Nyelvünkben ismert a bérelni ige, a bérlés, a bérbe adás és bérbe vétel, de említhetjük a bérleményt, a fő- és albérlőt is akár. Mi több, újabban már béranyáról is hallani. Azt a jelenséget azonban, ami decemberben – meg a jelek szerint korábban is – Szerbiában történt, nem igazán ismertük. Nyilván meg kell szoknunk, hogy egyre újabb fogalmakat ismerünk meg az itteni, egyre gyakoribb szavazások, illetve választások alkalmával, eljutottunk ugyanis most már a „bolgár vonattól” a bérszavazókig. Azokig a szerencsétlen emberekig, akik aprópénzért is voksolnak – akár külföldön is.

A behozatali választók

Tavaly december 17-én kellett először szembesülnünk azzal a ténnyel, hogy autóbusz-karavánok szállítják a szavazóhelyekre a polgárokat, akik külföldiek is, meg idevalósiak is, hiszen a kettős állampolgárság intézménye közismert az egykori Jugoszlávia önállósult egykori tagköztársaságainak lakói számára. A legtöbben élnek is ennek az előnyeivel. Nekünk, vajdaságaiknak (magyaroknak és nem magyaroknak) ugyancsak nem kell mesélni a szomszédos államok által kibocsátott útlevél vagy személyi igazolvány nyújtotta előnyökről. Azért sem, mert a szomszédos országok többsége tagja az Európai Uniónak, így az ilyen úti okmány például lehetőséget nyújt a munkavállalásra az EU-ban. Számos nem magyar nemzetiségű ismerősöm és barátom ment például magyar vagy horvát útlevéllel Németországba, Ausztriába dolgozni. A szerb útlevéllel rendelkező „ideiglenesen külföldön munkát vállalt polgártársaink” – ahogy annak idején nevezték a gastarbeitereket – ebben a tekintetben ma már kisebbségben vannak.

Na de mi van a boszniai állampolgárokkal, akik tavaly decemberben Belgrádban szavaztak? Akik több tíz autóbuszon érkeztek nemzetük fővárosába, hogy a helyhatósági választásokon voksoljanak? Akiknek tényleges vagy fiktív lakcímük is van Szerbiában, illetve Szerbiában is? Az államelnök ezzel kapcsolatban érdekesen nyilatkozott: „Van lakcíme a Boszniai Szerb Köztársaságban és Újvidéken is? Na és?” Jogilag tehát nincs gond. Lehet ugyan jogászkodni, de a Belgrádi Egyetem Jogi Karának egykori legjobb diákjával – aki most államelnöki minőségben ítélkezik – nehéz vitába szállni. A vendégszavazók pedig tudták, hogy melyik sorszámot kell bekarikázni. A szavazóhelyre ugyan vendéglátóik vezették vagy vitték el őket, csoportosan, szervezetten, de ettől még szép belgrádi kirándulásként marad meg emlékeikben ez a decemberi vasárnap. Na meg anyagilag sem jártak rosszul: nemcsak ebédet, hanem napidíjat is kaptak, az utazás pedig ingyenes volt.

„Nem megengedett”

Csupán Európának, illetve az Európai Uniónak és az ODIHR elnevezésű, a választások szabályosságát vizsgáló szakmai testületének voltak észrevételei, illetve kifogásai, amiket megfogalmaztak a szakértők, dokumentumba foglaltak, amiből aztán határozat lett az Európa Tanácsban. Szerbiának uniós tagjelöltként illene megszívlelnie (elfogadnia, alkalmaznia) az abban megfogalmazott egyértelmű javaslatokat. Belgrádban ezzel szemben mintha nem értenék, mit akarnak az európai szakértők. Mintha értelmezési gondjaik lennének az állami vezetőknek. Persze az ellenzék sem egységes, nem tudnak összefogni és közösen indulni az esetleg megismételt fővárosi választásokon. Még abban sincs egyetértés, hogy a jelenlegi szabályok szerint kiírt szavazáson induljanak-e…

Pedig sok a baj, sok az európaiak által „nem megengedettnek” nevezett körülmény, hiszen a sajtó függetlensége, az államfő aktív szerepvállalása a kampányban, az esélyek egyenlőtlensége mind-mind olyan kérdés, amelyre nincs érdemleges válasz. Mi több, az államelnök legutóbb éppen egy kampánygyűlésen alázta meg tapsoló, őt éljenző híveit: „Ha a nevem nem lesz a listán, ki szavaz majd rátok? Ezt a kérdést tegyétek fel magatoknak!”

Aztán robbant a bomba, hiszen a fővároshoz közeli Mala Krsna nevű település lakóit tízesével szállították Belgrádba, ahol a lakcímbejelentést követően személyi okmányokkal is ellátták őket, így a hamarosan sorra kerülő belgrádi helyhatósági választásokon már fővárosi lakosokként – jogosan – szavazhatnak. És szavaznak is majd, mivel azt is tudják, hogy kinek a nevét kell bekarikázni.

Import és export

A szavazópolgárok „áthelyezése” tehát folytatódik. Smederevo (Szmedrova, Szendrő) városában úgy tudják, hogy a voksolási joggal rendelkező lakosok egy részét Belgrádba, a másik részét pedig Velika Plana városába irányítják. Ugyanolyan alapon. Ez ugyan a hatályos jogrendszerben okirat-hamisításnak számít ugyan, de ki törődik ezzel az aprósággal? Mi több, alighanem felfedezhették a hatalmi párok a tyúk ganéjában azt a bizonyos aranyeret. A szavazók importálása mellett szóba kerülhet az export is. Először Boszniába, a csupán Szerbia által elismert Boszniai Szerb Köztársaságba szállíthat ki a belgrádi hatalmi szavazókat, hiszen bőven akad errefelé onnan menekült vagy áttelepült felnőtt lakos. Aztán fejleszthető is ez a szavazókivitel: a többi szomszédos országba is szállíthatunk bérszavazókat. Akár napi 17 eurónak megfelelő összegért is vállalják a feladatot a (szerencsétlen) honpolgárok. Csupán a szükséges dokumentumokat kell rendezni, azt pedig a bedarált állami hivatalok, a rendőrség, a községek hivatalai ellenkezés nélkül megcsinálják. Etika, erkölcs, törvények itt nem játszanak semmilyen szerepet. Ez is a mostani aranykor hozadéka.

Európa pedig majd nyugodtan aggódhat, ajánlásokat fogadhat el. Kit érdekel?

Pontosabban: Na és?

 NÉMETH János