„Ezek teljes idióták!” – nyilatkozta Aleksandar Vučić, Szerbia frissen megválasztott államfője 2017. április 17-én, miután rákérdeztek, hogy kik a titokzatos alakok, akik azon az éjszakán lerombolták a Savamala nevű belgrádi nyomornegyed épületeit. Előtte, annak az évnek a januárjában még úgy beszélt, hogy „esze ágában sincs jelöltetni magát az államelnöki tisztségre”. Lehet, hogy ő tudta, kik az „idióták”, de a szerbiai közvélemény számára azóta is rejtély, kik romboltak a mai Víziváros (Beograd na vodi) egykori helyén. Elítéltek ugyan egy rendőrt az eseményt követően, de róla később egyértelműen kiderült, hogy amolyan áldozati nyúl volt csupán.

 A lélegeztetőgépek szakértője

Három évvel később, amikor megjelent a Covid–19 néven elhíresült járvány, és hirtelen lélegeztetőgépeket kellett beszerezni, ideiglenes kórházakat építeni vagy kialakítani, ismét ő jelentette be: „kínai barátainktól kedvezményes áron szereztünk be ilyen berendezéseket”. Hozzátette, hogy világszerte sorban állnak az államok az ilyen eszközökért, de mi – jó kapcsolatainknak köszönhetően – elsőbbséget élvezünk. Mi több, országszerte megjelentek az óriásplakátok is a kínai államfő fényképével és a „Köszönjük, Xi barátunk!” felirattal. Az állami tévécsatornák mindegyikén ott szerepelt akkortájt az államelnök, a járványügyi (vagy annak nevezett) szakértő orvosok társaságában, és mosolygott, amikor ezek egyike milánói (Olaszország) bevásárlásra biztatta a szerbiai hölgyeket. A képernyőn akkor látott tüdőszakorvos azóta már pártvezetőként fontos szereplője lett az itteni politikai életnek. Mi több, rajta és elvtársain múlhat, hogy a június 2-ára meghirdetett, illetve kiírt megismételt fővárosi választásokon ki győz: a jelenlegi hatalom vagy az ellenzék.

Hetente többször szerepel az időközben újraválasztott államfő az országos tévécsatornákon, ahol a nyilvánvalóan megszervezett (ál)interjúkban válaszol az elhangzó kérdésekre. Mi több, táblára is felírja az államadósság alakulásával, a társadalmi termék növekedésével kapcsolatos számokat, és fáradhatatlanul jósol: ekkora és amakkora lesz az átlagjövedelem két-három év múlva, ilyen és olyan arányban növekednek majd ez idő alatt a nyugdíjak, további segélyek folyósítását tervezik a kismamák és a diákok számára. Az ilyen előadások során mindig elhangzik, hogy mekkora befektetéseket eszközölnek Szerbiában a külföldi cégek, hány új munkahely nyílik majd országszerte, milyen arányban növekszik az egészségügyi és tanügyi dolgozók keresete stb.

Akárhogy nézzük is, az egyszerű, többnyire iskolázatlan, csak anyanyelvüket beszélő és csak a hazai, államilag támogatott sajtóból tájékozódó polgárok számára ezek a számok és ígéretek rendkívül kecsegtetőek. Más kérdés, hogy két-három évvel később mindezekből mi valósul meg. Ezt már senki sem firtatja.

 A repülő taxi

A rendkívül sokoldalúan tájékozottnak látszó és tájékozódó államfőtől sem kérdezték meg, miként érthet – képzett jogászként – ennyi szakterülethez. Hogyan lehet az, hogy újabban már repülő autókat, taxikat vizionál az országba, mégpedig 2027-re, amikor Szerbia lesz egy világkiállítás házigazdája. Ennek megszervezése már most majd 20 milliárd euróba kerül, szállodákat kell építeni, kiállítási csarnokokat, és – természetesen – megfelelő közlekedési hálózatra is szükség lesz. Azon túl, hogy unokáink is nyögni fogják a rendezés költségeinek fedezésére felvett kölcsönök visszafizetésekor a részleteket, alighanem az a kérdés is felmerül, ami egy korábbi szervező esetében: mi lesz utána az EXPO-ra felépített létesítmények sorsa? Azokat ki használja majd, miként, mire és milyen áron? Minderről azonban ma még senki sem beszél, kérdezni meg egyébként sem szokás errefelé a jövendölő szónokot.

Három év múlva tehát repülő taxival utazhatunk A és B pont között Szerbiában. Elképzelni sem tudja a földi halandó, miként működik majd ez a szolgáltatás, amelynek bevezetésével – állítólag – elsők vagy másodikok leszünk Európában. Közben pedig épül majd a fenséges nemzeti futballstadion is valahol Belgrád közelében. Az ilyen repülő személyszállító eszközöket – ugyancsak az államfőtől tudjuk – a kínaiak és esetleg a franciák tudják gyártani és leszállítani. Hogy mennyibe kerül ez az amúgy igencsak szegény és eladósodott országnak? Erről sem esik szó manapság.

 A kivételes hírhozó

A szerbiai polgárok már megszokták, hogy minden jó hírt maga az államelnök jelent be. Nem a pénzügyminiszter vagy a jóléti tárca vezetője közli a bérek és nyugdíjak növeléséról szóló hírt, ahogy az jobb helyeken történik. Arra is volt már példa, hogy az államelnök kerek perec közölte: „Beszéltem Anával és Sinišával, van pénz a járandóságok növelésére.” A két személy akkortájt a miniszterelnök és a pénzügyminiszter volt, de ő csak a keresztnevükön említette őket. Alighanem ilyen bensőséges a viszony az említett személyek között.

Most, amikor egy hete kiderült, hogy elfogták a tragikus sorsú bori kislány feltételezett gyilkosait, az elnök a sajtóértekezletén megvárta a belügyminisztert, aki egy kék színű irattartót tett elé az asztalra. Az államfő felnyitotta a kék fedelet, és nagyot sóhajtott. Megigazította a szemüvegét, hatásszünetet tartott, majd közölte, hogy rossz hírt kapott: a napok óta keresett eltűnt kislányt meggyilkolták. Újabb hatásszünet, szemüveg-igazgatás után hozzátette: „Micsoda szörnyetegekkel van dolgunk!” Becsukta, majd újra kinyitotta az irattartót, belenézett, és közölte: „A részleteket majd a rendőrség közli. Remélem, a családdal rendezték a dolgokat.” Semmi részvétnyilvánítás, semmi jele annak, hogy az ügyészség, a nyomozati szervek munkáját – minden alkotmányos és törvényes felhatalmazás nélkül – átvette, kisajátította. Csak egy újabb mély lélegzetvétel.

Biztosra veszem, hogy egyszer majd pszichológusok, szociológusok és más szakemberek kutatják a titkát a hatalomgyakorlás mostani szerbiai módjának. Jócskán lesz munkájuk, hiszen az aranykor (ahogy ezeket az éveket maga az elnök nevezi) bővelkedik ilyen és ehhez hasonló eseményekben. Egyedülálló kutatási terület lesz majd, valóságos kincsesbánya a szakértő társadalomtudósok számára. Hol leszünk azonban akkor már mi és a most Szerbiában élők többsége?

NÉMETH János