A Családi Kör múlt heti számában szerkesztőségi összefoglalót olvashattak a „migránsválság” minket is érintő eseményeiről („Ez már nem is migránsválság, hanem háborús övezet”), a hajdújárási és palicsi lövöldözésekről. Érthető, hogy a helyi lakosokat egyrészt riadalommal, másrészt felháborodással tölti el a fegyverropogás. A csetepaté, úgy hírlik, a marokkói és az afgán „migránsvezetők” közt tört ki, akik a „kuncsaftjaikért”, vagyis az áldozataikért harcolnak. De egyes beszámolók szerint a „sima” migránsok is egyre agresszívebbek a zöldövezetben – a Pannon RTV riportereit a makkhetesi erdőben husángokkal zavarták el, és megdobálták őket.
Rendszeresen értesülhetünk a mifelénk vetődött – illetve egészen pontosan ide irányított – migránsok százainak és ezreinek elfogásáról, néhányuk letartóztatásáról, fegyverek, lőszerek lefoglalásáról. Szabadka, Palics, Horgos, Kanizsa, Törökkanizsa rendszeresen előforduló helységnév az ilyen hírekben. Az ún. befogadóközpontokba szállított emberek aztán szépen visszaszöknek Észak-Bácskába, és újból kezdődik az egész cécó.
A menekültválság összeurópai és globális, megoldhatatlannak tűnő probléma, amit a „klímamigránsok” megjelenése csak súlyosbít. A Közel-Keletről, Afrikából, Közép-Ázsiából Európába menekülő emberek, főként férfiak bizonyára nem jókedvükben kelnek útra, hanem a háborúk, a fosztogatások, a politikai és vallási üldöztetés, az ínség, az éhezés, az elviselhetetlen életkörülmények, az országukban elharapózott bűnözés készteti őket életük kockáztatására. Úti céljuk nem Szerbia, és nem Magyarország, hanem Nyugat-Európa, ahol munkát és kenyeret remélnek.
Az emberi jogi és humánus szempontokat, amivel a menekültválságra tekinthetünk, keresztezi a döntő faktor, hogy kialakult az embercsempészek jól szervezett nemzetközi hálózata. Ezek az emberkereskedők veszélyes, nagy hatalmú bűnszervezeteket alkotnak, és busás haszonra tesznek abból, hogy a szerencsétlen embereknek megígérik, eljuttatják őket az Európai Unióba. Nem is hálózat ez, hanem hierarchia: a legtöbb pénzt a külföldi főszervezők és fő irányítók keresik (havonta akár több százezer eurót), egy-egy szerb vagy magyar helyi maffiózó, hoteltulajdonos, szállásadó, élelmiszer-ellátó, taxisofőr vagy kamionsofőr, lefizetett rendőr már kevesebbet, de ez a kevesebb is több ezer euró. A dél-szerbiai, albániai és koszovói fegyverkereskedők is beszálltak az üzletbe. Évente csak Szerbiában több tízmillió eurós bevételt kaszálnak a csempészek. Az internetnek, a mobiltelefonoknak és az applikációknak köszönhetően ezek a menekítő utak jól leszervezhetők, ámbár nincs garancia arra, hogy sikeresek lesznek, így a kiszolgáltatott és visszadobott emberek többször is próbálkoznak, ha van rá pénzük. Ebben az évben a szerb rendőrség 162 személy ellen emelt vádat embercsempészet gyanújával, és 100 járművet koboztak el tőlük. Magyarországon az év első négy hónapjában 319 embercsempészt vettek őrizetbe.
