Megkérdeztük azokat a vajdasági magyar párt-, illetve mozgalomelnököket, akiknek a szervezete indul az április 3-ai köztársasági választásokon, hogy szerintük milyen kondícióban várja a vajdasági magyar közösség a választásokat.

Csonka Áron, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke (a VMDK az Együtt Szerbia győzelméért – Marinika Tepić koalíció listáján indul, amely az 5-ös számú):

– Erre csak részleges választ tudok adni. Nincsen lehetőségünk egy átfogó közvélemény-kutatást lefolytatni, ezért csak a saját, szubjektív terepi tapasztalataimról tudok beszélni. Sok az elvándorolt, csalódott, elfáradt, érdektelen ember. Jelentős részük alulinformált, nem is tudja, mi történik Szerbiában. A szerbiai nemzeti frekvenciával rendelkező médiumok és a Magyar Nemzeti Tanács által alapított médiumok, mint a Magyar Szó, Hétnap, Pannon RTV, Szabadkai Magyar Rádió stb. csak a kormányzati és a VMSZ-t dicsőítő álláspontokat közlik. Az ellenzékről, így a VMDK tevékenységéről is szinte csak a közösségi hálókon lehet tájékozódni. A helyzetünket az is nehezíti, hogy április harmadikán Magyarországon is választások lesznek, és a vajdasági magyarság inkább ezt követi nagyobb figyelemmel, mint azt, ami abban az országban történik, ahol él. Ami alapvetően nem baj, csak másnap ne lepődjön meg, ha kimegy az utcára, és azt tapasztalja, hogy időközben, míg ő nem figyelt, a honi pénztárcájából még többet kivettek, mint addig, és tovább romlott az életszínvonal. Ami viszont jó és biztató, az a sok pozitív energia és visszajelzés azok részéről, akikhez eljut a hír, hogy van választási lehetőség, mert a szerbiai ellenzék összefogott, és van magyar alternatíva is a VMDK részéről.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke (a VMSZ a 3-as szám alatt indul):

– Több tíz rendezvényen voltam jelen. Ahhoz, hogy ezt valaki érzékelje, elég, ha megnézi a fényképeket. A kondíció látszik a képeken. Ezek a rendezvények látogatottak, összefogottak, nagyon sok polgár mutat érdeklődést, jó hangulatúak, rengetegen fogalmaznak meg kérdést, felvetést. Egy inspiratív folyamat ez. Meglepően sok a fiatalember és ifjú hölgy. Ezt azoknak mondom, akik hajlamosak elsiratni a vajdasági magyar közösséget, hogy itt már fiatal nincs is, mindenki le is mondott saját magáról. Pont az ellenkezője tapasztalható a rendezvényeinken. Az összejövetelekre nem a sírás-rívás jellemző, az összejövetelekre a reális helyzetértékelés és reménykedés a jellemző. Senki sem akarja lehazudni a valóságot sem a nehézségekkel, sem az elmaradottsággal, sem azzal kapcsolatban, hogy akik elmentek, azoknak az elmenetele mindenkinek fáj. De nem ez az alaphangulat, és ilyen vonatkozásban különbözik ez a kampány azoktól, amiket megéltünk pár évvel ezelőtt. Időközben a világ is sokat változott. Régóta tudjuk, hogy máshol sem kolbászból van a kerítés. Azt látjuk, hogy máshol lassan olyan helyzetbe kerülnek, hogy már kerítés sem lesz, hogy az emberek reálisan gondolkodnak, hogy esetleg visszajöjjenek. Azt tapasztalom, és ez nem kincstári optimizmus, hogy egy pozitív hozzáállást, egy reményt sugalló alaphangulat van. Határozottan állítom, hogy a vajdasági magyarság hangulata, érzelmi kondíciója ma sokkal jobb, mint három-négy évvel ezelőtt. Ez nem a véletlen műve, hanem azért van, mert rengeteg országos szintű és nemzetpolitikai intézkedés volt, ami ide vezetett. A 14 ezer pályázat, a rengeteg oktatási-nevelési támogatás, a kollégium, a közösségi házak, templomok, iskolák felújítása csak jelentett valamit. Átbillent a történet, és én ennek örülök. Látom, hogy van, aki nem, de én mindenféleképpen örülök.

Sövény Ferenc, a Magyar Mozgalom elnöke (a szervezet a Moramo koalíció tagjaként indul a választáson, a 9-es szám alatt):

– A vajdasági magyarság nagyon megosztott. Sokan tapasztalják, hogy az a kép, amit a hatalmi pártok és az általuk irányított sajtó sugall, sokszor köszönőviszonyban sincs a valósággal. A középosztály majdnem teljesen eltűnt, egyeseknek szinte mindenre van pénzük, mások pedig egyik napról a másikra próbálnak túlélni. A fizetések és nyugdíjak növekedése nem követi az áremelkedést, ezért a reálkeresetek, az emberek bevételi forrásai mindinkább elapadnak. A korábbi évtizedekben motiváltak voltunk, hogy egyre közelebb kerüljünk Európához, annak értékihez és életszínvonalához, ám az utóbbi tíz évben – főként a magyarországi médiában uralkodó Brüsszel-ellenesség hatására – ma már mindinkább eltávolodunk, sokan úgy gondolják, jobb nekünk az unió nélkül. Közben meg látjuk, hogy gyerekeink, unokáink, de sokunk szülei és nagyszülei is a „romlott nyugaton” próbálják megtalálni a szerencséjüket. Sajnos a létszámunk folyamatosan csökken. A vajdasági magyarságnak egyre inkább csak szimbolikus jelentősége van. Közben próbálják velünk elhitetni, hogy „ennek a közösségnek igenis van súlya” és hogy az „országos politikában is tényezők vagyunk”. Azt sulykolják, hogy mindenkinek ugyanarra a pártra kell szavaznia, mert ez adja meg a közösség súlyát. Ez az egyik legnagyobb hazugság, amit el akarnak hitetni velünk! Nyilvánvaló, hogy az itt élő magyarok helyzete a Belgrád–Budapest tengelyen való politikai mozgások – régebben csatározások, most már együttműködés – függvényében változik pozitív vagy negatív irányba. Ezért fontos hangsúlyozni, hogyha sokszínűbb a vajdasági magyar politizálás, és nemcsak a nemzeti opcióban gondolkodunk, akkor az csak hozzáadhat értéket a vajdasági magyar érdekképviselethez, de semmiképpen sem vehet el belőle.