Őszintén gondolom, sőt tudom, az újságírónak nem az a feladata, hogy beszámoljon az olvasónak, hallgatónak, nézőnek, mi az ő véleménye egy-egy hírről, eseményről, jelenségről. Persze, nekünk is van magánvéleményünk, de ezt jobb, ha nem terjesztjük, illetve nem lenne szabad visszaélni azzal a ténnyel, hogy a fogyasztó nem válaszolhat, nem vághat vissza, ha nagyon kihozzuk a sodrából. Feladatunk, hogy tájékoztassunk, illetve a tények részletes ismeretében megpróbáljuk útbaigazítani azt az embert, aki veszi a fáradságot, és elolvassa az általunk közölt híreket, karcolatokat, jegyzeteket, kommentárokat – hadd ne soroljam az újságírói műfajokat. Persze klasszikus besorolás szerint a két legutóbb említett, a jegyzet és a kommentár véleményközlő műfaj, de én mindig is elleneztem a személyes hangnemet. Zavart, és éreztem rajta a propaganda ízét, az agitpropét. Ez a főnév pedig az én időmben, amikor kezdtem a szakmát, azt jelentette: agitációs és propagandaosztály egy (kommunista) pártszervezetben, amely a párt érdekeit szolgáló állításokat, véleményeket hiteti el vagy fogadtatja el széles néprétegekkel. Most sincs ezt másképpen, csak nem így hívják. Ma objektív meg félretájékoztatásról beszélnek az újságírói kódex követői, no meg a pártoknak benyalók is. Ők vannak többen, sokkal többen, és élvezik az állam (bármi legyen is az) erkölcsi, na meg persze bőséges anyagi támogatását.
Havilap
Hosszúra sikeredett ez a bevezető, de csak azért, mert meg akartam magyarázni, miért tartom nagyon fontosnak a vajdasági magyar sajtóban a független, bátor hangot, amely kiáll az igazság hirdetése mellett. Az, hogy több igazság van, csak a gyöngécske újságírók érve. Mások – szintén gyöngék meg gyávák – arra hivatkoznak, hogy sosem létezett szabad sajtó. Gyáván hazudnak. Lehet bátran írni az igazat, csak kurázsi kell hozzá, meg egyenes gerinc és egy piciny vagányság is – bár ez nem kötelező. Hogy ez mindig sikerül-e, annak megítélését az olvasóra bízom. Azt már látjuk, hogy a Családi Kör hetilap helyett havilapként folytatja életét. A szerkesztői azt mondják: hosszú élet elé néz. Meglátjuk.
Az azonban biztos, hogy van miről írni ilyen stílusban. Szerbiában és a világban olyan gyorsan változnak az események, hogy azokat még a profiknak is nehéz követni, amit a sajtó alig bír vagy nem is akar úgy követni, ahogyan kellene. A lapzárta előtti legújabb hír, hogy az Egyesült Amerikai Államokból hirtelen visszatért szerbiai elnököt páciensként felvették a belgrádi Katonai Orvosi Akadémiára. Legalább hazajött, nem úgy, mint Tomica Milosavljević akkori egészségügyi miniszter 2010-ben, aki a híres müncheni Großhadern Clinicen műttette a porckorongsérvét. Most az elnök Amerikában lett rosszul, és hazajött. Ezt megelőzően a távozása előtt számos tisztázatlan kérdést hagyott itthon.
A Szerb Haladó Párt aktivistái megtámadták a tiltakozókat, de az aktivisták épp ennek a fordítottját mondják. Így volt ez a Szerbiai Rádió és Televízió előtti incidenskor is, amikor, a kamerák előtt egy csendőr majd kiütötte egy civil ruhás rendőr szemét. Járulékos kár, mondhatnánk, ha nyugodtak lennének a kedélyek. Az Újvidéki Egyetem Sport- és Testnevelési Kara előtt pedig a rendőrök leütötték az egyik egyetemista lányt, aki korábban Strasbourgig biciklizett azokkal a diákokkal, akik az itteni állapotokról szóló levelet vitték az Európai Parlamentbe.
Belgrád a világ cirkusza
Ebbe a képbe beleillik az is, ami Belgrád központjában van, ahol a köztársasági parlament és a szerbiai elnökség épülete között egy sátortábor alakult ki. Már egy hónapja ott van, körülvéve tábori illemhelyekkel.
De nem is ez a legnagyobb baj ezzel a világon egyedülálló sátortáborral, hanem inkább az, mondja Miodrag Jovanović egyetemi tanár, a Proglas mozgalom egyik kezdeményezője, hogy tulajdonképpen egy álkatonai táborról van szó. A tanár úr nem érti, miért bízik az elnök jobban olyanoknak, akik közül sokuknak a kiszabott büntetésüket kellene tölteniük, mint az állam rendfenntartóiban. Ezek az emberek nyíltan veszik fel a napidíjukat vagy a zsoldjukat, ki minek tartja. A jogtudományok doktora azt sem érti, miért jó az állam első emberének az, ha az ország összes egyeteme, a diákok és a tanárok nyíltan ellene fordultak.
Szerbia a világban
Van még valami, ami idekívánkozik azért, hogy jobban megértsük, miért van szükség az olyan sajtóra, amely kimondja, megírja az igazságot. Az államfő korábban bejelentette, hogy május 9-én, a győzelemnapi ünnepségen ott ül a majdnem mindenható orosz elnök jobbján Moszkvában. (Igaz, nem pont így mondta…) De minek is tett ilyen ígéretet, amikor Brüsszelből, Strasbourgból, sőt még Washingtonból sem tanácsolták ezt neki, pedig a mostani amerikai elnök kiszámíthatatlanságban meg ígérgetésben felveszi a versenyt a miénkkel. Igaz, most megpróbálja érvényre juttatni az „Amerika az első” ígéretét. Gazdasági szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a szédületes vámok éppen az amerikaiaknak okoznak majd fejfájást, de ez nem jelenti azt, hogy Szerbiának ettől jobb lesz. Trump Kínát tekinti első gazdasági riválisának, ami azt jelentheti, hogy a pireuszi kikötőből vezető gyorsvasút Belgrádon és Budapesten át nem biztos, hogy jövedelmező lesz.
Ami az egyetemeket illeti: itt majdnem egy húron pendül a két elnök. Trump azt közölte a Truth Social közösségi platformon, hogy „elveszi” a Harvard adómentes státuszát. A döntés valószínűleg jogi kihívásokkal fog szembenézni, ugyanis az amerikai elnök a törvények értelmében nem utasíthatja az adóhivatalt vizsgálat végrehajtására. A hivatal akkor vonhatja meg egyes szervezetek adómentes státuszát, ha túlzott politikai vagy kereskedelmi tevékenységet folytatnak, de ez ellen bíróságon emelhetnek panaszt. És Amerikában még komolyan veszik az igazságszolgáltatást. Ami a sajtót illeti: itt egyetértenek abban, hogy csak az őket támogatók a jók. Amerikában ugyan még nem „terroristák” egyes újságírók, de a Trump-adminisztráció megvonta a globális műsorszóró hálózatok finanszírozását, ami az Amerika Hangját és a Szabad Európát is érinti. Több ezer alkalmazottat küldtek „adminisztratív” szabadságra. Ezért kell harcolni minden igaz szóért! Minden erővel!
ÖREG Dezső

