Gondolatok Ferenc pápa beszédéből a fiatalokhoz Budapesten (II.)

„A csend az a talaj, amelyen áldásos kapcsolatokat lehet ápolni, mert lehetővé teszi, hogy Jézusra bízzuk azt, amit megélünk, hogy arcokat és neveket vigyünk Eléje, hogy aggodalmainkat Őrá bízzuk, hogy bemutassuk Neki barátainkat, és elmondjunk értük egy imát.”

„A csend lehetőséget ad arra, hogy elolvassuk az evangélium egy-egy oldalát, amely az életünkhöz szól, hogy Istent imádva a szívünkben békét találjunk. A csend lehetővé teszi, hogy kézbe vegyünk egy olyan könyvet, amelyet nem kell elolvasnunk, de amely segít abban, hogy az emberi lélekben olvassunk, segít a természetet megfigyelni, hogy ne csak az ember által készített dolgokkal kerüljünk kapcsolatba, és felfedezzük a minket körülvevő szépséget. De a csend nem arra való, hogy a mobiltelefonokra és a közösségi médiára tapadjunk, mert az élet a világban történik, nem egy képernyőn folyik. Kérlek titeket: az élet valódi, ne tegyétek virtuálissá az életet…”

A  csend az ima ajtaja, az ima pedig a szeretet ajtaja

„Dóra, mert úgy beszéltél a hitről, mint egy szerelmi történetről, és a te tapasztalatod, amivel ebben a szerelmi történetben mindennap szembesülsz a kamaszkor nehézségeivel, de tudod, hogy van Valaki veled, van Valaki érted, és ez a Valaki, Jézus, nem fél attól, hogy veled győzze le az összes akadályt, amivel találkozol. Az ima segít ebben, mert az párbeszéd Jézussal, ahogy a szentmise is találkozás vele, a gyónás pedig az az ölelés, amit tőle kapsz. Liszt Ferenc, a ti nagy zeneszerzőtök jut eszembe. Zongorájának tisztítása közben találtak néhány rózsafüzérszemet, amelyek talán beleestek a hangszerbe, és eltörtek. Ez egy olyan nyom, ami arra enged következtetni, hogy egy-egy kompozíció vagy fellépés előtt, vagy talán egy rövid, elszórakoztató zongorajáték közben is imádkozni szokott: az Úrral és a Szűzanyával beszélt arról, hogy mit szeret, művészetét és tehetségét imádságba helyezte el. Az imádkozás nem unalmas. Mi tesszük azt unalmassá. Az imádság egy találkozás, találkozás az Úrral, és ez szép! Amikor imádkozol, ne félj Jézus elé vinni mindazt, ami a belső világodban zajlik: a szeretetedet, félelmeidet, problémáidat, elvárásaidat, emlékeidet, reményeidet, még a bűneidet is. Ő megért mindent. Az imádság az élet párbeszéde, az imádság élet.”

Az igazság bátorsága

„nem azt jelenti, hogy megmutatod, hogy soha nem félsz, hanem hogy megnyílsz, és megosztod gyarlóságaidat az Úrral és másokkal, anélkül, hogy elrejtenéd, anélkül, hogy másnak mutatnád magad, anélkül, hogy álarcot viselnél. Az Úr, ahogy az evangélium minden oldalon elmondja nekünk, nem rendkívüli emberekkel tesz nagy dolgokat, nem, hanem valódi emberekkel, a korlátainkkal, mint mi. Ezzel szemben azok, akik a saját képességeikre hagyatkoznak, és a látszat szerint élnek, hogy úgy tessen, a helyükre kerültek, távol tartják Istent a szívüktől, mert csak magukkal foglalkoznak. Jézus a kérdéseivel, a szeretetével, a Lelkével mélyünkre hatol, hogy igaz emberekké tegyen minket. És ma nagy szükség van az igaz emberekre! Mondok nektek valamit, tudjátok mi a veszély ma? Hamis embernek lenni.”

A missziós buzgalmat elaltatja biztonságos és kényelemes életünk

„Íme, ez a felhívás: vegyük kezünkbe sorsunk azért, hogy segítsünk a világot békességben élni. Mindannyian tegyük fel magunknak a kérdést, hogy mit teszek másokért, mit teszek a társadalomért, mit teszek az egyházért és mit teszek az ellenségeimért? A saját érdekeimet szem előtt tartva élek, vagy kockáztatok másokért, érdekeimre nem gondolva? Kérem, tegyük fel a kérdést, hogy mennyire vagyunk hálásak, hogy mennyire vagyunk képesek Jézus példája szerint szeretni, azaz szolgálni, vagyis szeretni és szolgálni.”

Engedjük meg, hogy Jézus kezében legyünk: ez elég!

„János evangéliumában, a 6. fejezetben van egy gyönyörű eucharisztikus történet, amelynek középpontjában egy fiatalember áll. Egy fiatalember, aki a tömegben Jézust hallgatta. Valószínűleg tudta, hogy ez sokáig fog tartani, és előrelátó volt: ebédet vitt magával. Hoztatok magatokkal szendvicset?… Ő pedig ebédet hozott. Jézus együtt érzett a tömeggel – mintegy ötezren voltak –, és jól akarja lakatni őket, ezért a maga módján tesz fel kérdéseket a tanítványoknak, hogy felszabadítsa energiáikat. Megkérdi egyiküket, hogy miként lakassa jól a sokaságot, és egy »könyvelői« válasz érkezik: »Kétszáz dénár árú kenyér sem elég, hogy csak egy kevés jusson is mindenkinek.« Mintha azt mondaná: ez matematikailag lehetetlen. Eközben egy másik meglátja ezt a fiút, és megjegyzi, de ismét pesszimista: »Van itt egy fiú, akinek van öt árpakenyere és két hala, de mi az ennyinek?« Ennyi azonban, az az öt kenyér és a két hal, elég Jézusnak, hogy véghez vigye a kenyérszaporítás híres csodáját. Mi mindannyian elég vagyunk Jézusnak, apró dolgainkkal, még a bűneinkkel együtt is. Akkor hát mit kell tennünk? Engedjük meg, hogy Jézus kezében legyünk: ez elég!”

Nagy dolgokra vagyunk teremtve

„Az evangélium azonban nem említ egy részletet, amit a mi képzeletünkre bíz: hogyan vették rá a tanítványok azt a fiatalembert, hogy odaadja mindenét? […] Az a fiú, akinek volt saját ebédje, bízik, mindent odaad, semmit sem tart meg magának. Azért jött, hogy Jézustól kapjon, és azon kapja magát, hogy ő az, aki Jézusnak ad. De így történik meg a csoda. A megosztásból születik: a Jézus által véghez vitt megsokszorozás akkor kezdődik, hogy az a fiatalember megosztja vele és másokkal azt, amije van. Annak a fiatalembernek a keveséből Jézus kezében sok lesz. Íme, ide vezet a hit: az adakozás szabadságához, a nagylelkűség lelkesedéséhez, a félelmek legyőzéséhez, az önmagunk kockára tételéhez! […] Segítsünk egymásnak elhinni, hogy szeretnek minket, és értékesek vagyunk, hogy nagy dolgokra vagyunk teremtve. Imádkozzunk ezért, és bátorítsuk egymást ebben!”

Tallózta: HARMATH Károly OFM