Meglehet, a sok kilőtt orosz golyó közül eltalálta az egyik

Írásom pillanatában már majd három hete tart az orosz invázió Ukrajnában. Sajnos, az agresszoron kívül szinte mindenki tisztában van azzal, hogy a háború (vagy nevezzük úgy, ahogy Putyin és a leghűségesebb követői: „különleges katonai művelet” vagy „harc a neonácik ellen”) értelmetlen, semmit sem tud megoldani. Lehetne részletesen is taglalni mind az orosz vezetés, mind pedig az Európában levő államok álláspontját (persze, ez nem vonatkozik a háborúban részt vevő Oroszországra és Fehéroroszországra), de először a TASZSZ által az invázió kezdetén megjelentetett közlemény egy részét idézem:

„Február 24-én reggel Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentette katonai hadművelet megkezdését Ukrajnában. Az államfő szerint Moszkva az ország »demilitarizálására és denácizálására« fog törekedni, de fegyverletételre is felszólította az ukrán hadsereget. Az orosz vezető hangsúlyozta, hogy Moszkva tervei között »nem szerepel ukrán területek megszállása«…”

„…Később a védelmi minisztérium közölte, hogy hatástalanították Ukrajna katonai infrastruktúrájának 74 földi objektumát, beleértve a légibázisokat és a légvédelmi rendszereket…”

Amennyiben valaki meg szeretné ismerni a minden nap frissített hivatalos orosz szöveget, még megtalálhatja Военная операция РФ на Украине. Что известно к этому часу1. (Az Orosz Föderáció katonai hadművelete Ukrajnában. E pillanatig ezt tudjuk) címmel. Ahogyan már említettem, Európában (kivéve az említett országokat) mindenki állítja: Oroszország az invázióval agressziót követett el, háborút kezdett Ukrajna ellen. Magyarországgal az a problémám, hogy az invázió napjának délelőttjén a köztévé adása közben az egyik, önmagát külpolitikai szakértőnek tartó (a kormány és a kormányfő kegyence) nagy hangon bejelentette, hogy Ukrajna megtámadta Oroszországot, de még aznap – ha hiszik, ha nem – ennek minden nyoma eltűnt (a közösségi oldalakról, a YouTube-csatornákról, a köztévé honlapjairól), így még én is, aki látta ezt az adást, azt hihetném, hogy valaki le akarja járatni a Magyarországon jelenleg hatalmon levőket.

Talán a legborzasztóbb, hogy a putyini illiberalizmus anyaországi és szerbiai fő követői teljesen érthetetlenül „pávatáncot járnak”. Mert hogyan lehetne másként értelmezni például a magyar miniszterelnök kijelentéseit: „…téved, aki úgy gondolja, hogy képes minket megvédeni a NATO…2. (2022. március 4.), illetve a kormányának tagja, a hadügyminiszter szavait, aki, szinte biztos, mindenben egyeztet a „főnökkel”): „…szükségünk van a NATO-szövetségeseinkre, hogy megvédjük az országot…” 3. (2022. március 6.). Mindezt Aleksandar Vučić, Szerbia köztársasági elnöke valahogyan hasonlóan kezelte, mert előbb megvárta a Népképviselőház elnökének, Ivica Dačićnak igencsak magvas nyilatkozatát: …Szerbia nem csatlakozhat Oroszország semmilyen elítéléséhez és a vele szemben alkalmazott szankciókhoz, mert azok az államok, akik ezt elvárják, nem segítettek 1999-ben, amikor Szerbiát bombázták…4., majd azt követően „durcás kisgyerek” módjára világgá kiáltotta: …Én akkor fogom Oroszországot elítélni, miután Zelenszkij elítéli a NATO szerbiai agresszióját…4. Csakhogy egy nap alatt valami nagyon megváltozott, mivel Szerbia Nemzetbiztonsági Tanácsának ülését követően már ezzel állt ország-világ elé: „…A nemzetközi jog szemmel látható tiprását és Oroszország barbár támadását a demokratikus Ukrajna ellen azonnal be kell szüntetni…” 5. Ugyan kicsit szépítgette a mondottakat, hogy ő nem támogat (és persze, Szerbia sem) semmilyen szankciót Oroszország ellen.

Remélem, elegen rádöbbennek arra – amit én eddig sem titkoltam –, hogy szertefoszlik a rózsaszínű köd az illiberális társadalom fogalma körül, és láthatóvá válik, hogy az semmi más, mint a korrupcióval átszőtt autokratikus és diktatórikus társadalmak „beceneve”.

Ami biztos, április 3-án Magyarországon és Szerbiában is tehetünk valamit ezek ellen. Én egyik helyen biztosan nem szavazok a Fidesz–KDNP pártszövetségre, a másikon pedig a Szerb Haladó Párt köré csoportosuló koalíciót alkotó egyik pártra sem, de tőlem a Szerbia eddigi elnökének tisztségében tetszelgő egyén sem kapja meg a támogatást. Azt nem árulom el, mely számokat fogom bekarikázni, a lelkiismeretem szerint fogok dönteni, és erre kérek mindenkit, minél többen jelenjenek meg, mert ez az utolsó pillanat (legalábbis az én életemben), hiszen a fiatalok jövőjéről lesz szó!

BALLA Lajos