Valószínűleg önöknek is feltűnt, hogy az utóbbi időben mindenki és állandóan védekezik, vagy megvédenek bennünket valamilyen veszélytől. Egy ilyen újabb keletű divatos veszély az erőszak. Az erőszak fokától függően valóban lehetne veszélyről beszélni, de hogyan reagáljunk, és minek minősítsük azt, amikor hűvös nyári kerthelyiségben az asztaltársaság ránk erőszakol még egy korsó sört, vagy otthon a gyereknek erőszakkal kell megennie a spenótot? Viszont olyan gyakran hallunk róla a közéletben, a sajtóban, hogy szinte már ott is látjuk, észleljük az erőszakot, ahol nincs.

Az erőszakot tulajdonképpen – megengedjük. Alkalmat és lehetőséget adunk arra, hogy erőszakoskodjanak velünk. Tehát nem védekezni kell ellene, hanem lehetetlenné tenni. Egy nagyon-nagyon régi és semleges példát mondok most ezzel kapcsolatban. Középiskolás koromban volt egy nem szigorú, hanem erőszakos tanárunk. Addig nem hagyott békén, és nem adott jó osztályzatot, amíg nem úgy csináltuk meg az adott feladatot, ahogyan ő akarta. Aki például nagyszerűen elkészítette a házi feladatot, de nem húzott margót a füzetlapon, annak nem vette figyelembe a munkáját, és nem is osztályozta le. Persze hogy ránk erőszakolta, és végül fegyelmezetten húztuk a vonalat, a margót a füzetlapok szélén. Igaz, próbáltunk úgy tiltakozni a tanári erőszak ellen, hogy a margó vonalát a füzetlap közepén vagy csak néhány milliméterre a lap szélétől húztuk, amit ő természetesen nem ismert el. De más tekintetben is akaratos és erőszakos volt, ezért megpróbáltunk tiltakozni az erőszak ellen. Azt tettük, hogy amikor bejött az órára, felálltunk, de nem ültünk le még a parancsszavára sem. Az egész órát végigálltuk szótlanul. Ő 5-10 percig bírta ezt, aztán dühösen távozott az osztályból – és többé vissza sem jött.

Gyakran az állam is ránk erőszakol olyan rendeleteket és törvényeket, melyek ellen később kénytelenek vagyunk tiltakozni. Egyszerűbb lett volna, ha nem engedjük meg a törvény vagy a rendelet meghozatalát. Az erőszak láthatatlan, de nagyon sok helyen ott lehet, és ott is van, kezdve a családtól, az iskolától egészen az államhatalomig. Ott van – de nem kötelező! Sajnos a szülők, tanárok, az állami szervek, a politikusok gyakran élnek vele. Tudjuk, tűrjük és hagyjuk. Ha néha elő is fordul tiltakozás, azt is általában az ellenzék vagy némely szakadár csoportok szervezik. A nép egyszerűen csak tiltakozik. A közvélemény felháborodva tiltakozik az úgynevezett guruló dollárok miatt, noha tudjuk, hogy voltak és vannak is guruló forintok, dinárok, rubelek.

És most, amikor a veszélyről, a veszély elhárításáról beszélünk, állapítsuk meg azt is, hogy a veszély magától is jöhet, de elő is lehet idézni. Ki idézte elő, hogyan és miért? Erre talán csak azzal a régi tréfával lehetne reagálni, amikor a két összeakaszkodott kisfiút felelősségre vonták, hogy ki kezdte a verekedést. A válasz az volt, hogy akkor kezdődött, amikor az a másik fiú visszaütött.

NAGY Nándor