiztosan kijelentette: „Garantálom, hogy egyetlen regisztrált pedofil sem marad szabadlábon, őket […] minden […] módon figyeljük. Mindenkire lecsapunk, akit rajtakaptunk.” (Szabad Magyar Szó)

Ha a kijelentéseit komolyan lehet venni, akkor ebben a kérdésben akár még előrelépésre is számíthatunk. Sok más kérdésben viszont, főképp az egyszerű átlagpolgár, jócskán találhat okot az aggodalomra.

BERETKA Ferenc