Kezdő iskolapszichológusként egyik első témakör, amibe jobban belemerültem, az az iskolaérettség volt. Valószínűleg azért történt így, mert a helyzet rögtön az elején úgy alakult, hogy viszonylag nagyszámú gyereket vizsgáltam egyszerre. A községben nagyon kevés szakmunkatárs dolgozott ekkor, viszont már előírás volt a leendő elsősök tesztelése. A képességek és készségek vizsgálata elvileg a pszichológus munkakörébe tartozik, de az iskolérettségi tesztelést a pedagógus is lefolytathatja, ha az előírt képzést elvégzi.

Huszonöt évvel ezelőtt nagyjából éppen kétszer annyi diák járt az általános iskoláinkba, mint most, s mivel kevesen voltunk, előfordult, hogy tavasszal több mint 200 óvodást teszteltem a topolyai és a kishegyesi községben. Ilyen módon elég sok értékes adathoz jutottam, s az adatokat örömmel elemezgettem.

A szabványosított tesztnek két populációra voltak ún. normái, vagyis meghatározott értékei, ami alapján el lehet dönteni, hogy a leendő elsős iskolaérett-e, s ha igen, akkor kiemelkedően teljesít, átlagosan vagy átlagon alul. Természetesen a teszthelyzet ezenfelül rámutat arra is, hogyan viselkedik a leendő diák egy ismeretlen helyzetben, milyen a figyelme, az érdeklődése stb. A két populáció, ami az eredeti, országos, nagymintás szabványosítás idején különbözően teljesített, a városi és a falusi gyerekek voltak, a falusi gyerekek ugyanis átlagban gyengébben teljesítettek, ezért a teljesítményhatár az ő számukra lejjebb volt, illetve van ma is, mert ugyan létezik egy újabb tesztcsomag, de többnyire a régi van használatban.

Azok az adatok, amiket én elemeztem a környékbeli hétévesek mintáján, ilyenfajta különbséget nem mutattak ki, ugyanakkor a fiúk és a lányok eredményei szembeötlően és statisztikailag hitelesen különböztek egymástól. Az adatokat később is gyűjtöttem a kollégáktól, még akkor is, amikor már minden iskolának megvoltak a saját szakmunkatársai. Ezek az adatelemzések is ugyanúgy kimutatták a fiúk gyengébb teljesítményét. Ha abból indulunk ki, hogy érettséget mérünk, akkor elkönyvelhetjük, hogy a fiúk érési görbéje másként alakul, ezért átlagban hátrányosabb startpozícióból indulnak, mint a lányok. Egy kezdő fejével még olyan is eszembe jutott, hogy miért nem eltérő a fiúk és lányok beiskolázási kora. Még próbáltam is kiszámítani, hogy „hány hónap különbség” van az érettségben, de nem voltak meg mindig a születési adatok, ezért ezt nehéz lett volna, de bizonyos jelek arra utaltak, hogy ez kb. fél év lehet iskolakezdéskor. Felmerült bennem a kérdés, hogy miért nincsenek a fiúknak és a lányoknak akkor különböző szabványosított normái, hiszen például a nyolcadikosok számára elkészített képességteszten, ami a pályaorientációt hivatott segíteni, bizony vannak. Tehát még 15 éves korban is léteznek különbségek, legalábbis abban, amit mérünk. Ma már nem gyűjtöm ezeket az adatokat, sokkal kevesebb gyereknek az iskolaérettségét vizsgálom tavasszal, de még a kisszámú minta is ugyanezt mutatja.

A szerbiai oktatás általános iskolai záróvizsgás rendszere szintén rámutatott erre a jelenségre, itt ugyanis minden évben az iskolák megkapják a szabványosított, egységes eredmények kimutatását. A lányok nemcsak jobb jegyekkel rendelkeznek, hanem az ún. kisérettségin is jobb teljesítményt érnek el országosan. Anyanyelvből egészen elképesztő ez a különbség, de még matematikából is jobbak.

Hogy ez egy fajsúlyos probléma, az is mutatja, hogy a PISA-tesztelés háromévenként felvett adataiból mindig kimutatják, hogy egy-egy országban eltérnek-e az adatok a fiúk és lányok között, és a jó oktatási rendszer ismérve, hogy nem térnek el, hiszen az iskolai oktatástól független képességteszteken (intelligencia, IQ) a fiúk és a lányok átlagban egyformán teljesítenek. Sok mindent tematizálnak a szerbiai oktatásban, erről viszont nincs párbeszéd, teljesen tabunak számít, pedig objektíven kimutatható problémáról van szó. A következmények már mintegy tíz éve tetten érhetőek a felsőoktatásban is, ahol a diákok aránya most is 60/40 százalék, csak most a lányok javára, a múlt század végén még fordítva volt.

Miért is probléma az, ahogy nincs egyensúly az iskolai teljesítményben a nemek tekintetében? Az iskolarendszerünk jócskán a külső motivációra épít, amit az osztályzatokon keresztül valósít meg. A gyengébb osztályzatok frusztrációhoz vezetnek, az pedig agresszióhoz. Ott és akkor, vagy máshol és később. Ez az aránytalanság és a gyors fordulat véleményem szerint összefügg azzal is, hogy az oktatás, az egyetemi diplomák jócskán leértékelődtek egy, még mindig férficentrikus társadalomban, ahol a döntéshozásban a férfiak dominálnak, és bár akár tudattalanul is, leértékelik azokat a területeket, ahol gyengébben teljesítenek. Számtalan területen okoz társadalmi feszültségeket az, aminek a gyökereinél sok mindent tehetnénk. Az egyenjogúságra való törekvésünknek az élet minden területén érvényesülnie kellene. Sajnos nem beszélünk eleget arról, hogy az egyenjogúság nem uniformizálást jelent, nem egyformáknak kell lennünk, hanem egyenlő jogokkal kell rendelkeznünk. Ez pedig idő- és energiaigényes követelmény.

Minden elemzés akkor ér valamit, ha elgondolkodunk azon, hogy miként lehetne orvosolni, ebben az esetben hogyan lehetne ezt az egyensúlyvesztést felszámolni. Elég nyilvánvaló, hogy nem mennénk vissza a múltba, és választanánk szét a fiúkat és a lányokat, de az eltérő fejlődési szükségleteket jó lenne végre figyelembe venni. Úgy a fiúknak, mint a lányoknak jóval több mozgásra van szükségük a beiskolázás idején, s annak hiányát a fiúk sínylik meg jobban. A korai osztályzással a külső megerősítést kondicionáljuk, ezzel megint előnyt kovácsolva a lányok számára, hiszen az evolúció során a megfelelés kényszere sokkal inkább sújtotta a nőket. Az egészet még az is bonyolítja, hogy véletlenül sem szabadna akkor dichotómikusan (szigorúan két csoportra osztva) szervezni foglalkozásokat kötelezően lányoknak és fiúknak, félő, hogy sokan így értelmeznék. Olyan hozzáállásra lenne szükség, amit jelen időben gyakorlatilag széles társadalmi szinten elképzelhetetlen. Mint sok mindent mást is, mikroszinten, egy adott helyen, jó nagy energiabefektetéssel, tudatos hozzáállással, kitartással, összefogással, elhivatottsággal akár meg is lehet valósítani.

MENGYÁN PLETIKOSIĆ Ildikó