Anya, mit jelent az, hogy siptár? – kérdezte a kamasz fiú, amikor hazaért az iskolából. A szót nyilván sértésnek szánták az iskolatársai, de ő nem ismerte a jelentését. Édesapja albán, édesanyja magyar, és több évtizedes külföldi kitérő után tértek haza Vajdaságba. A fiú gyorsan beilleszkedett, és megtanult magyarul és szerbül is. Olyan helyről érkeztek ők, ahol nem számított a származásuk, csak az emberségük és a teljesítményük.
Többek között ez lenne a célja a „Mirëdita, dobar dan!” (Jó reggelt!) albán–szerb kulturális fesztiválnak is, amelyet 2014 óta felváltva tartanak Pristinában és Belgrádban. Tavaly Pristinában albánok és szerbek együtt gyújtottak gyertyát a Ribnikar iskolában meggyilkolt diákok emlékére – együttérzés és megértés hatotta át akkor az eseményt. Az idén Belgrádban betiltották az említett fesztivált: a városból visszafordították Koszovóba a meghívott albán művészeket, a fővárosi huligánok pedig a rendőrség tétlensége mellett lakatot tettek a programok tervezett helyszínének az ajtajára. Egyik miniszterünk szerint a rendezvény sértő lett volna Szerbiára nézve, a másik szerint a szerb nemzeti érzésekre nézve.
Ezt megelőzően nem sokkal betiltották a 18 éve létező Kikinda Short nevű nemzetközi irodalmi fesztivált is Nagykikindán, mert a polgármester szerint azon rendszer- és Vučić-kritikus szerzők is részt vettek volna. Megtartották magánterületen, a szokásosnál jóval nagyobb visszhanggal.
A hatalomnak a jelek szerint ki kell söpörnie az országból a józan ész és a polgári ellenállás utolsó morzsáit is. Most betiltotta Belgrádban az albán és a szerb művészek közös gondolkodását, Nagykikindáról pedig a véleményszabadságot akarta száműzni. Mi lesz a következő?
