Valaha régen másmilyen volt a világ, és másképpen mentek a dolgok. Akár azt is írhatnám, hogy „hol volt, hol nem volt…”, mint a mesében. Az újságok sportrovataiban interjúkat, elemzéseket olvashattunk, nagy események előzeteseit böngészhettük, az esélyekről vitatkozhattunk. Manapság ez már nem így van. Itt, Szerbiában újabban a botrányok jöttek divatba, azokat tálalja és taglalja a sajtó.
Közleményre közlemény
Gondolom, hogy mások is unják már a sportegyesületek vezetőségei által a szerkesztőségekhez eljuttatott állásfoglalásokat, amikor a sportpályákon és körülöttük történő különböző eseményekről van szó. Vannak krónikusnak nevezhető ilyen közleménygyártók, de ez a nyavalya újabban mintha járványként terjedne. A focin és más labdajátékokon kívül egyéb sportágakat is megfertőznek, a két nagy klubon kívül most már a kisebbeknél, az alacsonyabb szinten szereplőknél is előfordulnak. Az ok alighanem a jelenségek azonosságában keresendő. Magyarán: a bíráskodással alacsonyabb versenyfokozatokban is komoly bajok lehetnek, itt már nem egyedi esetekről kell beszélni. Mi több, a legújabb hírek szerint a szerbiai hivatásos labdarúgók szervezetének elnöke egyenesen a játékvezetők őrizetbe vételét követeli, annak ellenére, hogy ilyenre volt példa két évvel ezelőtt, de utána nem történt semmi. A várt megtisztulás elmaradt.
Legutóbb a pancsovaiak javára megítélt tizenegyes miatt hőbörög a vesztes csapat vezetősége, hiszen nagy a tét: kieshetnek a Szuperligának nevezett bajnokságból. „A játékvezetők családok megélhetését kockáztatják, gyerekek egzisztenciáját veszélyeztetik” – állítják a pancsovai pályán vesztes klub vezetői. Mintha ellenkező esetben nem ugyanolyan következményei lennének a ligából való kiesésnek.
Alacsonyabb szinten ugyanis nyilván kevesebb a pénz, netán félamatőrként vagy teljesen ingyen kellene focizni, ami aztán tényleg okozhat anyagi gondokat a hivatásos labdarúgásból megélni próbáló focistának, illetve családjának. Igen ám, de nem lehet senki sem szentimentális: az adott versenyfokozatból két csapat minden idény végén kiesik, és másik kettő az alacsonyabb szintről feljut a helyükre. Ez világszerte így (vagy hasonlóan) működik, és lehet, hogy a játékvezetői maffia máshol is megrendezi, megszervezi a dolgok alakulását. Ez viszont már akár bűncselekménynek is számíthat, ha nem csinálják elég ügyesen. Hogy miként lehet ügyesen csalni, úgy lopni, hogy ne fogják meg az embert, alighanem errefelé tanulták meg a legjobban, és nem csak a fociban. Ettől kezdve aztán hiábavaló fáradozás a közlemények gyártása, hiszen láthattuk: az igazságszolgáltatás esetleges közbelépése után is folytatódnak a dolgok, csupán a szereplők változnak.
A parkettán…
A szerbiai labdarúgásban, de a kosárlabdában és a kézilabdában is találkozunk a belgrádi Crvena zvezda és a Partizan rivalizálásával. A két egyesület versenyzői közötti összecsapás mindig hazai rangadónak számít, gyakran botrányokkal színesített, szurkolói verekedésekkel tarkított, ami aztán közlemények gyártásába torkollik. Az Adriai Ligában legutóbb éppen a két fővárosi nagy csapat játszotta a három győzelemig tartó döntőt, amit a piros-fehérek nyertek, de a 3:0-s végeredmény nem tükrözi a valóságot: még vér is folyt a harmadik meccs előtt, ami azért viszonylag ritka a sportcsarnokok parkettáján. Itt is egymást vádolták a klubok vezetői, gyűlöletkeltésről, a mérkőzések előtti feszültség szándékos növeléséről, televíziós felvételek meghamisításáról szóltak a hivatalos egyesületi állásfoglalások. Végül a regionális verseny szervezői is külön megfigyelőt küldtek Belgrádba, de ő sem tudott igazságot tenni. Itt is főleg a bíráskodást marasztalta el a vesztes fél.
Aligha tesz jót a sport egészének ez a közleményháború, de tapasztaljuk, hogy ez a folyamat a két klub között évek óta tart, és mintha egyre fokozódna. Lehet, hogy az egyesületi vezetők cseréje, egy fiatalítás jót tenne akár az országos közhangulatnak is.
… és az evezőspályán is
Ahogy az előbb említett esetekben, úgy most már az evezősöknél is valamiféle érdekharc folyik. Hihetetlen, de igaz: Szerbia Evezős Szövetsége a gyöngébb kétpárevezős egységet próbálta indítani az olimpiai selejtezőnek számító svájci versenyen. Azt a párost, amely néhány napja a Szeged melletti pályán utolsó lett. Eközben itt van a szabadkai Martin Mačković és honosított, tapasztalt orosz partnere által alkotott kettős, amely akár éremesélyes is lehet(ne) Párizsban. Ettől a szakági szövetségtől különben másra nemigen számíthattunk, hiszen a tavalyi, belgrádi versenyek szervezése során adósa maradt a nemzetközi ernyőszervezetnek is: majd félmillió euróval, amit a köztársasági kormány annak idején át is utalt neki. A pénz aztán szőrén-szárán eltűnt, a kormány fizette ki az adósságot, hogy indulhassanak Párizsban a kvótát szerzett szerbiai evezősök, akiket amúgy a hasonló sportágakban érdekeltek (kajakosok, kenusok, vitorlások) a „vízi sportok arisztokratáinak” tartanak.
Szóval: valamilyen érdekből a saját káruk hasznára dolgoztak ezúttal is, amíg a nemzetközi szervezet vezetői közbe nem szóltak. Nem közleményben ugyan, de hatékonyan, közölve, hogy a májusi luzerni olimpiai selejtezőn a Mačković–Pimenov páros képviselheti Szerbiát. Az előfutamból be is jutottak a döntőbe, ami máris bizonyítja, hogy a különben nagy esélyes USA és Ausztrália mellett akár az olimpiai tornán is sikerre számíthatnak, feltéve hogy a döntő futamban sikerül az első két hely egyikét megszerezniük. Mintha a kilencvenes évek végének politikai helyzete ismétlődne meg: a hazai dolgok rendezését a nemzetközi tényezők végzik el.
Hogy mindeközben a Szerbiai Olimpiai Bizottság miért nem lép fel erélyesebben az evezősök országos szakmai vezetőségének felelőtlen viselkedésével szemben, az számunkra rejtély. Ha nem tudnánk, hogy hol élünk, még elhinnénk, hogy csupán az említett páros edzője, Stojić és a klubjuk, a Partizan hőbörög, mindenki más boldogan konstatálja a dolgokat. Tény, hogy a sportolókat megviselhette ez a huzavona, hogy ezek a (sport)politikai játékok nem használtak a felkészülésük során, de azért legyünk bizakodóak. Különben is, mindig a remény hal meg utoljára.
(németh)
