„Másoknak, akik olyan országokban élnek, amelyek rosszabb helyzetben vannak, mint mi, az a fő gondjuk, hogy a tengerre menjenek. Jól van, menjenek csak a tengerre, aztán majd fürödnének télen, csak azt nem tudom, hogy hideg vagy meleg vízben?!?”

A fenti szavak a belgrádi körgyűrű egyik szakaszának megnyitóján hangzottak el a múlt héten, természetesen országunk mindenhez értő vezetője, Aleksandar Vučić szájából. Hogy mi köze van neki a fővárost elkerülő útszakasz megépítéséhez? Fogalmunk nincs. De az államfő erről beszélt. Meg arról, hogy „folyamatban van a télre való felkészülés, de gondokat okoz, hogy naponta változik a földgáz ára, noha megteszünk mindent, ami tőlünk telik, de ezek kilátástalan küzdelmek”. Merthogy: „Az ezer dollár és a kétezer dollár közötti különbség számunkra a tizenöt- és a harmincmillió euró közötti különbséget jelenti naponta télen, ezt Önöknek is szem előtt kell tartani, amikor a tőzsdén vásárolunk. Na most, hét nap szorozva ennyivel, az tizenötmillió euró. Tudják, hogy nyafogtam és sírtam, amíg Hszi elnök nem segített rajtunk, mert havi szinten 10–12 millió dollárnyit véreztünk el, itt meg hét nap alatt elfolyik százmillió. Tudom, hogy ez az egyszerű embereket nem érdekli, de bennünket érdekel, mert az államunk vérzik.”

És akkor most itt álljunk meg egy pillanatra. Az iménti idézet nincs kiragadva a szövegkörnyezetéből, a tudósítások szerint Aleksandar Vučić ezt mondta. Egy útszakasz átadásán. Tegyük félre, hogy ennek a zagyvaságnak semmi köze nincs egy út átadásához, még ha nem is egy jellemzően alkalmi beszédről van szó. Sokkal, de sokkal nagyobb baj, hogy ennek a szózuhatagnak semmihez nincs semmi köze. A józan észhez a legkevesebb. Egyrészt: mi köze van köztársasági elnökünknek ahhoz, hogy ki akar tengerre menni? Másrészt: hogyan függ össze a polgárok nyaralási szándéka a földgázkészletezéssel? Harmadrészt: a polgár eddig úgy tudta, hogy Aleksandar Vučić éppen két héttel korábban zsírozta le Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a gázszállítások dolgát. Idézzük fel: május 29-én Vučić diadalittasan jelentette be, hogy a telefonos egyeztetést követően „rendkívül kedvező megállapodást kötött” Putyinnal a gázszállításra, a szerződés három évre szól, az ár „telente tízszeresen olcsóbb lesz, mint Európa más országai számára”. Hozzátette, hogy a Gazprommal már csak a szükséges mennyiséget kell letárgyalni, de ő már írt is az orosz cégnek ebben az ügyben. Hozzátette: Putyin azt mondta, bármikor hívhatja, ha úgy látja, hogy arra van szükség…

Arról is beszélt, hogy ezer köbméter gáz ára jelenleg 340–350 dollár körül mozog, de várhatóan 310–408 dollár lesz a legrosszabb esetben – igen, pontosan ezeket a számokat említette! –, de belekeverte a kőolaj árát is (merthogy a megállapodás annak az árához köti a földgázét), aztán megismételte, hogy a leszállítandó mennyiségről kell már csak megállapodni a Gazprommal, „de ha mindaz megvalósul, amiben Putyinnal megállapodtunk, Szerbia számára biztosított lesz a téli gázellátás”, amiért tízszer–tizenkétszer kevesebbet kell majd fizetni, mint más európai országoknak. Vučić olyasmit is mondott, hogy mindaz, amiről Putyinnal egyeztetettek, összesen 2.2 milliárd köbméter földgáz vásárlását teszi lehetővé, Szerbiának pedig mintegy nyolcszázmillióra van szüksége.

Elnök úr, mikor tetszett hazudni?

A két hét különbséggel tett két nyilatkozat ugyanis szöges ellentétben áll egymással. Vagy a május végi nyilatkozat igaz, miszerint minden a legnagyobb rendben van, Putyinnal sikerült nyélbe ütni az üzletet, a szükséges gázmennyiség sokszorosa érkezik Szerbiába, igencsak kedvező áron és mindenki nyugodtan várhatja a telet, vagy a június közepén mondottak, hogy a beszerzés is bizonytalan, az ár is, a mennyiség is, mindmegfagyunkatélen, és elnökünknek Hszi Csi Ping segítő kezére lesz megint szüksége, hogy kihúzzon bennünket a bajból.

És ha már a kínai államfő szóba került, nem árt emlékeztetni arra is, hogy Vučić egy május elejei televíziós nyilatkozatában kissé megfeledkezve magáról kinyögött némi igazságot is, amikor kicsúszott a száján, hogy Szerbiában a legnagyobb befektetőnek az Európai Unió számít, nem pedig Kína, és nem Oroszország. Legnagyobb befektetőnek lenni pedig annyit tesz, hogy onnan jön a legtöbb pénz. És nem mellesleg: a legtöbb vissza nem térítendő és kedvezményes kamatozású hitel is. Vissza nem térítendő kölcsönt Kína nem ad. Oroszország sem. Csak hát „Brüsszel” állandóan azt firtatja, hogy mire megy el a pénze, Peking meg Moszkva pedig nem fordít erre különösebb figyelmet…

Na de ezek olyan „apróságok”, amelyekkel a szerbiai átlagpolgár nem fárasztja magát. Azért viszont nagyon tud haragudni, hogy már megint minden megdrágult.

A rossz hírünk az, hogy ez még csak a kezdet. Még ha nem is terheljük le az olvasót a gazdasági adatokkal, annyit nem árt elmondani: baj van, egyre nagyobb az államadósság, a dinár–euró árfolyam azért olyan mozdulatlan, mert a jegybank mesterségesen tartja stabilan az árfolyamot, emiatt jelentősen csökkentek az ország devizatartalékai, mindeközben a gazdasági növekedés nem igazán mutatkozik. És mindennek még semmi köze sincs az ukrajnai háborúhoz, sokkal inkább ahhoz, hogy az állam eszméletlen pénzeket önt a Szerbiai Villanygazdaságba, a Srbijagasba és hamarosan a Telekomba is. És ezek a pénzek nem valaminek a megvásárlására mennek ezekhez a cégekhez, hanem azért, hogy elfedjék a bajokat. Szakértők szerint a Szerbiai Villanygazdaság akkora bajban van, hogy az várhatóan áramkimaradásokat fog eredményezni az őszi-téli időszakban, ugyanis nem végezték el a szükséges nagyjavításokat az elmúlt időszakokban, így eleve kisebb lesz az áramtermelés.

Aggódni tehát bőven van miért. Az azonban nem világos, miért az elnökünk, hogy az átlagpolgárnak kell ezek miatt a dolgok miatt aggódnia. Nem az átlagpolgár dolga karbantartani a legnagyobb állami vállalatokat, biztosítani azok üzemszerű működését. Nem az átlagpolgár dolga kialkudni a legjobb gázárat a világpiacon.

Persze, az átlagpolgárt sem kell védeni, elvégre éppen ő tartotta hatalomban ezt a figurát. És ha most fogja a fejét, és nem tudja eldönteni, hogy az elnök úr megzavarodott-e, vagy csak simán hazudik, az is az átlagpolgár dolga.

De már nem nagyon tehet semmit. Legfeljebb felkészül az érkező télre.

KOCSÁNYOS Pálma