A vajdasági magyarok túlnyomó többsége főképp az anyaországi médiából tájékozódik, így szinte mindenki jól tudja, mekkora botrányt kavart a magyar törvényhozás egyik utóbbi lépése, a pedofíliaellenes törvényként ismert jogszabály meghozatala, nemcsak a már javában zajló hazai választási kampány egyik fő témájaként, hanem nemzetközi színtéren, elsősorban Magyarország és az EU között zajló heves és összetett vita részeként is.

Ám itt jóval többről lehet szó egy szimpla nézetkülönbségnél, ha olyan rangos sporteseményeket sem hagyott érintetlenül, mint a Labdarúgó-Európa-bajnokság, vagy a Formula–1 budapesti futama. Utóbbin Max Verstappen és Sebastian Vettel is „fontosnak tartotta”, hogy csak úgy, spontán és magától megszólaljon, mintha a világ legfőbb problémája ebben a pillanatban az LMBTQ+++ kérdéskör lenne, ami a vita voltaképpeni kiváltója.

Hazai helyzet

Szerbiában meglehetős csend honol a témában. Az ország, pro forma, általában „teljesíti” az EU és más, pénzt, paripát, fegyvert ígérő hatalmak olykor egymással homlokegyenest ellentétes elvárásait sajátos balkáni módon, majd azután megy a maga feje szerint. Egyelőre még teheti, hiszen csak a küszöb előtt toporog, akár nyugatra nézünk, akár keletre. És nagy kérdés, hogy igazából be szeretne-e lépni, ha engednék, vagy sem. És főképp merre. Így a fenti kérdést is letudja annyival, hogy (ha kell, kétes életű verőlegények védelme alatt) „csendben és rendben” megtartja a Pride felvonulást.

Valószínűleg nem sokan emlékeznek rá, de Szerbiában már 2016-ban elkészült egy komplett oktatási programcsomag, amely a gyermekek elleni szexuális jellegű erőszak megelőzését volt hivatott szolgálni.

A programcsomag és a hozzá tartozó kézikönyvek erőteljesen a biológiai nemiség és a tanult nemi szerepek (társadalmi nemiség) elhatárolását célzó ún. genderelmélet elemein alapulnak, és magától értetődőnek veszik a társadalmi nemiség dinamikus értelmezését, leegyszerűsítve az LGBT (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű) szereprepertoár elfogadását. A repertoár azóta kibővült a Q-val, sőt tetszőleges számú + is kerülhet mögé, így már eleve elmosódik a határ a biológiailag adott nemi azonosság két pólusa között.

A programcsomagot (amely ma is elérhető a http://incesttraumacentar.org.rs címen) és a felhasználási utasítást szétküldték az iskoláknak, megkezdték a pedagógusok felkészítését, és 2017 szeptemberétől kötelezően alkalmazni kellett volna a hazai közoktatás teljes vertikumában, a gyermekek 3 éves korától felnőtté válásukig. Erre azonban nem került sor, mert – személyes attitűdöktől függően – heves vagy kevésbé heves reagálásokat váltott ki a közvéleményben, így Mladen Šarćević akkori oktatásügyi miniszter „továbbgondolás céljából” visszavonta.

Ami nem jelenti azt, hogy ezen a téren semmi sem változott. Az utóbbi két-három évben például az óvodai vizesblokkok felújításakor néhol megszűntették a külön leány- és fiúvécéket, és a sorba állított kabinokat csak némi paravánnal választották el egymástól. Elölről még egy fél méter magas csapóajtót sem tettek rájuk, sőt a kézmosókat is úgy helyezték el a kabinokkal szemben, hogy onnan közvetlen „rálátás” nyíljon az éppen „dolgukat végző” többi gyerekre.

A felújítási terven legalább két-három okleveles építész aláírása és pecsétje szerepel, így minden bizonnyal megfelel a hatályos építési normáknak.

Egyenjogúságból eladó lány

És míg egész Európában arról szól a közbeszéd, hogy az elfogadó és egyenjogú attitűdbe egyáltalán belefér-e a férfi, nő, apa, anya és egyéb, az ember biológiai nemiségére utaló fogalmak használata, Szerbiában nemrég törvényt hoztak, amely ezzel ellentétben kötelezővé teszi a nemi szempontból érzékeny nyelvhasználatot mind a magánélet, mind a szakmai élet terén.

A jogszabály súlyos (akár 150 ezer dinárig terjedő) pénzbírság terhe mellett kötelezi az érintetteket arra, hogy például a foglalkozások megnevezésénél, de számos más esetben is „nemi szempontból érzékeny”, a szó nyelvtani nemével összhangban álló fogalmakat használjon.

Ez leegyszerűsítve azt jelenti, hogy míg egy foglalkozásnak, tisztségnek, ember által betöltött bárminemű szerepnek korábban egy elnevezése volt, ami egyaránt vonatkozott nőre és férfira, most ezt úgy kell átalakítani, hogy „különbséget tegyen, ezáltal egyenlő helyzetet teremtsen” azon között, akik ezt ellátják. Tehát ha valaki földműves, az nőként földművesnő, a bizottsági tag tagnő, a bolti eladó pedig, ha mondjuk hajadon, akkor eladólány, egyébként eladónő (szigorúan egybeírva!).

A felsorolt példák jól mutatják, hogy ha nem akarunk véteni a nemek egyenjogúsága ellen, és emiatt borsos pénzbírságot fizetni, bizony szemérmetlenül erőt kell venni édes anyanyelvünkön.

A jogszabály igazából az államnyelvet célozza meg, amelyben vannak nyelvtani nemek, így önkényes és szakmaiatlan „nyelvújításra” kényszeríti. A Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia nyelvhasználati bizottsága már korábban erélyesen tiltakozott a nyelvtan szabályaival és a nyelvi gyakorlattal összeegyeztethetetlen rendelkezés ellen, ám – ahogy az nálunk dívik – a szakmai szempontokat most is sutba vágta a politika.

Nyelvészkörökben a vita tovább folytatódik, ám a buzgó aktivisták máris kirukkoltak a maguk megoldásaival. Egy közel százoldalas kézikönyvben (https://www.osce.org/files/f/documents/5/7/454309.pdf) igyekeznek eligazítást adni a témában, amihez (az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezettől, vagyis az EBESZ-től kapott nem kevés pénzen) saját szótárt is csatoltak. Ezzel a jog és a politika részéről a vitát véglegesen lezárták.

A pénzbírságra vonatkozó rendelkezéseket három év múlva kezdik majd alkalmazni. Reméljük, addigra mindenki elfelejti, hogy a fenti szótár szerint a női edzőt „trenerkának” kell nevezni. Így talán sem szerbül, sem vajdmagyarul nem kell pironkodnunk, ha kimondjuk: „Felhúztam az új trénerkát.”

BERETKA Ferenc