A migránscsoportok egymásra lövöldözéseit is minden bizonnyal az emberkereskedők váltják ki. Van köztük mindenféle nemzetiségű, olyan is, aki maga is tapasztalt, minden hájjal megkent (afgán vagy marokkói) migráns, de a bandáknak errefelé szerb és magyar tagjaik is vannak, a „nagyfőnök” pedig ki tudja, hol székel. Az illegális embercsempészet logisztikája gyorsabban fejlődik, mint a migránsválságot kezelni kívánó hivatalos állami, rendőri stratégia. A „háború” tulajdonképpen e két tényező között zajlik. A menekülteket s menekülni vágyókat e két erő lökdösi ide-oda, a határ egyik oldaláról a másikra, befogadóközpontokba, menekülttáborokba vagy épp a tengerbe, a halálba.
Csak kis számuk jut el Nyugat-Európába, ahol beadhatja a menekültkérelmét, melynek kb. csak a felét szokták elfogadni. És itt újabb probléma merül fel, az, hogy a Közel-Keletről, Afrikából érkezőket nem érdekli az európai liberális demokrácia. Őket az érdekli, hogy legyen tető a fejük felett, és kapjanak segélyt vagy fizetést. Nyugat-Európában kulturális vagy vallási zárványokat alkotnak, gettósodnak, kulturálisan általában nem integrálódnak.
Magyarország, mint tudjuk, nem hajlandó befogadni migránsokat, így a magyar határról visszalökik őket Szerbiába, vagyis Szabadkára és környékére. De Románia és Horvátország felől is érkeznek nepáli, afgán, szíriai migránsok. Szerbia a globális migráció tamponzónájával vált. „A Szerbia és Magyarország határát átlépő menekültek a határőrség elől menekülnek, és az embercsempészek karjaiban kötnek ki. Ez egy ördögi kör, ami paradox helyzetet eredményez – mondja Nikola Kovačević jogász. – Amikor elviszik őket Dél-Szerbiába, ők másnap lefizetik az ottani csempészeket, és máris Észak-Szerbiában vannak ismét, megelőzvén a rendőröket. Ily módon a rendőrök egyenesen a csempészeknek kézbesítik a pénzt.”
Az embecsempészetbe a rendőrök is belekeverednek. Időkeretet („félrenézési időt”) lehet vásárolni tőlük, sőt egyesek újra meg újra eladják ugyanazokat a határ szerb oldalán hagyott létrákat, generátorokat, egyéb kellékeket a menekülőknek.
A túlzsúfolt befogadóállomásokon és az ún. „migránsgettókban” általában mindenütt rosszak az életkörülmények, és így ezek a vírusfertőzések melegágyai. A szerbiai Asylum Protection Center (APC/CZA) 2007-ben alakult meg, és ingyenes jogi, szociális, pszichoszociális segítséget nyújt a menedékkérőknek. Jogászok, pedagógusok, pszichológusok, szociális munkások, fordítók alkotják a csapatot, akik megpróbálnak együttműködni a lokális szervezetekkel is a segítés, a dialógus kialakítása és az idegengyűlölet csökkentése érdekében. Az APC-nek Szabadkán is van irodája.
A migránsok nehezen tudnak eljutni addig a pontig, hogy regisztrálják és elszállásolják őket, s elindíthassák a menedékkérelem jogi processzusát. Ha nem tudnak jogi úton eljárni, ha a mozgásukban korlátozzák őket, akkor ez az embercsempészeknek kedvez. Így erősödnek a menekültekkel kapcsolatos előítéletek is.
Az Európai Unió Bírósága ez év júniusában elmarasztalta Magyarországot, mivel a menedékkérelemért való folyamodás első lépéseként a kijevi vagy a belgrádi magyar nagykövetséget jelölte ki, azaz nem teszi lehetővé, hogy Magyarországon menedéket kérjen az, aki belépett az országba. Ezeket a személyeket a reptéren vagy a szerb–magyar határon letartóztatják, és visszatoloncolják Szerbiába. Ezt nevezik „pushback”-nek. Az áldatlan helyzet, ami Szabadkán és környékén kialakult, többek között ennek az eljárásnak köszönhető.
RADICS Viktória
